Akik tényleg kémkedtek az Egyesült Államokban
2008. szeptember 17. 14:04
Atomtitkok és hollywoodi kulisszák
3. Mordechai Vanunu Kazan és Brando
A történet: A marokkói származású Mordechai Vanunu 1963-ban települt át Izraelbe szüleivel és tíz testvérével. Megérkezésük után katonaként szolgált az izraeli hadseregben, majd a Negev sivatagban lévő Dimona Nukleáris Kutatóközpontban talált munkát, ahol 1976 és 1985 között dolgozott. Munkája során rájött, hogy Dimona egy titkos, nukleáris fegyvereket gyártó üzem, és emiatt egyre kellemetlenebbül érezte magát. A `kutatóközpont` valójában egy hatalmas plutónium szétválasztó üzem, amely Izrael atomfegyverprogramját támogatja. Sokkal nagyobb, mint azt a nemzetközi közösség sejti, és az izraeli emberek tudta nélkül működik. Vanunu egyre inkább úgy érezte, hogy meg kell osztania a világgal ezt az információt, bár tisztában volt a következményekkel.
A pletyka: Vanunu ugyan aláírt egy titoktartási nyilatkozatot, de egy nap kamerát csempészett be a munkahelyére, és titokban fényképeket készített a gyárról. Nem sokkal ezután elmenekült Izraelből, és nyilvánosság elé tárta az információkat. 1986. október 5-én a The London Sunday Times első oldalon hozta a szenzációs hírt.
Az utójáték: Izrael már a vezércikk megjelenése előtt tudta, mire készül Vanunu. Az izraeli hírszerzés Olaszországba csalta, ott elrabolták, elkábították, és hajón visszaszállították Izraelbe. (A részletek úgy váltak ismertté, hogy Vanunu tintával a kezére írta őket, és néhány gyors észjárású fényképész lefotózta). Izraelben Vanunut árulással és kémkedéssel vádolták. A nemzetközi tiltakozás ellenére a zárt ajtók mögött folytatott tárgyaláson 18 év börtönre ítélték, amelynek első 11 évét magánzárkában kellett töltenie. 1998-ban csatlakozhatott a többi fogolyhoz, és 2004-ben "feltételesen" szabadlábra helyezték. Az országot azonban nem hagyhatja el, és nem beszélhet a nemzetközi médiával sem. Vanunu nem bánta meg, amit tett, már többször is béke Nobel-díjra jelölték.
4. Elia Kazan: a filmes világ árulója
A történet: 1945 és 1957 között Elia Kazan olyan népszerűségnek örvendett Hollywoodban, amely csak keveseknek adatik meg. Ez idő alatt 13 filmet forgatott (A vágy villamosa, Édentől keletre), és négyszer nevezték a legjobb rendező díjára. Kazan csillaga fényesen ragyogott, amikor Hollywood megkezdte történelme legsötétebb korszakát: az ötvenes évek kommunista-üldözését.
A pletyka: A politikailag szenvedélyes Kazan alapító tagja volt a Theater in New York nevű baloldali csoportnak, és egy évig tagja volt a kommunista pártnak. 1934-ben azonban már nem tudott azonosulni a párt nézeteivel, és csakhamar buzgó antikommunistává vált. A kormány azonban arra kényszerítette, hogy árulja el egykori kommunista elvtársait. Még azzal is megfenyegették, hogy feketelistára kerül, és nem dolgozhat többet. Kazan sokáig tépelődött, hogy feladja-e karrierjét azokért az emberekért, akikkel korábban azonos nézeteket vallott, végül úgy döntött, hogy az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló kongresszusi bizottság elé tárja ismereteit. 1952-ben áll a bizottság elé, ahol nyolc komunista nevét árulta el.
Az utójáték: Kazan vallomása után elfogták az általa megnevezett személyeket, akiktől még több nevet sikerült kicsikarniuk. Igazi boszorkányüldözés kezdődött. Színészek, írók, rendezők kerültek feketelistára, karrierek hulltak a porba. Nem csoda, hogy a férfit sokan bírálták tettéért. Barátja és bizalmasa, Arthur Miller a "Salemi boszorkányok" című drámájában fejtette ki érzéseit. Kazan erre "A rakparton" című filmjében megalkotja a szimpatikus informátor figuráját, mire Miller "Pillantás a hídról" című művével válaszol.
A Kazan körül kialakult vita még ma is érezhető. Amikor 1999-ben megkapta életművéért az Oscar-díjat, mintegy 500 ember vonult fel tiltakozni. Abraham Polonsky, író és rendező, akit a 20th Century Fox stúdió kirúgott, mert nem volt hajlandó együttműködni az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsággal, azt mondta a díjátadó ünnepségen: "Figyelek, hátha valaki lelövi."
Támogasd a 
szerkesztőségét!
