Tolna megye 1710-ben - egy jezsuita szemével
2007. január 4. 14:00
Katasztrofális állapotok az egyházmegyében
Megérkezéskor siralmas kép tárult a szemük elé. Szekszárd és a környező falvak lakossága szétszéledt, a település még 1704-ben leégett, az apát házának csupán három alsó szobája felett volt boltozat. A lakók nyomult körülmények között éltek: a veremlakásokként szolgáló kunyhóknak az ajtajuk, ablakuk és a kéményük is ugyanaz a nyílás volt. A templom szerencsére megmenekült a tűztől, de a liturgikus kellékek hiánya miatt nem tudták a szentségeket kiszolgáltatni. A legfontosabb teendőt az jelentette, hogy meggyőzzék a környékbelieket és a helyi katonai igazgatást a birtokjogukról.
|
A szekszárdi bencés kolostor maradványai   |
A naplót Murin február 19-ig vezette, és a feljegyzések megörökítették Tolna megye 300 évvel ezelőtti életét: zavaros határviszonyok, a császári tisztek önkényeskedései, térítés, meginduló hitoktatás, lelkipásztori tevékenység kelnek életre a lapokon. A terület a háborúk következtében nagyon néptelenné vált, Murinnak többször kellett Pécs vagy Simontornya felé indulva visszafordulni, mivel a települések hiánya miatt az éjszakát az erdőben kellett volna töltenie. Azokról a családokról is megemlékezett, akiknél megszállt: az egyiküknél ottléte éjszakáján egy ikerpár született.
A jezsuiták nem sokáig tevékenykedhettek Szekszárdon. Tavasszal a pestis és a kurucok támadása miatt el kellett hagyniuk a települést. A kurucok - a védlevél ellenére - Foser Györgyöt el is fogták, és csak váltságdíj ellenében engedték szabadon, Murin pedig Pécsre menekült, itt azonban május 7-én torokbaj következtében elhunyt. Időközben Mérey szekszárdi apát kiegyezett a császáriakkal, a hűségesküt is letette az uralkodóra, így birtokait visszakaphatta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
