Felelevenítették a kolozsvári diákévek csínytevéseit
2008. március 4. 12:00
Kolozsvár református kollégiuma és líceuma tavaly ősszel többszörös évfordulót ünnepelt, ezen alkalomból indították útjára "Kollégiumi történetek, érdekességek, anekdoták" sorozatot.
Legáció és nyelvrendelet
Kevés város büszkélkedhet oly régre visszatekintõ scholai múlttal, mint a `kincses város`. Kolozsvárnál talán csak Sárospatak vagy Pannonhalma rendelkezik gazdagabb iskolatörténelemmel. Az alapfokú oktatástól a híres líceumokig és végül az 1872-ben megnyílt, eleinte Ferenc József később I. Ferdinánd, majd Bolyai János nevét viselő egyetemig, mai nevén a Babeş-Bolyai Tudományegyetemig - egykor Magyarország második egyeteméig - Erdély ezen szegletébe sűrűsödött az oktatás, tanítás és a nevelés. Az a nevelés, amely nemcsak komoly tudással felvértezett szakembereket adott a városnak, Erdélynek, az egész Kárpát-medencének, sőt a világnak is, hanem - és elsősorban - embereket.
|
Az Apáczai Líceum |
1863-ban például a Református Kollégium felsős diákjai pünkösdi legációfogásra készültek. Minden hallgató a legtöbb jövedelmet ígérő egyházközösségben szeretett volna legátus lenni (de mi is az a legáció?). Aki azonban megkapta a lehetőséget, annak tilos volt elmondania ezt a jogot másik diáknak. V. T. esküdt deák gróf Teleki Eduárd patrónushoz kapott legációt. De osztálytársa, M. F. rábeszélte, hogy adja át neki ezt a jogot, és majd a bevételt megfelezik. Így került M. F. Magyarsárosberkeszre. Ott elvégezte a pünkösdi szolgálatot, és a végén megkapta a 3 forintos legátumot a patrónustól, aki ezt saját szobájában adta át M. F. deáknak.
A patrónusnak azonban ki kellett mennie egy kis időre. Ez alatt M. F. az asztalon a patrónus "magára maradt" aranyórájával egészítette ki a legátumot. Ám ő észrevette a lopást, és a deák után küldetett. A csendőr megállította és megmotozta a legátust, és megtalálta az órát. Az aranyóra visszakerült eredeti tulajdonosához, a legátust pedig elengedte a csendőrbiztos. A patrónus ezután feljelentést tett a Kollégium vezetésénél. Az eljárás során a Kollégium törvényszéke tárgyalta az ügyet, és M. F.-et a kollégiumból kizárta. V. T.-t nem büntették meg, de a pénzt, amit a legáció során gyűjtöttek, szegény sorsú betegek megsegítésére fordították.
Az első világháború után Kolozsvárt Romániához csatolták, és a román kormányzat számos kisebbségellenes intézkedéssel nehezítette meg az erdélyi magyarság életét. Ebből a korszakból származik a következő történet. A bukaresti oktatásügyi minisztérium elrendelte a nem román nyelvű oktatást végző iskolák számára, hogy a románul tanított Románia "igaz" történelme és "valós" földrajza mellett a román nyelvet ne idegen nyelvként használják az intézményekben.
Ennek keretén belül a diákoknak kötelező volt a hatnapos tanítási hétből három napon át a szünetekben románul beszélni egymással. A rendeletről az akkori román oktatási minisztérium úgy tartotta, hogy ez "egyike a legpraktikusabb módszereknek, és Romániában régóta alkalmazott pedagógiai eljárás". Ám 1926-ban mégis módosítani kényszerültek a törvényt. Úgy írták át, hogy a törvényt "amennyiben lehetséges" hajtsák végre. Talán nem meglepő, hogy a Református Líceumban és Kollégiumban ez nem volt lehetséges.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
