Az erdészettörténet a felsőoktatásban

2002. november 11. 15:17 Márkus László

19. század

Az első erdészettörténeti munkát Stisser F. V. a jénai egyetem erdő- és vadászattudományt előadó tanára 1737-ben jelentette meg. (Forst- und Jagdhistorie der Teutschen). A 19. század utolsó harmadában német nyelvterületen több erdészettörténeti összefoglaló mű jelent meg, amelyek a hazai erdészettörténet kialakításához mintát adtak.

A selmeci akadémiánkon 1867. őszén kezdődtek el - az addig németnyelvű oktatást felváltó - magyar nyelvű előadások. Az akadémia vezető tanárává Wagner Károlyt nevezték ki, aki - tanrend tanulsága szerint - négy tantárgyat oktatott (erdőbecslés, erdőrendezés, föld-méréstan, erdészeti irodalom története). Előadásaink felépítését, tartalmát nem ismerjük. Wagner 1871-ben megvált az akadémiától, mert kinevezték a magyar állami erdészet élére.

Jakab Eleknek az Erdészeti Lapokban 1878, 79 években megjelent tanulmányai a hazai erdészettörténeti irodalom első jelentkezésének tekinthetők. A tanulmányok Erdély, majd Magyarország "törvényhozási és közkormányzati erdőügyei" intézkedéseinek történeti áttekintését adták meg.

Wagner utóda Sóltz Gyula két évtizeden át tanított. 1893-ban máramaros-szigeti erdő-igazgatónak nevezték ki, és elhagyta az akadémiát. Vadas Jenő értékelése szerint "Mint az erdőrendezés, erdőértékszámítás, erdőbecslés, erdészeti statisztika és irodalomtörténet tanára egész odaadással és szeretettel oltotta be a tudományok s általában a magyar erdészet fejlesztése, emelése iránti hajlamot és igyekezetet a keze alól kikerült fiatal nemzedék szívébe". Sóltz előadásait Tornay Gy. és Szakmáry F. akadémiai hallgatók által összeállított, nyomtatásban megjelent: "Erdészeti statisztika Ngy. Sóltz Gyula erdőtanácsos 1883-ik évi előadásai nyomán" című kiadványból (jegyzetből) ismerjük.

A jegyzet három részből állt. Az első rész a statisztika célját, az alapfogalmakat, a módszereket tárgyalta. A második rész: Magyarország erdészeti statisztikáját ismertette, ennek keretében szól az erdősültségről, birtokcímekről, a termőhelyi viszonyokról, az éghajlatról, a talajborító növényzetről. Külön-külön tárgyalja az egyes hegyvidékeket (tájakat). A természeti adottságon kívül változatos képet ad az erdőkről, és a bennük folyó gazdálkodásról. A harmadik rész: "Erdészeti irodalom" címet viseli. Szól az erdészeti tudomány lényegéről és jelentőségéről. "Az erdő és erdőgazdaság fejlődésének története" című fejezetben részletesen tárgyalja, hogy "miképp történt a most megjelölt gazdasági teendők fejlődési története, míg azon állapotba jutottak, mely állapotban mai nap vannak". Ismerteti a gazdasági rendszereket: őserdő-, szálaló-, szál-, közép-, sarjerdők, nyeső üzem és a mezőgazdasággal összekötött erdőgazdaság fejlődését. A továbbiakban a fordával, a felújítással, irtással, az erdőápolással, a hozamszabályozással foglalkozik. Önálló fejezetben tárgyalja az erdészeti tudomány és az erdész irodalom fejlődésének történetét. Végül a szakírókról, a nevezetesebb erdészeti tanintézetekről és időszaki irodalomról adott áttekintést. A második rész hű képet ad a korabeli hazai erdészetről, ebből következőleg a hazai erdészettörténet értékes forrásműve. A harmadik részben tömör összefoglalása található meg a külföldi erdőgazdálkodás történetének. Hazaiakra való hivatkozások gyérek.

Wenzel G. "Magyarország mezőgazdaságának története" című könyvben tárgyalja az egyes történeti korokban az erdőknek, mint a mezőgazdaság egyik ágának jelentőségét a vonatkozó kor gazdasági viszonyai között (1887).

Sóltz Gyula távozása után az "Erdészeti statisztika és irodalom" története tantárgy oktatását Fekete Lajos vette át (1891). Fekete Lajos erdészettörténeti előadásait két, kézzel írt kőnyomatos jegyzetből ismerjük (1893, 1903). Az első: "Erdészeti statisztika és erdészeti irodalomtörténet, Sóltz Gyula és Fekete Lajos előadásainak alapján összeállította: Tornay Gyula, Szakmáry Ferenc" 1893. A kőnyomatos jegyzet első része az általános és az erdészeti statisztika alapjait ismerteti, majd a hazai erdők általános adatait mutatja be. Részletesen ismerteti az integer Magyarország hegységeinek, főbb medencéinek erdő- és erdészeti viszonyait. Ez a rész Sóltz munkáját tükrözi. A kőnyomatos Fekete Lajos által előadott része: "Az erdészet történelme és irodalmának kifejlődése" címet viseli.

A bevezető részben felemlíti Bernhard A.: 1872-75 háromkötetes, Schwappach kétkötetes (1886-1888) és Hess R. 1885 évben megjelent e tárgyú német nyelvű munkáit. Majd megállapítja, hogy "magyar nyelven ily munka nincsen". Az erdészet történelmének forrásait, területi változásait, a birtokviszonyokat, az erdők használatát, az értékesítést és üzemmódok kifejlődését, a fanemekben bekövetkezett változásokat tárgyalja. Részletesen szól az erdőtenyésztés és erdőrendezés feladatairól. A különféle szolgalmakról, a mellékhasználatokról, vadászatról. További fejezetek ismertetik az erdei rendtartást, az erdőrendészetet, az erdőtörvényeket, valamint az erdőkezelést és adminisztrációt. Az erdészeti tudományok és az irodalom kifejlődése és az erdészeti szakképzés bemutatásával zárul az erdészettörténetet tárgyaló rész. A kőnyomatos - a német mellett - a hazai viszonyokat is tárgyalja, megállapítja, hogy "erdőgazdálkodásunk egész 1880-ig oly viszonyok között vergődött és küzdött, melyek az okszerű erdőhasználat kifejlődésére általában kedvezőek nem voltak. Az 1850-1880-ig terjedő időre esnek azon nagyobb mérvű és a jövő érdekeit is sértő használatok, melyek a magyar birodalom erdőségeit mindenütt ott, hol azok hozzáférhetők voltak, annyira igénybe vették, hogy azok most kevés kivétellel még a gazdaság kellő folytatásához szükséges faanyag tőkével sem bírnak, hozzájárulva még ehhez az is, hogy úrbéres községek részére nagy terjedelmű erdők adattak át, amelyeket új tulajdonosaik eléggé becsülni nem tudván, azokat általában véve pusztították, s hogy a közbirtokossági erdők tulajdonosai is a közös erdő osztatlan fenntartásából állandóan várható jövedelemnél többre becsülték az egyénileg ebből mielőbb kapható bármi kevés pénzt, s a birtokos vagy az erdész a faállományára jelentkező fakereskedők gazdag üzleti jutalmazására igyekszik túladni".

Itt kell közbevetőleg szólni arról, hogy az Országos Erdészeti Egyesület választmánya 1893. évi ülésén Bedő Albert indítványozta, hogy "egy ahhoz értő szakember által, gyűjtessenek össze mindazon kiadott vagy kiadatlan okiratok, amelyek a magyar erdőgazdaság fejlődését a honfoglalástól kezdve 1867-ig feltüntetik". A közgyűlés az indítványt elfogadta és az igazgatóválasztmány Tagányi Károlyt - az akkor már neves agrártörténészt - bízta meg a munka elkészítésével. Az 1896. májusában megjelent: "Magyar erdészeti oklevéltár" 3 kötetében, 2424 oldalon, 772 oklevél található. A szerkesztő Tagányi Károly - az egybegyűjtött oklevelek alapján az első kötet elején - 47 oldalas tanulmányban vázolta fel a magyar erdőgazdaság fejlődését a kiegyezésig (1867). A második jegyzet: "Az erdészeti statisztika és az erdészettörténelme, Fekete Lajos m. kir. főerdőtanácsos és akadémiai tanár előadásai" című kőnyomatos 1903-ban jelent meg. A jegyzet első része az előzőekben már ismertetett tartalmú erdészeti statisztika. A II. rész az "Erdészet történelme és irodalmának kifejlődése" című rész Schwappach és Tagányi munkáinak felhasználásával készült. Szól a német és hazai erdészet történelmének forrásairól, az erdők területének változásairól, a különböző korokban meglévő birtok-viszonyokról, az erdők használatáról, az üzemmódok kifejlődéséről, az értékesítési módokról. A fanemekben az erdőtenyésztésben bekövetkezett változásokról, az erdő-rendezés, a felmérés, a fa- és értékbecslés fejlődéséről. Megtárgyalja a kegyúri terhek, szolgalmak, a vadászat kérdéseit. Ismerteti az erdőrendtartás, erdőrendészet, erdőnevelés és adminisztráció problémáit. Szól az erdőtörvényekről. Az erdészeti tudományok és az irodalom kifejlődése című részekben ismerteti a legrégebbi irodalmi műveket. Majd a "jáger" továbbá a kameralista és a következő korok külföldi és gyérszámú hazai szakíróinak munkásságát, az erdészeti szakképzés és szakoktatás kérdéseit tárgyalja. A nagy polihisztornak Fekete Lajosnak ez az alig ismert munkája (Gerlai bibliográfiában sem szerepel) a hazai erdészettörténeti munkák egyik nagy értéke.

1. 19. század
2. 20. század