Népirtás Ruandában
2004. április 8. 10:00
A tíz évvel ezelőtt kitört ruandai népirtás, a második világháború utáni történelem legnagyobb tömeggyilkossága a nemzetközi közösség örök szégyenfoltja marad. Hiába érkeztek aggasztó jelek már hetekkel a tragédiát megelőzően, hiába volt egyértelmű, hogy az országban vérfürdő folyik - a világ képtelen volt megakadályozni 800 ezer ember lemészárlását alig három hónap alatt.
Történeti háttér
A 15. századtól kezdődően a mai Ruanda területén a hutu nép él többségben. A kisebbséget egy nomád pásztornép, a tuszik alkották, akik ekkortájt terjesztették ki a hatalmukat a hutukra. Az 1880-as években a mai Ruanda területét Német Kelet-Afrika részeként gyarmatosították. A németek első világháborús veresége után a terület a belga Ruanda-Urundi gyarmat része lett. Az akkor a népesség kb. 14 százalékát kitevő tuszi elitet a belgák felsőbbrendűnek ítélték, és a többségi hutukat az ő fennhatóságuk alá rendelték, ami a nemzetiségi ellentéteket csak fokozta. A nemzetiséget is feltüntető személyi igazolványokat is a belgák vezették be 1926-ban.
A második világháború után az ENSZ-től kapott felhatalmazás alapján Ruandát továbbra is a belgák kormányozták. Közben viszont az alávetett hutu többség politikai öntudata egyre erősödött: nemzeti kiáltványokat fogadtak el és pártokat alakítottak. Ekkorra a belgák is megalapozottnak ismerték el a hutuk sérelmeit - annak ellenére, hogy a sérelmeket lehetővé tevő politikai rendszert épp az ő gyarmatosítási politikájuk tette lehetővé. Az ötvenes években a hutu-tuszi szembenállás már erőszakos konfliktusok formájában robbant ki: egy 1959-es, a tutszi elit elleni hutu felkelés miatt 200 ezer tuszinak kellett a szomszédos Burundiba menekülnie.
Az ország 1962-ben nyerte el függetlenségét, a köztársaság kormányzata viszont a többségi, addig alávetett hutuk kezébe került, minek következtében még több tuszi volt kénytelen elmenekülni a hazájából. Egy évvel később a hutuk 20 000 tuszit mészároltak le, megtorlásul egy Burundiból indult tuszi lázadásra.
1973-ban a hutu származású Juvenal Habyarimana tábornok katonai puccsal hatalomra jutott. A tábornokot 1990-ben rákényszerítették, hogy beleegyezzen a politikai reformokba, ám megvalósításukat újra és újra elodázta. Ugyanabban az évben a száműzetésben élő tuszik megalakították a Ruandai Hazafias Front nevű fegyveres szervezetet, és ugandai bázisaikról betörtek az országba. Ezzel itt-ott fellángoló polgárháború kezdődött, mely együtt járt a tuszi polgári személyek módszeres irtásával.
1993-ban Habyarimana és a Ruandai Hazafias Front békeszerződést kötött, amelynek értelmében közös hutu-tutszi kormány alakulhatott volna, és a száműzetésben élő tuszi menekültek visszatérhettek volna hazájukba. Az ENSZ 2500 kéksisakost küldött az országba, feladatuk a békeszerződés végrehajtásának felügyelete lett volna. Erre azonban már nem kerülhetett sor. A hutu szélsőségesek már jó ideje készülődtek a tuszik elleni leszámolásra: fegyveres milíciákat szerveztek, fegyvereket osztogattak, és gyűlöletteli beszédeket sugároztak a rádióban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
