Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

10 érdekesség a honfoglalásról

2015. március 30. 18:37

<

1. A legelterjedtebb vélekedés szerint a magyarság az Urál vidékéről indulva, több mint háromezer kilométeres vándorútjának végén, egy lépcsőben, 895 táján telepedett meg a Kárpát-medence alföldi területein.

2. Egy új régészeti kutatás szerint a magyar törzsek nem évszázadokig vándoroltak, hanem alig öt-hat évtized alatt érhettek el az Urál vidékétől a Kárpátokig.

3. A kettős honfoglalás elméletét László Gyula alkotta meg. Elgondolása szerint a 9. század végi előtt 670 táján már volt egy magyar honfoglalás a Kárpát-medencében.

4. A közhiedelemmel ellentétben a honfoglalás kori törzsek nem alacsony, a mai hucul vagy Przsevalszkij-lovakhoz hasonlatos hátasokon érkeztek. Lovaik leginkább a ma élő, Türkmenisztánban kinemesített akhal teke fajtával mutatnak genetikai hasonlatosságot.

5. A leletek szerint nemcsak a Kárpát-medence mintegy 280 ezer km2-es területét, hanem ennél lényegesebb több, legalább 400 ezer km2-es térséget uraltak a magyar törzsek. Ekkor a gyér szláv lakosság mellett más néptöredékek is magyar uralom alá kerültek.

6. A 895-950-es évek között feltehetően a Felső-Tisza-vidéken lehetett a fejedelmi szállásterület, ugyanis az eddig feltárt leggazdagabb sírok innen kerültek elő. A sírokat jellemzően nem ásták mélyre, volt, hogy a szél lefújta a homokat a csontokról.

7. A honfoglalók sokáig alacsony, görbe lábú, nem igazán megnyerő külsejű, lovon élő "vademberekként" jelentek meg az európai köztudatban.

8. A magyarság nagy része már a 10. században állandó településeken élt, földjeiket ekével szántotta és sarlóval aratta, gyümölcstermesztéssel foglalkozott, ismerte a szőlőművelést, az iparágak közül pedig a fémipar játszott vezető szerepet.

9. A honfoglalók egyik jellegzetessége a lemezzel díszített tarsoly volt. A művészien, egyedien díszített, aranyozott ezüst tarsolylemezeket az öv jobb oldalára erősítve viselték, és kovát, taplót és csiholóvasat tartottak benne.

10. A magyarok bejövetele című, 120 méter kerületű és 15 méter magas körképet 1894. május 13-án adták át a nagyközönségnek. Feszty Árpád jeles művészek, köztük Mednyánszky László közreműködésével kezdett hozzá a honfoglalás eseményeinek megfestéséhez, a munkába még felesége, Jókai Róza is besegített. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 érdekesség a honfoglalásról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra