Az elszakadás története
2008. szeptember 15. 15:10 Kollai István
A két világháború közti Csehszlovákia – magyar és szlovák szemmel
A magyar és szlovák tankönyvek alapján meglehetősen eltérő kép rajzolódik ki a két világháború közti Csehszlovákiáról – különbözik az érdeklődés iránya és így a korszak kapcsán bemutatott tényanyag is.
A szlovák tankönyvi interpretáció az 1919-1939 közti Csehszlovákiát elsősorban abból a szempontból ítéli meg, hogy milyen helyet foglalt el az új államban a szlovákság. Eszerint az amerikai szlovákok – akik az első világháború alatt az otthoni represszió és passzivitás miatt átvették a szlovák nemzeti törekvések képviseletét – többségében elfogadták azt, hogy a szlovákság nincs felkészülve önálló állam létrehozására, ezért Szlovákiának egy szövetségest kerestek, mely biztosítja jövőbeni fejlődését. „A különböző javaslatok közül végül a legnagyobb támogatást a csehek és szlovákok közös államának projektje [sic] kapta”, minthogy a csehek nyelvileg és kulturális is közel álltak a szlovákokhoz, és hagyományosan jó volt a viszony a két nép között.
A „projekt” gyakorlati megvalósításánál, azaz a csehszlovákiai szlovákkérdés taglalásánál a tankönyv egyszerre emel ki pozitív és negatív elemeket. Előbbiek közé tartozik az általános, egyenlő, titkos és közvetlen választójog bevezetése, melynek keretében – sokakat, pl. Franciaországot megelőzve – a nők is választásra jogosultak lettek, vagy az, hogy Szlovákia lakossága pedig „lassan megtanult politikai alapon gondolkodni, a politikai programokat értékelni, és megkülönböztetni a választás előtti demagóg ígéreteket a valós lehetőségektől”. Ide sorolható még a vasúthálózat fejlesztése, a munkajog fejlődése és a földreform is.
A negatívumok közé egyrészt gazdasági problémák kerülnek – a szlovák gazdaság 1920 utáni hanyatlása, amelyet a korabeli sajtó „a szlovák ipar lerombolásának” nevezett, de ami a tankönyv szerzői szerint valójában az új viszonyokhoz (megváltozott piachoz és erősebb konkurenciához) való alkalmazkodást jelentette. A könyv emellett „éhező völgyekről” [hladové doliny] beszél, valamint a kivándorlók új hullámáról, és a parasztok tiltakozását brutálisan (sortűzzel) elnyomó államhatalomról. A negatívumok közé sorolható emellett a szlovák-cseh viszony megoldatlansága is, ti. hogy a cseh politika – a szlovák elit együttműködésre kész részével közösen – az egységes csehszlovák nemzet ideáját képviselte, tehát tagadták a két különálló nemzet létezését, mivel a csehek csak a szlovákokkal alkottak többséget az országon belül. Mindez – jegyzi meg a könyv – sok problémát okozott a cseh-szlovák kapcsolatokban, és végső soron a szlovákok többsége Csehszlovákia fennállása alatt ezt a megközelítést nem fogadta el.
A magyar tankönyvek nem a cseh-szlovák problematika felől, hanem a magyar-(cseh)szlovák kapcsolatok felől közelítik meg a csehszlovák állam megítélését – így az érintett témák a békeszerződés kisebbségvédelmi rendelkezéseinek be nem tartása, a magyarok számára hátrányos földreform és a közigazgatási átalakítások, a telepesfalvak létrehozása, a magyar iskolahálózat visszafejlesztére. A „középiskolai” sorozat mindemiatt a „magyargyűlölő csehszlovák demokráciáról” beszél. A „forrásközpontú” sorozat nem mond explicite ítéletet; a szerző megjegyzi, hogy a magyarellenes intézkedések ellenére polgári demokrácia működött az országban, és a cseh-szlovák problematikáról is szót ejt. Viszont mindkét könyvben szerepel egy-egy olyan idézet, melyben a megértő és „humanista” Masarykot szembeállítják a „magyargyűlülő” Beneš-sel.
A szlovák tankönyv nem szól a két világháború közti Csehszlovákia magyarellenes intézkedéseiről. Általános jellegű utalásként jegyzik meg a szerzők, hogy többek között „a nemzetiségi kisebbségek addig ismeretlen problémájának kialakulása miatt” nem úgy működött a csehszlovák állam, ahogy azt korábban megálmodták. Ugyanis – magyarázza a szlovák tankönyv – Csehszlovákia területén a csehek és szlovákok mellett „éltek nagy, gazdaságilag és kulturálisan fejlett nemzetiségi kisebbségek is. Az utódállamok közti új határok problémákat okoztak a más nemzetiségűek körében, akik hirtelen egy számukra idegen országban találták magukat.” A szlovák tankönyvi interpretáció szerint Csehszlovákia egyedüli kivétel volt abban, hogy a Népszövetség kisebbségekkel kapcsolatos rendelkezéseit betartotta. A konklúzió tehát az, hogy annak ellenére, hogy a csehek-szlovákok és a nemzetiségek közti kölcsönös kapcsolatok javításának a kormányzati szervek figyelmet szenteltek, a kérdés súlyos belpolitikai probléma maradt, megoldása pedig elhúzódott.
Azt lehet tehát mondani, hogy a kisebbség-többség viszonyában fennálló feszültség okozójaként a kisebbségi oldalt jelöli meg a szlovák narratíva. Ebbe illeszkedik az a csehszlovákiai magyar pártokkal kapcsolatos megjegyzés is, miszerint bár központjuk Pozsonyban és Komáromban volt, valójában budapesti szervezetek befolyása alatt álltak, a szlovákság autonómiáját Magyarországon belül képzelték el, és a németekkel együtt végig kormányellenes irányvonalat képviseltek. Az 1935. évi választások kapcsán pedig az „egyesült magyar kisebbségi nacionalista erők” kifejezés szerepel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
