Valóban annyira rossz uralkodó volt a Robin Hood-legenda János királya?
2020. június 2. 16:04 Múlt-kor
Áskálódó, züllött és kapzsi
Habár kortársai két legnagyobb hibájaként kegyetlenségét és gyávaságát tartották számon, az utókor által ismert alattomos és másokat kizsigerelő uralkodó képe is valós. Nem tett jót imázsának az, hogy bátyja, I. (Oroszlánszívű) Richárd távollétében megkísérelte elbitorolni a trónt, később pedig, miután Richárd halála után király lett, számos báró panaszkodott arra, hogy János erőszakot tett feleségén vagy lányán.
Uralkodása általában véve mások kihasználásáról szólt: a Robin Hood-legenda által is emlegetett kíméletlen adópolitikája történelmileg is alátámasztható, nem beszélve azokról az önkényes és igazságtalan büntetésekről, amelyekkel a túlságosan megerősödő birtokosokat sújtotta (a korábban kegyeiben részesített William de Braose-zal való leszámolására is valótlan adótartozások szolgáltak az ürügyként). Nem véletlen tehát, hogy már 1216-os halálát követően úgy képzelte a legtöbb angol krónikás, hogy János királyt a pokol tüzei emésztik.
A középkori krónikásokhoz kapcsolódik János király védelmezőinek elsőszámú érve: e történetírók jellemzően egyházi háttérrel bírtak, Jánosnak pedig nem volt éppen szívélyesnek mondható a Rómával való viszonya.
Tény, hogy János összetűzésbe keveredett a pápasággal a canterburyi érsek kinevezésének joga miatt. A vita során János kiűzte Canterburyből az ott élő szerzeteseket, végül pedig rátette kezét Anglia minden egyházi birtokára.
Ezek miatt a pápa interdiktum alá is helyezte Angliát (a papok az alapvető szolgáltatásokon – keresztelés, gyóntatás, haldoklók feloldozása – kívül nem szolgáltathattak szentségeket az országban), továbbá személyesen is kiközösítette Jánost.
Mindazonáltal valótlanság az, hogy minden középkori történetíró egyházfi lett volna, akit hátsó szándék vezérelt a Jánosról való véleményalkotásban. A már említett Bertran de Born teljességgel laikus francia arisztokrata volt, és William Marshal históriájának szerzője sem volt egyházi személy – ennek ellenére számos katasztrófát ír János személyiségének rovására.
A béthune-i névtelenként ismert krónikaíró, aki VII. Béthune-i Róbert artois-i nemes (1201 k. – 1248) számára készített krónikát, szintén aligha lehetett egyházi személy, mivel írása főként világi témákkal foglalkozik, és világi közönségnek íródott.
Annak ellenére, hogy a flamand Róbert János király oldalán harcolt uralma utolsó éveiben, a krónika egyáltalán nem kedves az angol uralkodóval: „Nagyon rossz ember volt” – értékeli a névtelen, „kegyetlenebb az összes többinél. Vágyakozott a gyönyörű nők után, ezért szégyenbe hozta az ország nemes férfijait, ezen okból pedig igencsak gyűlölték. Amikor csak tehette, hazugságokat mondott az igazság helyett (…) Csordultig tele volt rossz tulajdonságokkal.”
A papság és a világi személyek tehát egyaránt megvetéssel tekintettek Jánosra. A történetírásban szükséges és jó dolog a mítoszrombolás, I. János „rehabilitálása” esetében azonban a mítosz éppen új keletű.
Ahhoz, hogy kedvező képet fessünk, figyelmen kívül kellene hagyni mind kortársai véleményét, mind tényszerűen alátámasztható rémtetteit. A források objektív mérlegelése alapján a következtetés egyértelmű: az angol néphagyomány helyesen emlékszik az ország történetének egyik legrosszabb uralkodójára.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
