Üzletemberből életmentő: a Nemzetközi Vöröskereszt atyja, Jean Henri Dunant
2021. október 30. 11:36 Múlt-kor
A segélyezés nemzetközi szintre lép
1863 nyarán Genfben nemzetközi konferenciát hívtak össze, ahol a megjelent európai országok közös egyezményt írtak alá, valamint felvették a Genfi Bizottság nevet. A következő évi tanácskozáson már 16 állam 25 képviselője vett részt, akikhez további 20 állam küldöttsége csatlakozott. Az ekkor elfogadott Genfi Konvenciók alapján nemzetközi védelem illette meg a szervezet munkatársait, megkülönböztető jelzéssel kellett ellátni épületeit, járműveit és felszereléseit.
Még 1864-ben megalakultak az első nemzeti vöröskeresztes társaságok, ettől az évtől kezdve lobogott a kórházakon a vöröskeresztes zászló és húzták fel az orvosok és ápolók ruhájukra a vöröskeresztes karszalagot. A közismert fehér alapú vöröskeresztes zászló a svájci nemzeti színek fordítottja. Az első igazi próbatétel az 1870. évi francia-német háború volt, ahol a szervezet bizonyított, és 1882-től már Nemzetközi Vöröskereszt néven működött tovább.
Az Osztrák-Magyar Monarchia 1866. július 21-én csatlakozott a Genfi Egyezményhez. Bécsben 1867-ben alakult meg a vöröskeresztes segélyegylet, amiből a kiegyezés után vita támadt, ugyanis a magyarok ragaszkodtak a saját szervezetükhöz. Ez viszont ellentmondott a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság elvi álláspontjának, amely szerint egy államban csak egy szervezet alakítható.
A tárgyalások nagyon lassan haladtak, mindeközben 1878 nyarán a Monarchia csapatai hozzáláttak Bosznia-Hercegovina okkupálásához. A harcokban a Monarchia vöröskeresztes egysége csak a közös hadsereg tagjait és az osztrák véderő katonáit látták el, míg a magyar honvédeket nem, vagy csak igen felületesen. Magyar oldalról az önkéntes nőegylet lendült munkába, a magyarországi szervezet megalapítására végül 1881-ben került sor.
Dunant életének hátralévő szakasza kevésbé alakult sikeresen. Míg másokon segített, üzleti ügyeit elhanyagolta, bankháza tönkrement, a közélettől visszavonulva, nehéz anyagi körülmények között töltötte mindennapjait. A heideni szegényházba került és csak 25 év múlva terelődött rá ismét a nemzetközi figyelem.
1895-ben egy svájci újságíró kereste fel, majd a cikk hatására egy sor kitüntetéssel és tiszteletbeli tagsággal halmozták el az összefogás kezdeményezőjét. 1901-ben neki ítélték oda az első Nobel-békedíjat. Mindez élethelyzetére azonban nem volt hatással: ugyan többször fordultak hozzá tanácsért, de továbbra is a szegényház lakója maradt.
A Vöröskereszt számára óriási feladatot jelentő első világháború irányába mutató folyamatokat aggódva figyelte, de a háború kitörését már nem élhette meg. 1910. október 30-án Heidenben hunyt el.
A világháborús tapasztalatok következtében a védelem hatályát tovább bővítették. A háborús felek által bevetett új módszerekre reagálva igyekezett a szervezet minél szélesebb körű segélyt nyújtani a katonai és civil érintettek számára: a Nemzetközi Vöröskereszt létjogosultságát sajnos mi sem bizonyította jobban, mint a szenvedésekkel teli 20. század.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
