József nádornak köszönhetjük a Nemzeti Múzeumot
2008. október 17. 11:46 Debreczeni-Droppán Béla
1902-ben, a Magyar Nemzeti Múzeum centenáriumán egy emlékérmet adtak ki, melyen a múzeumépület mellett két ember portréja áll: gróf Széchényi Ferencé és Habsburg József nádoré. Az emlékérem üzenete egyértelműen az volt, hogy a múzeum e két jeles személyiségnek köszönheti a létrejöttét. És valóban a Széchényi-féle nagylelkű adományból aligha született volna meg a Nemzeti Múzeum, mint intézmény, ha az alapítás mellett nem áll ki József nádor is. Az ő felhívására és hathatós támogatásával született meg 200 évvel ezelőtt, az 1808-as országgyűlésen a múzeumot (de jure is) létrehozó törvény.
A hazai múzeumügy születése
A múzeum alapításától a múzeum intézménnyé válásáig terjedő időszak igen küzdelmesnek bizonyult. Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben több ezer kötetes könyvtárát, kézirattárát, térkép-, metszet-, címer- és éremgyűjteményét a nemzetnek ajándékozta. A felvilágosult gróf adományát az uralkodó az említett év novemberében elfogadta, illetve jóváhagyta, így elkezdődhetett a nemes szándék megvalósítása.
Elsőként a könyvtár kezdte meg működését, már az alapítást követő évben. Először a tisztviselők kinevezésére került sor, akiket az alapítólevél szerint Széchényi javasolhatott és az uralkodó nevezett ki. Kezdetben hárman voltak: a könyvtárőr, azaz a könyvtár vezetője, ezt a tisztséget Miller Jakab Ferdinánd történész, nyugalmazott akadémiai tanár nyerte el (többek között Csokonai Vitéz Mihály elől); az írnok, aki a Széchényi-családnál nevelőként dolgozó Petravich Ignác és a hivatalszolga, aki a négy nyelven tudó Pavonich Jakab lett. Utóbbi 1803. március 26-i eskütétele után egy nappal utaztak le mindhárman a cenki Széchényi-kastélyba, hogy átvegyék a könyvtárat. A gyűjtemény nagyságát jelzi, hogy az 32 nagy ládában fért csak el és 111 mázsát nyomott. Pestre való felszállítása után az egykori pálos kolostorba került, a később nagy központi papi szeminárium épületébe (mely ma is áll a Papnövelde utcában).
A pálosok nagy könyvtárterme alkalmas helyül szolgált a könyvgyűjtemény számára, amit jól mutat, hogy Széchényi csak a terem mennyezetét festette újra egy Pesten élő olasz festőművésszel, Pietro Rivettivel. A freskó, mely díszes keretben a magyar címert és a kapcsolt részek címereit ábrázolta 1803 júniusára készült el. A Széchényi Országos Könyvtár nem sokkal ezután, augusztus 20-án megnyitotta kapuit az olvasók előtt. Az ünnepélyes megnyitóra azonban csak később, december 10-én kerülhetett sor, mivel József nádor, aki az alapítólevél szerint a könyvtár védnöke volt, augusztusban külföldön tartózkodott. Az eseményen maga Széchényi mutatta be és adta át a könyvtárat a nádornak. A gyűjteménynek nemsokára költöznie kellett: először 1805-ben, Napóleon francia csapatainak Bécsbe történő bevonulása után a könyvtár legbecsesebb darabjait kellett Miller könyvtárőrnek Temesvárra menekítenie, majd 1807-ben át kellett szállítani az egészet új otthonába, a néhány méterre álló egyetemi épületbe (az Egyetem téren ma álló jogi kari épület elődjébe).
Az 1807-es év azonban nemcsak ezért vált fontossá és emlékezetessé. Mint láttuk a könyvtár szervezete ekkorra már kialakult, működése, ha nem is zökkenőmentesen, de biztosított volt. Kollányi Ferencnek, a könyvtár első monográfusának szavaival szólva a „Nemzeti Múzeum első alapkőve”, a Széchényi Ferenc adományozta könyvtár állt, de maga a teljes építmény, azaz múzeum, mint intézmény még felállításra várt. Ennek létrehozásában a döntő szerepet már valóban József nádor játszotta. Természetesen a múzeum koncepciója, kidolgozott tervezete nem az ő műve volt, azt Miller Jakab Ferdinánd készítette el. Miller a gazdag Giovane-gyűjtemény felmerült megszerzése kapcsán már 1805-ben foglalkozott a Nemzeti Múzeum létesítésének gyakorlati megvalósításával. A felállítandó intézmény költségeinek, így pl. a vásárlások fedezésére egy önálló múzeumi alap megteremtését indítványozta, amely közadakozásból jönne létre, illetve gyarapodna.
Az összegyűlt pénzből pedig csak a nádor vagy a nádori tisztség üresedése esetén a főkormányszék utalványozhatna, tehát a múzeum vezetése minden egyes alkalommal a nádor elé terjesztené a szükséges kiadásokat. E konkrét ügyben keletkezett javaslat ekkor még nem nyert támogatást, de Millert ez nem tántorította el attól, hogy hamarosan egy részletes múzeum-tervezetet tegyen az asztalra. A Museum Hungaricum tervét 1806-ban, Temesvárról való visszatérése után adta át József nádornak, aki azt továbbküldte gróf Esterházy Józsefnek, a Helytartótanács tanulmányi bizottsága elnökének, azzal az utasítással, hogy szakértők bevonásával tanulmányozza át és véleményét küldje meg. Esterházy ezt követően olyan elismert tudósok, mint Kitaibel Pál, Mitterpacher Lajos, Schönbauer József, Schönwisner István és Schwartner Márton, valamint az előadó Miller részvételével szakbizottságot hozott létre.
Esterházy főként azt kérte, hogy a leendő múzeumépület tekintetében vegyék figyelembe a már meglévő és a később bekerülő tárgyakat, gyűjteményeket, illetve azok sajátságait és rendeltetését, mert „csakis ennek alapján lehet az épület tervét és költségvetését elkészíteni, és egyedül így lehet elkerülni, hogy ne az egyes gyűjtemények legyenek kénytelenek a helyiségekhez alkalmazkodni, hanem megfordítva.”A bizottság tagjai ennek megfelelően megállapították az épület helyét (Pest), tervszerű beosztását, az egyes gyűjtemények termek szerinti elhelyezését, az intézet személyzetének létszámát, a számukra szükséges lakások kijelölésével együtt.
Ezek alapján készítette el később Hild János pesti építész (Hild József építész édesapja) az épület tervrajzát. A vázlat a Nemzeti Múzeumot négy tárra osztotta fel: Könyv-Gyűjteményes Tárra, Régiségeknek, Ritkaságoknak, Fegyvereknek, Emlékeztető-Köveknek és Drágaságoknak Tárára, Kéz-míves munkák és természeti alkotmányok Tárára, valamint Képek Tárára. A bizottság által elfogadott tervezet emellett számba vette a múzeum költségeit és megszabta a múzeumi alap működésének módját. Az Országos Pénztárban kezelt önálló múzeumi alap fölött a nádor kapta a főfelügyeletet, ami azt jelentette, hogy minden kifizetés csak az ő akaratával történhetett, miként az már Miller említett, 1805-ös javaslatában is szerepelt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
