Német turista a francia forradalomban
2008. július 14. 14:08 Bukucs Barbara
<
A nyilvánosság magával ragadta
A már említett sétán az író kizárólag azokra a helyszínekre kalauzolja el T* urat, leveleinek fiktív címzettjét, amelyek már valamilyen szerepet játszottak a forradalomban. `Megtekintik` többek között a Bastille-t, a francia önkény egykori bástyáját is. Campe a legapróbb részletekig kidolgozott leírást ad arról, hogy mit látott a börtön még megmaradt szűk, sötét, és félelmetes folyosóin, illetve, hogy egy cellába belépve milyen látvány tárult szemei elé: `belépünk egy dohos, nedves kriptába, ahol éjféli sötétség és dögszag van, ahová, amióta csak létezik, még soha egy napsugár sem vetődött be; és megpillantunk egy vastag, falhoz erősített láncot, amellyel a szerencsétlent, mint egy vadállatot a nyirkos, hideg és koszos földhöz kötözték.`Természetesen nem maradhat el az épületek, és a Palais Royal kertjének részletes bemutatása, Campe figyelmét azonban sokkal inkább az itt megforduló sokféle ember köti le: "Aggastyánok és fiatalok, matrónák és hajadonok, világiak és papok, jóravaló hölgyek és kurtizánok legváltozatosabb, legszínesebb, legkülönösebb és legtoleránsabb keverékét lehet itt látni." A Palais Royal-t a szerző a szabadság fellegvárának tekinti, ahol mindenki kimondhatja, amit gondol, és azt teheti, amit akar, anélkül, hogy ezzel bárkit felbosszantana. Mikor a párizsi belép erre a helyre, megszűnik franciának lenni, hiszen azonnal republikánussá, világpolgárrá válik.
Campe egyébként meglehetősen pozitív képet fest a franciákról, akiket a frissen kivívott szabadság egységes nemzetté kovácsolt. A rendek egy nagy polgárcsaláddá olvadtak össze, a patrióta érzelmek mindenkit egyenlővé, és barátságossá tettek. A fővárosban nem lehet veszekedést, vagy sértő szót hallani, sőt, ha a szűk utcákon két járókelő véletlenül összeütközik, vagy egymás lábára lépnek, azonnal elnézést kérnek a másiktól.
|
Eskü a Labdaházban |
A híreket olvasó közönség tehát végtelenül színes, hiszen mindenki a röpiratok tartalmára kíváncsi. Néhányan hangosan olvassák a legfrissebb híreket, vagy felhívásokat, mások pedig azonnal kommentálják azokat, esetleg vitázni kezdenek a mellettük állóval. Campét egyébként éppen a franciáknak ez a közvetlensége lepte meg.
Campe idealista volt, bízott ugyanis abban, hogy a forradalom eredményeként a király, a nép és az azt képviselő Nemzetgyűlés "a legnagyobb harmóniában, összeölelkezve, kéz a kézben tartanak majd a magasztos cél felé". Művének fő célja is az volt - a tájékoztatás mellett -, hogy a németeket is egy ilyen békés átalakulásra sarkallja. Konkrét politikai követeléseket nem fogalmazott meg ugyan, csupán a felvilágosult elképzeléseknek megfelelő, a fejedelmek által végrehajtott reformok szükségességét hangoztatta: "Itt áll a nagy tükör; nézzen bele, aki nem akar a francia despoták sorsára jutni!"
1789, valamint az 1790-es évek elejének utazói tehát - Campéhoz hasonlóan - a szabadság zarándokaiként még töretlen lelkesedéssel számoltak be a forradalomról, amelynek számos vívmánya közül leginkább a nyilvánosság nyűgözte le őket, hiszen ez Párizshoz képest hazájukban még gyerekcipőben járt. A szokványos útleírások a politikai érdeklődés következtében egy új politikai kultúra intézményeinek bemutatásával bővültek és óriási hatást gyakoroltak a korabeli német közvéleményre.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
