Koncepciós per boszorkányos elemekkel
2008. december 16. 11:47
Kicsikart vallomások
A vád „koronatanúit" az alábbi sorrendben bírták vallomásra: Újvári János (Johannes, más néven Ficzkó); Jó Ilona (Heléna), Nagy István özvegye; Szentesi Dorottya, Szőcs Benedek özvegye; Beniczki Katalin Boda Jánosné. A vallomások kínzások hatására születtek. Az ilyen tortúrák menetéről számos egykorú leírás maradt az utókorra. Ezekből megtudhatjuk, hogy a vádlottat a hóhér, a vallató és a jegyzőkönyvvezető jelenlétében mezítelenre levetkőztették. Hátratett kezeit összekötözték, s a hosszú kötelet egy mennyezeti csigán általvetették. Ilyen testhelyzetben magasra vonták, miáltal a vállízületek kifordultak.
A boszorkány a mozifilmben
Már ez is szörnyen fájdalmas lehetett, de a vallatok általában nem érték be ennyivel. A csigára vont személy lábaira nagy köveket kötöttek, s úgy húzták fel a magasba, ami a deréktájon okozott alig elviselhető kínokat. A lábakat a hírhedt spanyolcsizmába fogták, amelynek csavarjait szorítva egyre fokozni lehetett a megvallatott kínjait. Ha ez sem bizonyult elegendőnek, fáklyákkal égették, tüzes szerszámokkal szurkálták, megtüzesített fogókkal tépdesték a kihallgatott testét. Valahányszor a boldogtalan elájult a kínzás közben, vízzel leöntötték, és folytatták a tortúrát.
Enyhébb kínzásnak számított, amikor pálinkát öntöttek a vallatott fejére és meggyújtották, vagy ha szöges deszkára fektették, és a nemi szervét erősen megkorbácsolták. Némelykor több liter vizet erőltettek a gyomrába, víztől felpuffadt hasára deszkát tettek és azon táncoltak. A kortársak fantáziája meglehetősen „találékonynak" bizonyult, ha kínzásra került sor. Jóllehet, a régi korok emberei talán jobban tűrték a fizikai szenvedéseket a maiaknál, egy ilyen tortúrát jóformán senki sem tudott átvészelni akaratának teljes megtörése nélkül.
A kínzásokat ugyanis a legtöbb esetben mindaddig folytatták, amíg az alávetett személy azt nem vallotta, amit kívántak tőle. így „ismerték be" hat-nyolc éves gyermekek, hogy az ördöggel fajtalankodtak, vagy seprűnyélen röpködtek az éjszakában. Ilyen kínzások hatására születtek azok a „beismerő vallomások" is, amelyekkel a bicsei vár kínzókamrájában „kezelés" alá vett négy személy nem csupán a maga bűnösségét ismerte el, de a Nádasdyné elleni terhelő adatok zömét is szolgáltatta.
A megkínzottak a felsorolt kérdésekre még így sem adtak mindenben egybehangzó feleleteket. A megölt leányok számát például Újvári János harmincötnek, Szentesi Dorottya harmincnak, Beniczki Katalin ötvennek mondta, míg Jó Ilona nem tudott számot megjelölni. A kínzási módozatokról Újvári János azt vallotta, hogy a leányok kezeit hátrakötözték, és sokszor addig verték őket, amíg a testük meghasadozott. Egy leánynak, akit a nádor még életben talált Csejtén, Szentesi Dorottya metélte a kezét ollóval. Másoknak „talpokat, tenyereket mindaddig verték, hogy egy végben kétszázig elütöttenek rajta".
Jó Ilona azt beismerte, hogy ő volt a leányok fő kínzója, de a felelősséget igyekezett Báthory Erzsébetre hárítani, mondván, hogy az ő parancsára cselekedett mindent. Elmondása szerint a leányokat hosszú időn át hideg vízben állatták. Máskor megtüzesített kulcsot vagy pénzdarabot nyomtak a kezükbe. Volt olyan, akinek mézzel kenték be a mezítelen testét, és úgy állították bogarak közé. Aki a kínzások alatt eszméletét vesztette, annak olajos papírt dugtak a lábujjai közé, s azt meggyújtva térítették magához az elaléltat.
Szentesi Dorottya azt vallotta, hogy a leányokat széklábakkal és dorongokkal verték. Másoknak tűket szurkáltak az ujjaiba és az ajkába. E „vallomások" szerint az is előfordult, hogy a megölt leányok holttestét egy ágy alá rakták, „szöszt" dobtak rá, és sokáig így tartották; „olly büdös volt az egész kastély, hogy mind ki érzett".
Arra vonatkozóan, hogy Nádasdyné személyesen is részt vett-e a leányok kínzásában, a vallomások általában igenlőek voltak. Jó Ilona szerint: „Ő maga az Asszony verte, kénzotta a leányokat, úgy annyira, hogy ő magán merő vér volt néha az ing, hogy mást kellett reá venni; mosatta az véres kőfalat is. Az Dorkó asszony [Szentesi Dorottya] mikor verte, ő maga is ott állott az asszony." „Ő maga verte az Asszony a leányokat" - állította Szentesi Dorottya, s ezt erősítgette Beniczki Katalin is. Újvári János szerint az özvegy „orczáját, mindenét szaggatta a leányoknak és körme között gyakdosta" őket. Szentesi Dorottya vallomása szerint, amikor Báthory Erzsébet betegen feküdt, az ágyához kellett vinni az éppen soron levő áldozatot, és az úrnő „darabot harapott ki az orczájából és az vállából". Más alkalommal az özvegy „az égő gyertyát az mezételen leánynak az szemérmes testébe sütögette".
A vád tanúin kívül terhelő vallomásokat tettek Báthory Erzsébet ellen más meghallgatottak is, olyanok, akiket nem vetettek tortúra alá. Némely tanúvallomás az elhalt Nádasdy Ferencet is vádolta a kegyetlenkedésben való bűnrészességgel. Így például Jó Ilona azt vallotta, hogy amikor az úrnője, "az megholt úr húgát" mezítelenre vetkeztetve, és mézzel bekenve a bogarak prédájának dobta, Nádasdy az esetet saját szemével nézte végig. Sőt ő tanította a feleségét arra is, hogy az elalélt leányokat lábujjuk közé dugott és meggyújtott olajos papírral keltse eszméletre. (A vallomás annak ellenére született, hogy Nádasdy Ferencnek nem is volt húga)
Dr. Antall József és dr. Kapronczay Károly orvostörténészek azt állítják, hogy Báthory Erzsébet maga is tett beismerő vallomást a bűneiről, ám mind ezt, mind az asszony naplóját az asszony fia kikérte a nádori irattárból, s ezek az iratok az idők folyamán elkallódtak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
