Erdély és Havasalföld kapcsolata 1655-ben

2005. november 23. 18:33 Hadnagy Szabolcs

Havasalföld 1655 eleje: Constantin Şerban vajda a forrásokban csupán szemenyeknek nevezett zsoldosserege fellázadt. Ez a túlnyomórészt bolgárokból illetve albánokból, szerbekből, magyarokból álló hadat még az előző vajda, az 1654-ig regnáló Matei Basarab fogadta zsoldba. Ez a sereg nagy kiváltságokban részesült, de fenntartása komoly nehézségekbe ütközött. Emiatt Constantin vajda a bojárjaival egyetértésben feloszlatásukról határozott. A had ebbe bele nem törődve lázadást robbantott ki, amely sebesen terjedt szét egész Havasalföldön.
Ez a pillanat hozta meg II. Rákóczi György számára a lehetőséget, hogy Havasalföldet, kvázi vazallusává tegye. A másik román vajdaságot, Moldvát már 1653-ban Erdélyhez láncolta, Ştefan Gheorghe hatalomra segítésével. Az addigi vajdát, a népszerűtlen Vasile Luput Ştefan az erdélyi seregek közreműködésével üldözte el és foglalta el a vajdai széket. A kán a tatárokhoz menekült Luput Isztambulba küldte - miután sikertelenül ajánlotta fel II. Rákóczi Györgynek, majd Ştefan Gheorghenek -, ahol a Jedikulába zárták. Lupu ezzel kiiktatódott a közvetlen hatalmi harcokból, de a későbbiekben a portai hatalmi belharcok kihasználásával többször tett kísérletet a visszatérésre, s ha Moldvát nem is kapta volna ismét meg, akkor Havasalfölddel is beérte volna. Lupu e tevékenysége a moldvai vajdát még szorosabban Erdélyhez kötötte, s ezt a havasalföldi vajda Constantin Serban sem hagyhatta számításon kívül.

Şerban helyzete ugyanis elég ingataggá vált a lázadás következtében. Az erdélyi fejedelemmel való kapcsolata feszült volt, mert igyekezett megőrizni viszonylagos függetlenségét Erdélytől. II. Rákóczi György ugyanis a Matei Basarabbal fennállott `szövetséget` akarta fenntartani, ami érthetően Constantin vajda ellenállását váltotta ki. Ugyanakkor Şerban helyzete a Portán sem volt mindig egyértelmű és biztos. Országának forrongó állapotát egy ideig nem jelentette Isztambulba, attól félve, hogy leteszik a vajdaságából, holott az erdélyi kapitihák jelentése az ellenkezőjéről tanúskodik: `ha Kosztandi vajda eddig az portának miben legyen az havasali állapot megírta volna, jövendőbeli megmaradására vajdaságában nagy fundamentom volt volna, de kapikihái fedezgették, takargatták az ott való állapotot.` Havasalföld helyzetéről a későbbiekben is pozitív képet vázolt a Portán, veszélyeztetve ezzel a készülődő erdélyi beavatkozást. Ebben az esetben a Porta nem adott volna engedélyt az akcióra, abban a tudatban, hogy a területen minden rendben zajlik.

Ettől függetlenül Ipsír nagyvezír már utasítást adott a szilisztrai pasának, Sziavusnak Constantin elfogására és helyébe Vasile Luput kívánta emelni, ami `mind tatárral és kozákkal elvégeződött dolog volt.` Ez az elképzelés a nagyvezír halálát követően semmissé vált. Az utódja, Murad nagyvezír is fenyegetően lépett fel a havasalföldi vajda ellen; `Karakas pasát küldötte volna postán Kosztandin vajdához...sollicitálván az szegény Máté vajda kincsét, hogy eléadná.`

Constantin vajda a fentebb sorolt okokból is kifolyólag önerőből akarta pacifikálni országát, még márciusban is `váltig kiáltja az vajda, minden ember csendességben legyen`, de mikor híre ment, hogy a lázadók a kozákokkal tárgyalnak már, s amikor májusra már székhelyéről, Bukarestből Tirgoviştere szorult vissza, egyetlen lehetősége maradt a helyzet rendezésére: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem és hű szövetségese, Ştefan Gheorghe moldvai vajda.

Az intervenciót a moldvai vajda is sürgette. Ştefan ugyanis tartott attól, hogy a felkelés az ő országára is átterjed - Moldvában 1653-ban lezajlott már egy zendülés, amin szintén Rákóczi segítségével tudott úrrá lenni. Ezen kívül a `szemenyek` kozákokkal való tárgyalásai is aggodalommal töltötték el, s félhetett attól is, hogy a Porta a zűrzavaros helyzet miatt Constantint leváltja, s esetleg a helyébe Vasile Luput ülteti.

II. Rákóczi Györgyöt az Erdélybe menekült havasalföldi bojárok kérték fel a fegyveres beavatkozásra és az ő közvetítésükkel kötött szövetséget Constantin vajda az erdélyi fejedelemmel. A szilisztrai pasa, Sziavus is a beavatkozást sürgette, ő `is fenekedik reájok, mivel törököt is vágtak le az latrok`, s `az havasali dolgot szorgalmaztatja, félben ne hagyjuk, hanem hamar lássunk hozzá.` A fenyegetettség közelsége miatt az április végére összehívott részországgyűlés is támogatta a fejedelmet az intervenció megindításában, bár ezt portai jóváhagyáshoz kötötte.

A fejedelem ugyan nem avatkozott még közvetlenül közbe, de seregét készenlétben tartotta, s kiküldött emberei által figyelemmel kísérte az eseményeket. A beavatkozás elkerülése vagy legalábbis megkönnyítése érdekében taktikázásba kezdett. A május elején és végén hozzá menesztett havasalföldi követség tagjait, akik között ott voltak a vajda `árulói`, akik `ijastól fiastól mindenik az bojernak az fiajikért is és nagy erős hittel megesküsznek s fogadják életekre, fejekre hogy soha többé rajtok olyan dolgot nem követnek, sem nem cselekesznek`, letartóztatta a lázadás erőtlenedését remélve. Az árulókat (`23 magával jütt vala ki szombaton az legnagyobb lator szemény s gyalogok kapitánya, kiket mi is megforgatánk`) maga és a havasalföldi vajda hűségére megeskette, de egy részüket továbbra is túszul tartotta.

A helyzet azonban nem sokat változott, május végén Ştefan Gheorghe ismételten sietette a beavatkozást. Egyrészt, hogy `nem volna jobb hogy semmit evvel az dologgal nem mulatnók, holott az pasa ő nsga akaratja is semmiben meg nem változott...ha múlatunk mi, evvel ők is annál inkább megerősödnek, s ki tudja, végre mint fordulhat`, másrészt pedig `mivel azután az adót is fel kell vetnünk az ország kurtányira s mint adhatnak adót is, hadba is menjenek lehetetlen dolog ez most.` Június elejére a fejedelem is tettekre szánta el magát, `az havasali dühödött istentelen nép fenyegetőzik magokban, ha mi nem megyünk is, de ők reánk jűnek.` Elhatározásában megerősítette Sziavus pasa álláspontja, aki továbbra is `meg nem változtatta akaratját, sőt még ő szorgalmaztat.` A fejedelem május végén Moldvába küldte Mikes Kelement, aki június elejétől az ottani előkészületeket koordinálta. Az erdélyi seregek megindulásának időpontját pedig június 9-re tűzte ki.

A hadjárat egy hónap alatt lezajlott, az erdélyi fejedelem sikeresen vonta Havasalföldet és Constantin Şerbant Erdély közvetlen befolyása alá. A fejedelem önbizalmát növelte, hogy akciójára a Porta így reagált: `az mi meglett, meglett, azt már kérdezni nagyságodtúl (Rákóczi György) miért cselekedte? Nem illik.` II. Rákóczi György erre a két román vajdaságra támaszkodva már merészebb terveket szövögethetett, mégpedig a lengyel trón megszerzését.