Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Treblinka – az eltűntetett haláltábor nyomában

2018. július 20. 08:36

Varsótól egy órányira lévő erdős terület már hetven éve őrzi a második világháború egyik legszörnyűbb titkát. Treblinka Hitler egyik legkegyetlenebb haláltábora volt, melyet a nácik 1943-ban megpróbáltak eltüntetni: ledózerolták, majd beültették fákkal. Brit régészek azonban sok-sok év után először kaptak engedélyt arra, hogy ásatást végezzenek a területen, és bebizonyítsák valóban létezett a haláltábor. A Caroline Sturdy Colls vezette régészcsapat egy korszerű légi képalkotó módszerrel, lézerszkenneléssel tette láthatóvá a talaj vizsgálatát a fák alatt is.

<

Treblinkában két tábor volt. A Treblinka-1 nevű munkatábor 1941-től 1944-ig működött, a Treblinka-2 nevű haláltábor 1942 júliusától 1943 novemberéig. Amikor viszont az orosz csapatok 1944-ben odaeértek, nyoma sem volt a kettes tábornak, manapság pedig már csak az 1960-as években épült emlékmű látható a helyszínen: jelképes sínpár és vasúti peron idézi, hogyan érkeztek Treblinkába az emberek.

A tömeggyilkosság páratlanul egyszerű módszerét itt, és két másik kelet-lengyelországi halálgyárban tökéletesítették. Ezekben 1,6 millió embert pusztítottak el, alig 24 hónap alatt. Áldozatok ezreivel végeztek a gázkamrákban, amelyekhez dízelmotorokkal termelték a szén-monoxidot. A treblinkai táborokban 900 ezer ember lelte halálát. 1939 végétől Lengyelország SS-vezetője, Odilo Globocnik gettókba gyűjtötte a zsidókat, míg meg nem érkezett a berlini döntés a „végső megoldásról”.

1941 őszén az SS főparancsnoka, Heinrich Himmler titokban találkozott Globocnikkal, aki a bizalmasa volt, és arra utasította őt, hogy szervezze meg két és fél millió lengyel zsidó megölését. Belzecben, Sobiborban és Treblinkában tüstént kezdetét vette a haláltáborok építése. Aztán az áldozatok vasúti szállítása és a zsidók vagyonának lefoglalása a náci állam javára. Ezzel a Reinhard-művelettel kezdődött a holokauszt. Himmler elrendelte, hogy az akciót 12 hónapon belül be kell fejezni. Ehhez két és fél millió embert kellett volna gyorsan a halálba küldeni. A náci osztagok hozzávetőleg egymillió zsidót és kommunistát végeztek ki a Szovjetunió elleni 1941-es támadás után, de ezt a módszert Himmler brutálisnak tartotta, és nem is gondolta hatékonynak.  A megoldást a nácik titkos eutanázia-programjában, a T4-ben találta meg. Treblinka-2 parancsnoka, Franz Stangl korábban Ausztriában és Németországban a T4-nél dolgozott. A „kegyes halál" programjával 70 ezer testi és szellemi fogyatékos németet gyilkoltak meg 1939 és ’40 között.

Az áldozatokkal egy zárt helyiségben végeztek, amelyet szén-monoxiddal töltöttek föl. Stangl a T4-nél megtanulta, hogyan kell sok embert megölni, és ezt a módszert a Treblinka-2 táborban ipari szintre emelte. Stangl így emlékszik vissza az eseményekre:

„Már kilométerekről megéreztük a szagát. Még 15-20 percnyi autóútra voltunk Treblinkától, amikor holttesteket láttunk a vasút mentén. Először csak kettőt-hármat, aztán egyre többet. Megérkeztünk a treblinkai állomásra, és úgy látszott, sok százan vannak. Láthatólag napok óta hevertek ott a nagy melegben. Az állomáson a vagonok élő és halott zsidókkal voltak teli. A vonat már több napja ott állhatott. Az a treblinkai nap volt a legszörnyűbb élményem a Harmadik Birodalomban.”


A megdöbbentő látvány hatására Stangl elhatározta, hogy olajozottá teszi a treblinkai tömeggyilkoló gépezetet. Vezetése alatt a tábor végül 6000 emberrel végzett alig 20 percen belül addig, amíg a vasút az utánpótlást szállította.

Hogy mire jutott a brit régészcsapat ásatásai során, az kiderül a Spektrumon július 23-án este 10 órakor vetített „A treblinkai koncentrációs tábor” című dokumentumfilmből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Treblinka – az eltűntetett haláltábor nyomában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra