II. Sándor (Alekszej Nyikolajevics)

2007. augusztus 9. 17:18

(1818 - 1881)

II. Sándor (eredeti nevén: Alekszej Nyikolajevics) orosz cár 1818. április 29-én született Moszkvában, a Holstein-Gottorp-Romanov-dinasztiából. Apja I. Miklós cár volt (uralkodott: 1825-1855).

Nevelését az őt katonai fegyelemre tanító Mörder kapitány, valamint Vaszilij Zsukovszkij költő látta el. Zsukovszkij megismertette a trónörököst az új szellemi áramlatokkal és az uralkodó modern alapelveivel, s beutazta vele Oroszországot és Európát is. Apja halála után, 1855-ben lépett II. Sándor néven a cári trónra. Az éppen vereséget hozó krimi háború következtében katasztrofális állapotokat örökölt. 1856-ban ő írta alá a krimi háborút lezáró párizsi egyezményt, amely területi veszteségekkel is járt. II. Sándor rádöbbent, hogy a birodalma elmaradott, az irányítása elavult, ezért nagyszabású reformokba kezdett az Orosz Birodalomban, olyanokba, amilyenekre I. Nagy Péter óta nem volt példa.

Először is eltörölte a jobbágyság intézményét, 1861. február 8-án kiadta az erről szóló rendeletét. Ez biztosította a jobbágyok számára a személyes szabadságjogok és birtokaik (ház, gazdasági épület, konyhakert) tulajdonjogát; a termőföldet állami hitellel megvásárolhatták a nemesektől. II. Sándor a jobbágyfelszabadításért később megkapta a Felszabadító melléknevet, bár a rendelet nem váltotta be a hozzá fűzött jobbágyi várakozásokat, mivel a mír (obscsina, falusi közösség) közvetítő szerepet játszott az állam és a jobbágy között. II. Sándor 1864-ben „zemsztvó” elnevezéssel helyi önkormányzatokat hozott létre, majd igazság- és oktatásügyi reformot vezetett be. Ez utóbbi mindenki számára egyenlőséget biztosított a középiskolákba való tanulásnál.

1860-ban ő hozta létre az első orosz állami bankot, valamint 1863-ban reformot hajtott végre az adózásban is (például a városokban bevezette a telekadót). Mindezek ellenére II. Sándor igazából nem volt egy reformer cár, sokkal inkább a felvilágosult despotizmus örököse. 1863-1864-ben véresen leverte a lengyel felkelést, majd a konzervatívok nyomására a reformok végrehajtása megállt. A külpolitikában a krimi kudarc feledtetésére aktivizálódott: 1864-ben elfoglalta a törököktől a Kaukázus nagy részét, majd Közép-Ázsiában terjeszkedett, ahol 1867-ben megalapította Turkesztánt, a Távol-Keleten elfoglalta az Amúr vidékét, s létrehozta Vlagyivosztokot. Az 1877-1878-as orosz-török háborúban győzelmet aratott, de a San Stefanó-i béke és a berlini kongresszus nem hozta meg a további területi gyarapodást, a nagyhatalmak megakadályozták ebben.

II. Sándor fokozódó despotizmusával szemben fellépett a liberális értelmiség, parasztfelkelések is kitörtek, mindezeket a cár az elnyomás eszközeivel fojtotta el. A különböző csoportok, a narodnyikok, majd a terroristák merényleteket terveztek és hajtottak végre ellene, az elsőt 1866-ban. Összesen hét merényletet követtek el ellene, amelyeket élve „megúszott”.

Végül a „Népakarat” nevű terrorista csoport Grinyevickij nevű diákja a nyolcadik merényletnél 1881. március 13-án sikerrel járt, a cári hintóra dobott bomba kioltotta II. Sándor életét Szentpétervárott. A trónon a hessen-darmstadti Mária (Alekszandrovna) nagyhercegnőtől született fia, III. Sándor követte (uralkodott: 1881-1894).