Teológiai útkeresés a szocializmus évtizedeiben
2007. augusztus 16. 13:17 Gárdonyi Máté
Akadémikus teológia a lojalitás keretein belül
Külön ki kell emelni a magyar teológiai munkálkodás gyakorlati irányultságát. Ezt Gál Ferenc később a következőképpen indokolta (miután tanulmányában haszontalannak ítélte a marxista-keresztény filozófiai párbeszédet): `Az egyház számára az volt a járható és eredményes módszer, ha a hitét pozitívan kifejti, megalapozza és kedvet csinál annak követésére. Ezt is lehetett kellő teológiai nívón elvégezni, s a világegyház teológiájában kiérett tételeket is át lehetett ültetni magyar nyelvre. Ezért szükséges volt, hogy a magyar nyelvű teológiának lelkipásztori és meditációs színezete legyen.`
Ez a gyakorlatiasság a tematikában úgy jelent meg, hogy a középpontba kerültek a hívő (és nem hívő) ember hétköznapi problémái, a munkától és pihenéstől kezdve a reklám és technika jelenségein át a családi élet kérdéseiig. Persze a feldolgozásra kellett, hogy kerüljenek olyan propagandisztikus témák is, mint az atomháború vagy a fajüldözés elítélése. A rendszer számára kényes témákról pedig, mint amilyen a vallásszabadság volt, csak elvi szinten nyilatkoztak, s csak annyi konkrétum kerülhetett szóba, hogy az államegyházról való lemondás milyen nehézségeket jelenthetett Franco Spanyolországában.
Ez utóbbi példa kapcsán úgy határozhatjuk meg röviden a `magyar teológia` jellegét, hogy olyan politikailag korlátozott teológia volt, amelyet az `egyházpolitikai dogmák` tiszteletben tartása jellemzett. De tegyük ehhez hozzá: az akadémikus teológia ügyesen kikerülte, hogy túlmenjen a lojalitás egy bizonyos határán, mivel tartózkodott a túlságosan direkt politikai következtetések levonásától, így tulajdonképpen apolitikusnak volt mondható, amit a marxista elemző, Lukács József szóvá is tett.
S végül emeljük ki ennek a teológiai útkeresésnek a határozottan megmutatkozó pozitívumait. E vonatkozásban hangsúlyoznunk kell a dogmatikai korrektséget, ami annak fényében nagy érték, hogy a protestáns törekvéseket joggal illeti a dogmatikai hiányosságok vádja (zárójelbe tett krisztológia, a diakónus Krisztus túlhangsúlyozása). Aztán megemlítendő az, hogy, mivel a vizsgált teológiai munkák fókuszában a nagy emberi sorskérdések állnak, úgy sikerült bemutatniuk az egyházat, mint amelynek vannak válaszai a gyakorlati életvezetési problémákra. Végül e művekben még az indirekt rendszerkritika is fellelhető, amennyiben a zsinat utáni katolikus teológia úgy jelent meg bennük, mint véleménypluralizmus, vagyis a szerzők úgy tudták bemutatni a teológia egységét, hogy azt kifejezetten gazdagítja és erősíti a megközelítések sokszínűsége, ami, mondanom sem kell, a diktatórikus politikai viszonyok között a szabadság üzenetét hordozta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
