Kölcsey Ferenc

2005. augusztus 8. 11:07

(1790-1838)

Kisnemesi családban jött a világra 1790. augusztus 8-án a szilágysági Szõdemeteren. Szüleit korán elvesztette, egyik szemére himlője miatt megvakult. Ez magányossá, érzékennyé tette, de büszke volt protestáns, haladó, köznemesi őseire. 1796-1809 közt a Debreceni Kollégiumban tanult, itt szerzett klasszikus műveltséget és jogi diplomát. Az antik szerzők után a 17-18. század francia írói, majd Holbach, Kant, Descartes hatottak világnézetére. Példaképe Csokonai volt, 1808-tól levelezett Kazinczyval, aki írásra buzdította, tőle nyerte választékosságát és emelkedettségét. 1810-es pesti joggyakorlatán barátkozott össze Szemere Pállal, s Kazinczy más híveivel, s Szemere révén ismerte meg Goethe és Herder munkáit. Nem tett ügyvédi vizsgát, a bihari Álmosdon, majd szerelmi csalódása után 1815-től birtokain gazdálkodott a szatmári Csekén. Szeretett volna Pesten élni, de öccse 1827-es halála után annak családját kellett ellátnia.

1815-ben Szemerével együtt írta Kazinczy s a nyelvújítók védelmében a "Felelet a Mondolatra" című szatirikus röpiratot, parodizálva az ortológusok (a hagyományokhoz ragaszkodók) provincializmusát. Később eltávolodott Kazinczytól, az ő fordítás-központú elképzelései helyett eredeti művekre helyezte a hangsúlyt. 1817-ben már hangsúlyozta nemzeti felfogását Kazinczy kozmopolitizmusával szemben. Az Auróra-körrel került kapcsolatba, Szemerével az Élet és Literatúra című folyóiratot szerkesztette 1826-28-ban, 1829-től a Muzaiont. 1830-ban a Magyar Tudós Társaság tagja, 1829-ben Szatmár megye aljegyzője, 1832-ben főjegyző és országgyűlési követ lett. Itt barátkozott össze Wesselényi Miklóssal, ők vezették az ellenzéket.

1835-ben a megye reformellenes utasításai miatt lemondott a követi tisztről, Kossuth ekkor az Országgyűlési Tudósításokat gyászkeretben adta ki. Búcsúbeszéde a közérdekről szólt: "jelszavaink valának: haza és haladás". Továbbra is főjegyző maradt, de a megyei reakció ráuszította jobbágyait (bár védte őket mindenütt), akik feldúlták a birtokát. Ezután tovább vezette gazdaságát és nevelte unokaöccsét, Kálmánt. Élete végén a perbe fogott Wesselényi Miklós védelmén dolgozott, de szervezete nem bírt megbirkózni egy meghűléssel, s a védőirat elkészülte előtt 1838. augusztus 24-én Csekén (a mai Szatmárcseke) meghalt. Vörösmarty ezt írta: "Meg ne ijedjetek, a hazaföldnek szíve dobog fel; Kölcsey sírjától keble örökre sebes."

Kölcsey kiváló szónok volt, nagy diétai beszédeit a kor kérdéseiről, a vallásszabadságról, az örökváltságról, a magyar nyelvről, a papi tizedről s a lengyelek ügyében tartotta, ezek kiemelkedő politikussá tették. Többször felszólalt a jobbágyság felszabadításáért, a nép jogaiért. A szatmári adózó nép állapotáról című beszámolója feltárta a parasztság nehéz helyzetét. Ő vezette az országgyűlési ifjak, s Lovassy László lefogásakor a tiltakozó mozgalmat.

Műfajteremtő író volt, ő írta az első magyar bordalt, románcokat és balladákat (Szép Lenka, Dobozi). Hazafias elégiái, ódái a reformkor fellángolások és csüggedések közt hullámzó hangulatait érzékeltetik, a Rákóczi, hajh..., a Huszt, a Hymnus, a Rákos nymphájához, a Rebelis vers, a Zrínyi dala, a Zrínyi második éneke című verseiben. A Rákóczi, hajh... az első igazi romantikus versünk, mely a múlttal és jövővel is foglalkozik. Jelentős verse a Vanitatum vanitas, mely a Himnusszal szemben a földi dolgok reménytelenségéről szólt. Népdalaival nemzeti irodalmat akart létrehozni (Csolnakon, Hervadsz..., Esti dal).

Kölcsey hozta létre a magyar irodalmi kritikát, bár Csokonai, Kiss János és Berzsenyi verseinek bírálatával túl szigorú volt, sokszor tévedett is. A műfaj újszerűségét mutatja, hogy Berzsenyi megsértődött s el is hallgatott, s egész későbbi életében a válaszra készült. Kölcsey 1826-ban írt Nemzeti hagyományok című tanulmánya Herder nyomán rakta le irodalmunk filozófiai alapjait. 1826-os emlékbeszéde Mohácsról új, polgári nemzetfogalmat vázolt fel.

Színházi írásai a magyar dramaturgiát alapozták meg, a tragikumot az egyetemes széphez köti, míg a komikum szerinte a nemzeti jelleghez kötődik. Töredékek a vallásról című írása a reformeszméket járta körül, Országgyűlési naplója a reakciós nemesi politika maró bírálata. Unokaöccséhez írt Parainesise szellemi végrendelete, ez nevelési, önnevelési tanácsait fogalmazza meg, utolsó novellái a reformkor humanizmusát hirdetik.

1823-ban keletkezett Himnusza Erkel 1844-es megzenésítésében vált nemzeti imává. A vers egy reformáció-kori prédikátor hangján fogja össze "a magyar nép zivataros századait", s Isten segítségét kéri sokat szenvedett népének. A Himnusz, a Huszt, a Rákóczi, hajh..., a Zrínyi-versek számos sora szólás lett. Legtöbbet Emléklapra című epigrammájából idéznek: "A haza minden előtt". Egyénisége nemcsak politikusként és íróként, de történelmünk legnemesebb karakterű alakjaként is példát ad.