Közös kezdetek a Kárpát-medencében
2008. szeptember 15. 14:44 Kollai István
A szlovákok etnogenezise
A tankönyvek alapján megállapítható, hogy a szlovák és magyar historiográfia között jelentős az eltérés a kora-középkori Kárpát-medence etnikai összetételének megítélésében. A szlovák tankönyv szerint a szlávok első hulláma a 4-5. század fordulóján érte el a Kárpát-medencét, a magyar tankönyvek szerint az avarok bukásukig kitöltötték a Kárpát-medencét; és csak az avar uralom összeomlása (800) után érkeztek nagyobb számban szlávok a Kárpát-medencébe.
A Nagymorva Birodalom lakosságát és nyelvét a szlovák tanköny szlovénnek, szloviennek nevezi [Sloveni, Slovieni, illetve slovienčina]. Ugyanakkor a szerzők hozzáteszik, hogy a birodalom etnikai alapját „a morvák és szlovákok” alkották; szerintük tehát a szlovienek a szlovákok őseinek tekinthetőek, csak a szlovák elnevezés még nem alkalmazható rájuk. A szlovák tankönyvi magyarázat szerint a magyarok bejövetelével Szlovákia területének lakossága elvesztette a közvetlen kapcsolatot a délszlávokkal és a morvákkal, a nemzeti fejlődés önálló útjára léptek, így eszerint „legkésőbb a 10. század elejétől fogva beszélhetünk szlovákokról, és nem szlovienekről”. A magyar tankönyvi interpretáció ezzel szemben a késő középkorra teszi a szlovák nép kialakulását, a hazai szlávság és a főként a tatárjárás után betelepülő morvák, lengyelek keveredéséből.
Összefoglalva tehát: a magyar tankönyvek szerzői a középkor végétől tudnak csak a szlovákokról. Szlovák kollégáik már a 10. századtól használják a szlovák nemzetnevet, de hogy az ezt megelőző időszak, a korai szláv államalakulatok története is a szlovák nemzeti történelem része, azt a szerzők világossá teszik. Abból a tényből ugyanis, hogy cseh, magyar és lengyel példákkal ellentétben szlovák területen nem maradtak fenn szláv törzsnevek, azt a következtetést vonják le, hogy feltételezhetően „térségünkben a törzsi társadalom jóval korábban szétesett és hamarabb befejeződött azok nemzeti egységben való integrálódása (etnogenezis)”. Pribina tevékenysége valamint a kereszténység itteni terjesztése pedig – a szerző szavaival élve – „nemzeti történelmünk kulcsfontosságú eseményei. Ezeknek a lépéseknek a révén jóval korábban tagozódtunk be Európa kultúrnemzetei közé, mint Közép- és Kelet-Európa többi nemzete”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
