Antik lakoma időszerű fogásai az Ókorban
2005. augusztus 23. 11:00
Rudolph Rehn: Az igazi Erósz. Platón Lakomája
A Lakoma Platón egyik legnagyobb hatású dialógusa, amely egyedülálló módon ötvözi a filozófiát a drámaköltészettel. Miközben a mű bepillantást nyújt az 5. század végi Athén társadalmi életének egy fontos szeletébe, az Erószról szóló különféle beszédek egymás mellé állítása révén Platón játékos formában vezeti el az olvasót saját filozófia-felfogásához és az erotika jellegzetesen platóni értelmezéséhez.
Ha a mű filozófiai mondanivalóját tartjuk szem előtt, akkor a Lakoma középpontjában kétségtelenül Szókratész `beszéde` áll (amelynek magját a filozófus Diotimával folytatott beszélgetésének felidézése alkotja). A dialógus e részében történik a rétorikáról a (platóni értelemben vett) filozófiára való átmenet: Szókratész hangsúlyozza, hogy az eddigi, Erószt dicsőítő beszédekkel szemben itt most az istenről és a szerelem mibenlétéről az igazságot feltárni próbáló beszélgetéssel lesz dolgunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy Szókratész beszédének fényében az előző beszédek érvénytelenné vagy értéktelenné válnának: még egy szorosabban filozófiai értelmezésnek is - mint amilyen a jelen cikk - számot kell vetnie azok előkészítő szerepével. A platóni Erósz-koncepció a közkeletű Erósz-koncepciókra épül, s nem a vágy és a szexualitás funkciójának eltörlésére, hanem átértelmezésére törekszik.
Erósz maga Szókratész szemében nem szép, hanem csak vágyakozik a szépre: éppen ezt, a szépség utáni vágyat testesíti meg, ez a szerelem (erósz) lényege. E megállapítás két további szempont bevonása révén válik jellegzetesen platóni koncepcióvá: (1) a szépségre irányuló vágy útja következetesen végigjárva az érzékelhető dolgokon túlra, a platóni Formák világa felé vezet; (2) a szerelmes vágya valójában `a szépségben való nemzésre` irányul, ami a jelen cikk szerzőjének értelmezése szerint szorosan kapcsolódik a filozófia platóni felfogásához: a filozófia sajátos `együttlét` (szünuszia - a szó a szerelmi együttlétet is jelenti), amely mindig csak a másokkal folytatott beszélgetésben fejeződhet ki. A platóni filozófia mint életforma erotikus alapja Szókratész alakjában válik nyilvánvalóvá: ő a filozófiai Erósz ideális megtestesülése, aki maga nem szép, hanem a szépség szerelmese, s aki beszélgetéseiben a szépségben való nemzésre, azaz az igaz és szép logoszok előhívására törekszik.
Rudolf Rehn cikke teljes terjedelmében az ÓKOR folyóirat 2005/3. számában olvasható
Támogasd a 
szerkesztőségét!
