Végleg elszálltak a Habsburg nagynémet álmok a königgrätzi csatavesztéssel
2021. július 3. 08:47 Múlt-kor
155 évvel ezelőtt, 1866. július 3-án Ausztria vereséget szenvedet a poroszok ellen a königgrätzi csatában. Az évek óta húzódó Habsburg-Hohenzollern konfliktust diplomáciai úton feloldani már nem lehetett, így Bismarck elképzelése valósult meg, Európa jövőjét a fegyverek döntötték el. A nagynémet helyett a kisnémet egység gondolata győzedelmeskedett, az 1871-ben születő Németország történetének a Habsburgok többé nem lehettek aktív részesei.
Az elkerülhetetlen Habsburg-Hohenzollern konfliktus
Az 1815-ben születő, Európa nagyhatalmait tömörítő, a politikai erőegyensúly fenntartására létrehozott Szent Szövetség a megelőző évszázadokhoz képest valóban békésebb időszakot hozott Európa történetében, de a nacionalizmus és a liberalizmus eszméinek nem tudott gátat szabni.
Közép-Európában már 1806-ban, II. Ferenc lemondásával hivatalosan megszűnt a Német-római Birodalom, helyén pedig a napóleoni háborúk következményeként kevésbé jelentős politikai tényezőnek számító utódállamok születtek.
Közép-Európában hatalmi vákuum keletkezett, Németország a 19. század második feléig a mondás szerint csak földrajzi fogalom volt, területén háromszáznál is több államalakulat osztozott. 1815-ben létrejött a Német Szövetség, amelyhez 34 állam és 4 szabad város csatlakozott, majd 1834-ben a Vámunió (Zollverein), amely – a Habsburg Birodalom területeit kivéve – a Német Szövetség államait tömörítette. A diplomáciai csata a korábban német-római császárokat adó, dinasztikus Habsburgok és a nagyhatalmi ambíciókat dédelgető porosz Hohenzollernek között már ekkor megkezdődött.
Az 1848-as forradalmi hullám, a „Népek tavasza” egész Európát alapjaiban rengette meg, az olasz és a német egység ügye is az itt felkorbácsolt nemzeti érzelmekre épült. Ugyan a legtöbb forradalom, így a német egység megteremtésére tett demokratikus kísérlet is elbukott, nyilvánvalóvá vált, hogy a folyamatot csak késleltetni tudják. A politikai realitásokat figyelembe véve a Habsburgok, vagy a katonai nagyhatalom Poroszország vezetésével történő egyesítés elkerülhetetlennek látszott.
A Habsburgok kontinentális nagyhatalmi státuszát már az 1848-as forradalmak is jelentősen meggyengítették. Az olasz kérdésben elvesztették a franciák támogatását, akik a Szárd-Piemonti Királyság oldalára álltak, ráadásul a solferinói csatában elszenvedett vereséggel Ausztria pozíciói még tovább gyengültek. Az 1853 és 1856 között zajló krími háborúban nem támogatták egykori szövetségeseiket, az oroszokat, így tőlük sem számíthattak segítségre egy háború kitörése esetén.
Ugyanakkor a porosz Hohenzollernek IV. Frigyes Vilmos vezetésével elszántnak mutatkoztak arra, hogy a Zollverein területén létrehozzák az egységes német államot, melyet az 1861-ben trónra lépő, későbbi I. Vilmos császár is szorgalmazott. Az évtizedek alatt gazdaságilag megerősödő, gyorsan iparosodó, infrastruktúráját kiépítő Poroszország a 19. század második felére megkerülhetetlen politikai tényezővé vált.
Az 1862-ben kinevezett porosz miniszterelnök, Otto von Bismarck azóta elhíresült programbeszédében kijelentette: „Európa nagy kérdéseit nem beszédekkel és többségi határozatokkal, hanem vérrel és vassal döntik el”. Bismarck lényegében az ország első – és valóban döntésképes – embere volt, ennek szellemében alkotmányos konfliktusokat vállalva áterőszakolta a hadügyi reformot, és létrehozta Európa legerősebb hadseregét.
Tárgyalások útján biztosította, hogy a várható Habsburgok elleni konfliktus idején ne érje őket meglepetésszerű támadás az oroszok vagy a franciák részéről, Olaszországgal pedig szövetséget kötött, akiknek szintén érdekükben állt ellenfelük gyengítése, hogy megszerezhessék a régóta vágyott Velencét.
1864-ben VII. Frigyes dán király halálával a poroszok háborút kezdeményeztek Dániával Schleswig és Holstein megszerzéséért, amelyben a német ügyet támogató Ausztria kénytelen volt támogatni riválisát. 1864. október 30-án Dánia aláírta a bécsi békeszerződést, a katonai győzelem pedig megerősített Bismarckot, aki nem akart Ausztriával osztozni a megszerzett területeken. Távollétében I. Vilmos a gasteini szerződésben átengedte riválisának Holsteint, így átmenetileg elodázták a fegyveres konfliktust.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
