Interjú a 90 esztendős Kosáry Domokossal
2003. július 30. 07:17 Balázs Bálint, Bartal Csaba
Miért éppen Görgey?
1936-ban doktorált a Görgey-kérdésből. Miért éppen Görgey?
Harmad év elején kellett doktori témát választani, és én Magyarország nemzetközi megítélését választottam a 19. században. Szekfű tanítványaként elmeséltem neki, mire azt kérdezte, hogy miért érdekel a 19. század. Engem az a folyamat izgat, amelyben a magyar rendiség, a feudalizmus bomlásnak indul, és kialakulóban van egy modern, polgári világ, válaszoltam. Szekfű ekkor helyeselve azt ajánlotta, hogy válasszak ezidőből egy sokat vitatott témát. Végül ez lett a Görgey-kérdés. Azonnal nekiálltam, s pár hét múlva jeleztem, hogy ezt vállalom. Görgey nem volt áruló, és hogy ez a gondolat egyáltalán felmerült, az már önmagában is jól mutatja a magyar történeti közgondolkodás állapotát. Tényleg óriási nagy hülyeségek történtek, és éreztem, hogy sok mindent ki kell igazítani. A bajt, a hibát fülön lehet ragadni. Amikor megírtam ezt a könyvet, elég jó kritikákat kaptam. Pedig akkor még mindig sokan voltak, akik Görgeyt árulónak tartották.
Károlyi Sándor, Görgey Artúr, és még sokan mások megítélésében a magyar közgondolkodás, irodalom és történetírás előszeretettel operált valamiféle áruló-legendával. Milyen esetekben indokolt ez a fogalomhasználat?
Nem szívesen használom ezt a jelzőt. Mondhatom nyugodtan, hogy Szálasi áruló volt. A mi értékrendünk szerint igen, de vajon önmagához képest, az általa képviselt őrültséghez képest valóban az volt-e? A magyar történeti közgondolkozásnak nem a legszerencsésebb fogalma ez. Rámondták már Károlyi Sándorra is, pedig akkor, abban a helyzetben az egyetlen józan döntés volt, amit meghozhatott egy magyar politikus. Mondjuk inkább azt, hogy Szálasi őrült gazember volt, és a nemzet érdekei ellen cselekedett.
Mindeközben persze a falukutató mozgalommal is élénk kapcsolatban állt. Első publikációja a Művelődési szociográfia 1935-ben a Magyar Szemlében jelent meg.
Volt egy nemzedék, ami akkor egymásra talált. Ugyanazokat a kérdéseket akarta megoldani. Szabó Zoltán, Kovács Imre jó barátaim voltak, bejártak az Eötvös-kollégiumba beszélgetni. A társadalmat gazdasági szempontból vizsgálták, én viszont úgy éreztem, nem árt, ha megnézem a falu művelődési helyzetét is. Pár évfolyamtársammal ekkor bejártuk az Alföldet s mondhatom, a tapasztalat szomorú volt. Sok nyomorúságot láttunk. Tiszaroffon pedig úri murit. Az élmény - szembeállítva a nyomorúságos paraszti léttel - az igazságérzetemet bántotta.
Igazságérzete Szekfű-tanítványként is háboroghatott. Mit érzett a mentorára zúduló utálatból?
Felháborítónak tartottam, mert Szekfű nem volt Rákóczi ellen. Személyesen is tapasztaltam, hogy kedves, művelt, civilizált emberek kérdezik: "Hogy lehet valaki egy olyan ember tanítványa, aki Rákóczit gyalázta?" Szekfű könyvében viszont egy rossz szó nincs Rákócziról, ezért amikor azt kérdeztem, hogy olvasták-e, leginkább azt válaszolták: "Csak nem gondolod, hogy egy ilyen könyvet elolvasok?" Thaly Kálmán, és a sok, sületlen történelemhamisítás elleni kritika viszont szóba se került. Nagyon igazságtalannak tartottam ezt a hozzáállást.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
