Interjú a 90 esztendős Kosáry Domokossal
2003. július 30. 07:17 Balázs Bálint, Bartal Csaba
`A rákosista-sztálinista nacionalizmusnak az ostoba felkészületlenségét nagyon utáltam, és ennek eléggé szívesen hangot is adtam. Félre is tettek.`
Kádárról, és a Kádár-korszakbeli személyes életéről milyen emlékeket őriz?
1948. januárjában különvonat indult Kiskörösre, Petőfi születésnapjának megünneplésére. Együtt ültem Révay Józseffel és Illyés Gyulával, akik egész úton a Görgey-kérdésen vitatkoztak. Ott ült egy hallgatag ember is a vagonban, kérdeztem később a többiektől, hogy ki volt az, és akkor mondták, hogy a Kádár János. Akkor sem találkoztam vele, amikor 1988-ban Állami Díjat kaptam. Körbejárt a díjazottak között, de kikerültem, hogy kezet fogjak vele. A rákosista-sztálinista nacionalizmusnak ezt az ostoba felkészületlenségét nagyon utáltam, és ennek eléggé szívesen hangot is adtam. Félre is tettek. Eleinte nehezen adták ki a dolgaimat, de végeredményben aztán egy csomó tanulmányom akkor készült el.
A rendszerváltás után került az Akadémia elnöki székébe, milyen politikai környezetben dolgozott?
Amikor bekerültem az Akadémia elnöki székébe, akkor nem volt politikai szűrés. Megtagadtam azt, hogy itt politikai fórum legyen, és politikai alapon felelősségre vonjak bárkit is. 1994-re pedig elkészült az akadémiai törvény, amely rögzítette, hogy a Magyar Tudományos Akadémia autonóm köztestület, költségvetési pénzből gazdálkodik, és a politika nem szólhat bele az irányításba. 1919 és 1949-ben az Akadémia politikai fórummá vált, és ezt nem voltam hajlandó megismételni. Az elv az volt, hogy aki kissé a kelleténél jobban alkalmazkodott a párt előírásához, vonuljon háttérbe. Ne vállaljon szerepet, hanem mutassa meg, hogy szakmailag érdemes a titulusra. Katasztrofális lett volna, ha politikai tisztogatás történik. Azt látom, hogy az Akadémia ma is jó kezekben van.
Leköszönve azt nyilatkozta, hogy "a viharos tengerről a csendes kikötőbe vontatta az Akadémia hajóját". Hogyan látja az utódok kormányzását, és milyen ma a "legénység"?
Illetlenségnek tartanám, ha utódaimról nyilatkoznék, akár rossz, akár jó irányba. Annyit persze megengedhetek magamnak, hogy elmondjam, személyesen igen jó a viszony közöttünk. Most, amikor már-már furcsa hosszú kort megértem, végtelen kedvességgel emlékeztek meg rólam.
Plauzibilis indoklás. De milyen a viszonya a tanítványaival? Egyáltalán, kiket sorolhatunk a Kosáry-tanítványok közé?
Azok közül, akik hallgatóim voltak az Eötvös Collegiumban és az egyetemen 1939-1949 között, sok volt a lelkes párttag. A hitleri gyalázat után messianisztikus megváltást reméltek, persze hiába. Szakmai értelemben örökösömnek Szűcs Jenőt és Kubinyi Andrást tekintettem. De tulajdonképpen így tekintem Glatz Ferencet is, legalábbis ő mondja, hogy az.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
