WC-papírnak használt oklevelek, középkori pecsétekkel viaszosított csizmák
2015. május 21. 14:28
Freskókhoz vágott dzsemes üvegek
Az országban maradt művészeti értékekre (az épületek díszítéseitől kezdve a berendezéseken át minden mozdítható műtárgyra) pedig valóban sötét jövő várt: a harci cselekményekkel és a katonai jelenléttel együtt járó rombolás mellett a rablás és fosztogatás okozott hatalmas, teljes mértékben fel sem mérhető veszteséget.
Különösen igaz volt ez azokra a területekre, amelyeken hetekig-hónapokig „hullámzott" a front, és az adott területen lévő kastélyok a különféle beszállásolások kényszerét szenvedték el - jórészt függetlenül a csapatok nemzetiségétől. Egyébként a légitámadások okozta veszteség eltörpült a beszállásolt katonák tetteihez képest.
A szovjet csapatok viselkedéséről és zsákmányszerző tevékenységéről számos szám- és tényszerű adat áll rendelkezésünkre. A legnagyobb veszteségek összegyűjtése és elemzése sem történt még meg, jellemző példákban azonban nem szűkölködünk.
A Körmenden lévő Batthyány-oklevélanyag döntő többségét a kastélyt hosszú ideig megszállva tartó szovjet csapatok dúlták szét, és semmisítettek meg rengeteg pótolhatatlan középkori oklevelet. A kastélyt hadikórháznak rendezték be, majd helyőrséget helyeztek el benne, és a fölösleges lomnak tekintett iratokat a lóistálló udvarára dobálták le, ott WC-papírnak használták azokat, vagy a középkori pecséteket a csizmák viaszosítására „alkalmazták". A megmaradt okiratok mentése és biztonságos helyre elszállítása hosszú évekig tartott.
Természetesen a kastélyokat megszállva tartó, és egymást váltó hadseregek hasonló módon, egymást követve okoztak károkat. A csákvári Eszterházy-kastélyban először a németek dzsemes üvegeket vagdostak a freskókhoz, összetörték a kínai porcelánokat, és a metszett tükrökbe lövöldöztek.
Fotó: Fortepan
Őket követték a szovjet „felszabadítók". „A kastélyt az oroszok a németeknél is kevésbé becsülték meg" - írta egy szemtanú utóbb. „Nem jöttek rá, hogyan kell fűteni a sárgaréz lábakon álló, domborműves fajanszkályhákat, vagy nem volt kedvük kitapasztalni - pedig ezekkel a kályhákkal nagyon jól lehetett fűteni, másnapig tartották a meleget.
Az ablakokat, ha véletlenül épen megmaradtak, betörték, aztán bedeszkázták, egy kis vaskályha csövét kivezették egy nyíláson, és úgy fűtöttek a kastély termeiben, mint egy putriban. A parkett tönkrement, füst volt, csípte a szemüket, szalmát szórtak a földre, lefeküdtek a földre. A majolikakályhákat szétverték, apró darabokra.
A Vay család berkeszi levéltáráról az mondható el, hogy a világháború alatt nagy veszteségeket szenvedett, és a háború után olyan állapotban volt, hogy a bizottság a „szó szoros értelmében csak vasvillával tudta gépkocsira rakatni es beszállítani az Országos Levéltárba". (A sors fintora, hogy a beszállított anyag az 1956. novemberi levéltári tűzben égett el.)
Az ehhez hasonló rombolásoknak se szeri se száma. A kastélyok és udvarházak környékén lakók pedig folytatói lettek a katonák tevékenységének: alig volt jobb alkalom a történelemben, hogy a helyi nagybirtokosok kisebb-nagyobb értékei a „kisemberek" tulajdonába kerüljenek. Magyarul mondva, a legtöbb kastélyt a helybéliek egyszerűen kifosztották. A vandál pusztítást a rablás, az értékes műtárgyak összegyűjtése és elszállítása tetőzte be. (A szovjetek a kastélyok értékein túlmenően a bankok trezorjaiból is szállítottak el műtárgyakat.)
Az elképesztő rombolást és fosztogatás követően az 1945 után hivatalba lépő kormányok előtt rendkívül nehéz feladat állt: az eltűnt műkincsek felkutatása és megmentése.
Keresztes Csaba tanulmányának teljes szövegét az archivnet.hu portálon olvashatják.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
