Vérmedvék és prikulicsok nyomába ered az első modern magyar szörnykönyv
2024. augusztus 19. 17:05
Mindenki hallott már a magyar néphagyomány turuljáról, a mesékben sokszor felbukkanó táltos lóról, a varázserővel bíró garabonciásról és a sárkányokról. De vajon ugyanilyen bizonyossággal ismerjük-e a norák történetét? Hallottunk-e már a vérmedvéről, és kik is azok a váltott gyerekek? Az ismert és a köztudatból kiszorult, a magyar hiedelemvilág és mondakör részét képező varázslények és rémek rendszerezésére és leírására vállalkozott a Bestiarium Hungaricum, mely több mint kétszáz oldalon vezet végig a honi néphagyomány csodateremtményein. A Kultúra.hu cikke.
A kötet alapkoncepciója, bár első ránézésre egyszerűnek tűnhet, minél több ideig ízlelgeti a leendő olvasó annak kézbevétele előtt, annál több kérdést vet fel. Már önmagában a felölelt téma mögött hatalmas és változatos feldolgozandó szövegkorpusz áll. Mivel nem műmesék karaktereit veszi számba a Bestiarium Hungaricum, hanem a sokféle változatban élő és rögzített, tájegységenként részleteiben vagy akár fontosabb narratív vonásaiban is eltérő népmesék, hiedelmek, babonák világát dolgozza fel, így nem csak alapos utánajárást feltételezhetünk a szerzők részéről.
Mi kell egy jó bestiáriumhoz?
Egy ilyen mű összeállításához mind a szövegszerzői, mind az illusztrátori munkában a néprajzi enciklopédikus tudás mellett szükség van az átfogó jártasságra a teljes magyar néphagyományban. Nem elég tehát ismerni a motívumokat és eligazodni a szájhagyomány történeteinek gyűjtései, adatbázisai között.
Egyenesen benne kell élni a mondavilágban.
Át kell látni a kulturális jellegzetességeket, a motívumok mögött álló természeti vagy társadalmi jelenségeket, valamint a különböző korok emberének élettapasztalatait összekötő sűrű és végtelenül kusza hálózatot. Ahhoz pedig, hogy ebből a sok időt és szaktudást igénylő munkából informatív, laikusok számára is élvezhető, olvasmányos kötet születhessen, nem elég a szorgalom: szenvedélyes elköteleződéssel kell belevetniük magukat az alkotóknak a feladatba.
A szerzők ezeknek a kritériumoknak a könyv tanúsága szerint eleget is tettek: a kivitelezésen azonnal átüt, hogy a szövegszerző Magyar Zoltán és illusztrátortársai, Németh Gyula és P. Szathmáry István szerelemprojektje a Bestiarium Hungaricum. Azonban érdemes tisztázni, hogy milyen elvárásokat támaszthatunk a kötet felé, ezzel együtt milyen „olvasási stratégiát” érdemes választanunk hozzá.
Kis magyar szörny- és varázslény-határozó
Elsődleges kiindulópontként szolgálhat ehhez a címben is megjelenő bestiárium, mely műfaj eredetileg nem feltétlenül mesebeli lények gyűjteményes leírását szolgálta – azaz a fiktív szereplők mellett valós állatok is szerepeltek benne. Eredete az ókorig nyúlik vissza, de a középkorban vált népszerűvé, ez utóbbi időszak műveit idézi fel a szóban forgó könyv is. Az archaizáló jelleget sok külső vonásban követték az alkotók: a belső borító díszítése, a fejezetek címoldala, a régi fametszetek mintájára linómetszetekkel ábrázolt lények és a tipográfia is alátámasztja az alapkoncepciót.
Ezek a jellegzetességek mind afelé mutatnak, hogy a szövegek stílusa alapvetően a „tényközlő”, leíró módozatot követi – „bővített szócikkekként” rendszereznek és körvonalaznak, narratív elemeket pedig csak elvétve használnak. Olvasni tehát ezek alapján úgy lenne érdemes, mint egy képes enciklopédiát: ha egy számunkra ismeretlen mondabéli varázslényről hallunk vagy olvasunk, egyszerűen felcsapjuk a könyvet mint hiteles forrást, hogy abból tájékozódjunk.
Drávucz Zsolt teljes cikkét a Kultúra.hu oldalán olvashatják el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
