15 ezer főből csak heten élték túl a vörös khmerek kínzásait

2015. április 17. 15:03 MTI

A kambodzsai kommunista párt a francia gyarmatosítók elleni függetlenségi harc idején, az 1940-es években alakult meg, s 1963-ban lett főtitkára a gazdag kínai khmer családból származó Pol Pot, aki Franciaországban járt egyetemre. A párt vezetése nem sokkal később bevetette magát a dzsungelbe, ahol kínai és vietnami segítséggel paraszthadsereget szerveztek. A "vörös khmerek" gerillaharcba kezdtek a Norodom Szihanuk királyt megbuktató Lon Nol tábornok amerikai támogatást élvező rendszere ellen. 1973-ra már az ország területének 85 százalékát ellenőrizték, két évvel később, 1975. április 17-én pedig bevonultak a fővárosba.

A külföldi intervenciókkal súlyosbított, évtizedes polgárháború véget ért ugyan, mégsem köszöntött béke Kambodzsára. A vörös khmerek szélsőségesen nacionalista, radikális maoista ideológiát hirdettek, és - pekingi elvtársaikon is túltéve - megpróbálták a gyakorlatba átültetni kezdetleges, kommunisztikus agrárutópiájukat. Kiürítették a városokat, amelyek a szemükben az "imperialista" Lon Nol-kormányzat minden bűnét megtestesítették, célul tűzték ki a bukott rezsim vezető tisztségviselőinek, katonatisztjeinek, hivatalnokainak és minden értelmiséginek a megsemmisítését.

Az amerikai bombázás veszélyére hivatkozva már bevonulásuk napján megkezdték a kétmilliós lakosság elűzését Phnompenből, még a vajúdó nőket és az infúzióra kötött betegeket is távozásra kényszerítették. A következő hetekben a nyolcmilliós ország minden városlakóját az utakra kergették, hogy "megtisztítsák" őket bűneiktől. A vörös khmerek el akarták törölni a múltat, céljuk az új ember megteremtése volt egy szigorúan egalitárius, falusi jellegű társadalomban, ahol nincs szegény és gazdag, nincsenek társadalmi osztályok, és nincs kizsákmányolás sem.

Az ország vezetését egy "arctalan" testület, az Angkar vette át, amelyet Pol Pot, az "első számú testvér" irányított Nuon Chea, Khieu Samphan, Ieng Sary, Son Sen és Ta Mok közreműködésével. Eltörölték a pénzt és a magántulajdont, a hagyományos iskolákat, a boltokat bezárták, a vallást üldözték. Az országot még a viseletben is uniformizálták, mindenkinek a vörös khmerek fekete egyenruháját kellett viselnie. A családokat fokozatosan felszámolták (mint mondták, minden kambodzsai apja és anyja az Angkar), tagjaikat elválasztották egymástól, és agrárkollektívákba tömörítették, ahol még étkezni is közösen kellett. Tilos volt a gyülekezés és a vita, az emberek nem hagyhatták el szövetkezetük határait. Az önellátást tűzték ki célul, így milliók robotoltak pihenőnap nélkül, napi 12 órán át a rizsföldeken.

A nemzeti kisebbségek tagjaira és az értelmiségiekre halál várt, ehhez elég volt az is, ha valaki szemüveget viselt, vagy ismert egy idegen nyelvet. Phnompenben, a hírhedt Tuol Sleng vallatóközpontban legalább 15 ezer embert kínoztak meg, akik persze bevallották, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), a KGB szovjet titkosszolgálat vagy a vietnami titkosszolgálat ügynökei; az áldozatok közül összesen hét élte túl a tortúrát.

A vörös khmer rezsim egyre több provokációt, betörést hajtott végre a vietnami határon. Megtorlásaként 1978 végén 150 ezer vietnami katona zúdult Kambodzsára, akik 1979. január 7-én elfoglalták Phnompent, ezzel véget ért a három évig, nyolc hónapig és húsz napig tartó rémuralom. Ez idő alatt legalább egymillió ember vesztette életét, de egyes becslések szerint ez a szám kétmillió is lehet, a rezsim bukásakor 200 ezer árva gyermeket tartottak nyilván. Megsemmisült az iskolák, kórházak, műemlékek nagy része, vészesen csökkent az állatállomány, tönkrementek az utak és az öntözőberendezések.

A vörös khmerek története a hatalom elvesztésével nem ért véget. Csatlakoztak a vietnami támogatást élvező új kormány elleni koalícióhoz, Pol Pot - jóllehet 1985-ben formálisan lemondott - a tényleges vezetőjük maradt. A mozgalom az 1990-es évek végére elszigetelődött, 1997-ben belharcok robbantak ki. Pol Pot a következő évben meghalt, társai pedig feladták magukat. Kambodzsában 2006-ban jött létre az ENSZ támogatásával a vörös khmer rezsim népirtását kivizsgáló bíróság, amely 2010-ben hozta meg első ítéletét a hírhedt phnompeni vallatóközpont vezetője ellen. A vörös khmerek még élő négy vezetőjét 2010-ben helyezték vád alá, s augusztusban életfogytiglani börtönre ítélték őket, közülük ma már csak ketten élnek.

A szörnyű népirtás okozta sebek lassan gyógyulnak. Az ország demográfiailag és gazdaságilag felépült, de a múlttal való szembenézés alig történt meg. A felnövekvő nemzedékek keveset tanulnak az iskolában a vörös khmerek rémtetteiről, a megsemmisített elit hiánya máig érződik, a trauma minden kambodzsai életére ránehezedik.