Kémjátszmák a kora újkorban

2008. február 21. 14:00

A kémek alkalmazása minden állam kiemelt feladatai közé tartozott. Az információk megszerzése a 14. századi Itáliában fontos üzletággá vált, Velence igen kiterjedt hálózattal rendelkezett, a Habsburgok területein pedig a III. Frigyes császár alatt kialakult postaszolgálat segítettek a hírek áramlását. Az ókori római és a kora középkori mintákat követő szervezet a Thurn és a Taxis családok kezébe került. A hirtelen megnövekedett hírmennyiség megszűrése azonban már komolyabb adminisztrációt igényelt. Ráadásul az igények között a titkosság is felmerült, különösen az Oszmán Birodalom felől érkező információkkal kapcsolatban.

A tizenöt éves háború (1591-1606) világított rá a Habsburg kémhálózat gyenge voltára, ugyanis az irányító szervek gyakran maradtak alapvető híradások nélkül: az alkalmi kémek illetve a tolmácsok már nem tudtak elegendő információkat szolgáltatni. Mátyás főherceg 1602-ben meg is fogalmazta a legfontosabb instrukciókat. Thurzó Györgynek Budán, Nándorfehérváron, Szigetváron, Szófiában és más egyéb helyeken megbízható kémeket kellett felfogadnia.

Az 1606-ban megkötött zsitvatoroki béke után négy évvel Michael Starzer lett a konstantinápolyi állandó követ. Ő rendszeresen küldött jelentéseket, amelyekben a Porta politikájáról számolt be. Ugyanakkor a többi államhoz képest hátrányban volt, mivel ők már évtizedekkel korábban (Velence: 1282; franciák: 1536; angolok: 1582) létesítettek követségeket. A Titkos Tanács és az Udvari Haditanács tagjai ezért felismerték, hogy nagy szükség van egy jól működő hírszerző hálózatra. Ezt a feladatot Johann Jakob Kurz von Senftenau-ra bízták, aki lefektette az alapokat. A titkos levelezők jelentéseiket egyeztetett kódrendszerrel tették az illetéktelenek számára hozzáférhetetlenné.

A beszervezettek körét gondosan megválogatták. Elengedhetetlen volt az írástudás, a műveltség és a megfelelő foglalkozás. Elsősorban olyanokat választottak ki, akik mindennapi tevékenységük miatt sok emberrel találkoztak, így a konspirálók között gyakran találunk orvosokat vagy kereskedőket. A jelentős díjazás is komoly csáberőnek számított, de erre azért is szükség volt, mert valamivel kompenzálni kellett az esetleges lebukás veszélyét. (Ha ez utóbbi megtörtént, az illető akár életével fizethetett cselekedetéért.) Hamar kiderült, hogy a szultáni alkalmazottakat meg lehet vesztegetni, így a megbízható híreket a szeráj emberei szállították, akik olykor más nagyhatalmakat is elláttak információkkal, természetesen jó pénzért cserébe.

A titkos levelezés fenntartásának leggyengébb pontját a finanszírozás jelentette, az állandó pénzhiány ellenére azonban egy viszonylag stabil szervezet jött létre. III. Ferdinánd újabb források bevonásával igyekezett meghálálni a friss információkat: a követségi alkalmazottak költségeit a Keleti Kereskedelmi Társaságon keresztül biztosították. 1620-1660 között jelentősen megváltozott a levelezők társadalmi összetétele. Komoly szerephez jutottak a délszlávok és az örmények, de több kereskedő família is vállalkozott ilyen jellegű feladatra.

A tevékenység a 17. század második felében sem szűnt meg teljesen, mivel mind a háborús, mind pedig a békés időszakokban szükség volt az információk áramoltatására. 1683-ban az utolsó konstantinápolyi követen Georg Christoph von Kuniz-on kívül a személyzet is visszatért Bécsbe. I. Lipót érzékelte ennek veszélyét, ezért egy októberi tanácskozáson feltérképeztette a lehetőségeket. A koordinátori szerepet először von Kuniz vállalta, majd 1691-ben bekövetkezett halála után Marc 'Antonio Mamucca della Torre, illetve Pietro Ricciardi neve merült fel.

A rendszer kialakításánál nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra, így a kódok mellett kijelölték a megfelelő útvonalakat is. A jelentések eljuttatásához igénybe vették a velencei császári követet is. A biztos célba érés végett a leveleket több példányban indították útnak. Számolni kellett az időtényezővel is, a Konstantinápoly-Bécs távolság leküzdése nem volt egyszer feladat.

A beérkezett levelek sokrétű elemzése során számos izgalmas jelenségre derült fény. A levelek szerzői egészen másfajta megfogalmazást alkalmaztak az ellenőrzött információk papírra vetésekor, mint amikor csak úgy hallották, vagy többszörös áttételen keresztül szerezték meg az értesüléseket. A hírekre személyes kapcsolataik révén tettek szert, általában a szolgák fecsegtek a fontosabb dolgokról. A konstantinápolyi kikötő is remek terepnek bizonyult, itt azonban nem ártott az információkat más forrásokból is ellenőrzik. Fontos volt a vallási hovatartozás, a keresztény felekezetek tagjai szívesen osztották meg a híreket. A levélírók olykor személyes megjegyzéseket is fűztek a leírtakhoz, általában az európaiak számára egyáltalán nem ismert fogalmakat, tárgyakat magyarázták meg.