Tökös gyerek volt a magyar műemlékvédelem úttörője

2016. október 13. 12:41 MTI

A német anyanyelvű Henszlmann Kassán született, magyarul csak Eperjesen végzett iskolai tanulmányai közben tanult meg. Pesten és Bécsben járt az orvosi egyetemre, diplomáját Páduában szerezte meg. Praktizálni nem kezdett, mert egyre jobban vonzotta a képzőművészet, a régészet és az építészet.

Az ő tollából született 1841-ben az első magyar nyelvű műfilozófiai dolgozat Párhuzam az ó és újkori művészeti nézetek és nevelések közt, különös tekintettel a művészeti fejlődésre Magyarországban címmel, és az MTA ugyanebben az évben levelező tagjának választotta. Henszlmann kezdeményezte a magyarországi műemlékek védelmét, 1846-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók kassai konferenciáján a hagyomány szerint a résztvevőket a székesegyházba hívta, majd a kaput kulcsra zárta és közölte: "innen addig el nem mennek, amíg meg nem hallgattak". Fellépésének meg lett a hatása, a tanácskozáson közösen szólították fel Magyarország kormányát és a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy biztosítsák a szervezett és intézményes műemlékvédelmet az országban.

Az 1840-es években kritikákat, irodalmi és művészeti tárgyú cikkeket írt, 1843-ban Lipcsében német nyelvű folyóiratot indított, amelyben a magyar ellenzék álláspontját népszerűsítette. Az 1848-as forradalom idején egy régészeti bizottság megszervezését javasolta Eötvös József kultuszminiszternek. Az első felelős kormány megalakulása után Bécsben, a király személye körüli miniszternek kinevezett herceg Esterházy Pál mellett dolgozott. A bécsi forradalom leverése után ő szerzett útlevelet Bem tábornoknak, ezért letartóztatták, majd Sopronba internálták. 1850-ben Angliába ment, majd Franciaországba költözött, ahol munkáival komoly szakmai elismerésre tett szert.

Az önkényuralom enyhülése után, európai hírű tudósként tért haza, s egymás után vezette az eredményes feltárásokat. Közreműködött a kassai dóm restaurálásánál, ő kezdeményezte a székesfehérvári és kalocsai ásatásokat, Isztambulban a török hódoltság alatt Budáról elvitt corvinák után kutatott és 14 darabot le is írt. 1869 és 1872 között országgyűlési képviselő volt, 1871-ben ő javasolta az újonnan létrejött Országos Képtár és a nemzeti Képcsarnok egyesítését. Amikor 1872-ben megalakult a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, előadóként működött közre a műemlékek első listájának összeállításában.

1873-tól a budapesti egyetem archeológiai tanszékét vezette, és az Akadémia rendes tagjává választotta. Henszlmann magyar, francia és német, sőt latin nyelven is publikált, közleményeinek listája az Akadémiai Almanachban kilenc oldalt töltött meg. Kritikusként is jelentős volt, az 1840-es években a francia romantika esztétikája körül kibontakozott hazai vitában a realizmus és Shakespeare művészete mellett emelt szót, hiteles jellemrajzot, következetes cselekményszövést követelt. Henszlmann Imre 1888. december 6-án halt meg, sírja a Kerepesi temetőben található.