Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újabb Churchill-festmény került kalapács alá, csaknem kétmillió dollárért kelt el

2021. június 24. 12:37 MTI

Csaknem kétmillió dollárért árverezték el szerdán New Yorkban Winston Churchill egy festményét, amelyet a néhai brit miniszterelnök Arisztotélisz Onasszisz görög hajómágnásnak adott ajándékba.

<

A The Moat, Breccles (A vizesárok Brecclesnél) című tájkép 1,85 millió dolláros leütési ára megfelel a várakozásoknak.

Az 1921-ben festett, vizesárkot fákkal ábrázoló olajképet Churchill negyven évig megtartotta magának, és csak négy évvel halála előtt, 1961-ben ajándékozta oda barátjának, Onasszisznak.

A világhírű hajómágnás olyan nagy becsben tartotta a képet, hogy díszhelyen, Christina nevű luxusjachtja bárjában a pult mögött helyezte el, olyan nagy festők művei közt, mint Vermeer, Gauguin, El Greco vagy Pissarro.

Onasszisz 1975-ös halála után a jachtot eladták, berendezési tárgyai raktárba kerültek, és az örökösök csak nemrégiben döntöttek a festmény eladásáról.

A tájkép iránti érdeklődés felkeltése céljából a Phillips aukciósház felépítette a jacht bárjának mását New York-i kiállítótermében.

Március elején a Christie's egy londoni árverésén Churchill egy másik festménye, a Tower of the Koutoubia Mosque, amelyet Angelina Jolie bocsátott áruba, a becsült leütési ár négyszereséért, 8,285 millió dollárért kelt el.

Az egykori brit miniszterelnök lelkes amatőr festő volt, csaknem 500 képet készített, miután a negyvenes éveiben megismerkedett a festészettel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újabb Churchill-festmény került kalapács alá, csaknem kétmillió dollárért kelt el

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra