Trója felfedezése indította dicstelen jelenkori útjára az addig szerencsét jelentő horogkeresztet
2020. június 12. 18:02 Múlt-kor
Jó szerencse és az „árja nép”
Schliemann óriási felfedezését követően arra következtetett, a horogkereszt „távoli őseink jelentős vallási szimbóluma” lehetett. Kollégája, Émile-Louis Burnouf azonban ennél is messzemenőbb következtetésre jutott, mivel ismerte a jelkép indiai jelentőségét. A hindu Rigvéda szövegét tanulmányozva arra jutott, a horogkereszt az ebben említett árják jelképe.
Az „árja”, mint faji besorolás a 19. század folyamán az indoeurópai nyelvrokonságból kiindulva fokozatosan kialakult, áltudományos megállapításokkal tarkított fogalom volt, amelyhez Burnouf társította az új jelképet.
Mivel Indián kívül az ősi Trójánál és számos népvándorláskori germán használati tárgyon (például 6. századi edényeken) is megtalálható volt, egyértelműnek tűnt az indiai legendák fehérbőrű harcosai és az európaiak közötti kapcsolat.
Az összekapcsolás valójában nem csupán tudománytalan, de eleve félreértésen alapszik: a szanszkrit „árja” szó „becsületes”, „tiszteletreméltó”, illetve „nemes” jelentéssel bír, és a vallási szövegekben sem egy konkrét népcsoportra vonatkozik.
Az ősi, egykor a civilizáció csúcsát jelentő néptől való eredeztetés azonban igen népszerűvé vált, különösen Németországban, amely éppen 1871-ben egyesült – abban az évben, amikor Schliemann megkezdte ásatásait Hisarliknál.
A tetőfokukra hágó nacionalista érzelmek természetesen felkarolták azt a nézetet, hogy Trójánál ősi német jelképek kerültek elő, mivel ez azt bizonyította, hogy „az árják” az ókorban is domináns civilizációt képeztek.
A 19. század végén és a 20. század elején tehát a horogkereszt egyfajta kettős életet élt: Szerte Európában és Észak-Amerikában egy univerzális szerencsejelképnek tekintették (Kanadában egy női jégkorongcsapat is viselte a The Swastikas nevet, míg a navahók szerencsejelképeként Arizona állam autópályái mentén is feltűnt).