Népirtás Ruandában
2004. április 8. 10:00
Elszabadul a pokol
1994. április 6-án a Habyarimana elnököt szállító repülőt a kigali reptér felett lelőtték, a támadást senki sem élte túl. A merénylet szinte jeladás volt: a szó szoros értelmében elszabadult a pokol. A szélsőséges hutuk milíciái és a hadsereg mindenkit módszeresen irtani kezdett - beleértve a mérsékelt hutukat is. A főváros határában útakadályokat emeltek, az embereket kirángatták az autóikból, és lemészárolták őket. A miniszterelnököt és a védelmére rendelt tíz ENSZ-katonát április 7-én ölték meg. A Kigaliban állomásozó kéksisakosok nem kaptak parancsot a beavatkozásra - az országban folyó vérengzést a nemzetközi szervezet hivatalosan csak `törzsi háborúskodásnak` (tribal warfare) nevezte, óvatosan elkerülve a helyzetet pontosan leíró `népirtás` (genocide) szót. Az ENSZ-katonák többségét április végéig kivonták az országból.
A hutu milícisták faluról falura jártak, és módszeresen lemészároltak minden tuszit, amihez a legtöbb esetben bozótvgó kést használtak. Csakhogy a gyilkosok még ezzel a primitív módszerrel is "hatékonyabban" dolgoztak, mint a népirtást logisztikai feladatnak tekintő, azt ipari eszközökkel művelő nácik a második világháborúban!
A tuszik alapította Ruandai Hazafias Front júliusban tudta elfoglalni a fővárost, Kigalit, amivel lényegében a tuszik megnyerték a háborút. Azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy alig három hónap alatt a hutuk 800 ezer embert mészároljanak le. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát még nagyobb felelősség terheli: arra is képtelenek voltak egész idő alatt, hogy eldöntsék: genocídiumnak (népirtásnak) nyilvánítják-e a ruandai eseményeket, vagy sem. A második világháború utáni legnagyobb népirtás idején nem tudtak dűlőre jutni abban a kérdésben sem, hogy vajon mennyi segítséget nyújtsanak a véráztatta országnak, és vajon az mennyibe kerülne.
A Ruandai Hazafias Front győzelme után kétmillió hutu menekült el az országból, köztük persze a tömeggyilkosságok aktív résztvevői is megbújtak. A hutuk a szomszédos Zaire-be (akkori nevén Kongói Demokratikus Köztársaságba) menekültek. Végül az ő állapotuk jobbítására mozdultak csak meg a nemzetközi szervezetek. Időközben a Ruandai Hazafias Front koalíciós országvezetést hozott létre: az ország élére hutu elnök került. Az Ugandába és Burundiba menekült tutszik pedig elkezdtek visszaözönleni Ruandába.
Ha a ruandai eseményeket egyértelműen népirtásnak (genocídiumnak) nevezték volna az ENSZ-ben, a nemzetközi szervezet aláírói fel lettek volna jogosítva a közbelépésre. Az ENSZ 1993-as, tragikus szomáliai kudarca azonban legfőképp az amerikaiakat rettentette el atól, hogy rögtön közbeavatkozzanak. Így a jogi kötelezetségek elkerülésére az amerikai politikusok mindig csak "népirtásra utaló" cselekményeket ("acts of genocide") emlegettek ahelyett, hogy "genocide" formában néven nevezték volna a népirtást.
Az amerikai külügyminisztérium csupán június 10-én, 67 nappal a vérontás kezdete után ismerte el hivatalosan a népirtás megtörténtét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
