Tizenöt éves korától nem talált kihívóra a „norvég jégkirálynő”, Sonja Henie

2019. október 14. 19:40 MTI

1912. április 8-án született Kristianiában, a mai Oslóban. Tehetős szőrmekereskedő és nem mellesleg világbajnok kerékpárversenyző édesapja példáját követve kezdett sportolni, a síelésben, a teniszezésben, úszásban és a lovaglásban is rendkívül ügyesnek bizonyult.

Végül a műkorcsolyát választotta, apja pedig a legtapasztaltabb edzőket fogadta fel, hogy híres sportolót faragjanak lányából, köztük volt az orosz balerina Tamara Karszavina is. Tízéves korában norvég bajnok lett, az 1924-es téli olimpián a nyolc induló közül a nyolcadik helyen végzett. Azon a versenyen a 12 éves lány még többször a palánkhoz korcsolyázott edzői utasításokért, de nem sokáig szorult segítségre.

1927-től egy évtizeden át ő uralta a női műkorcsolyát: máig példátlan és vélhetőleg megismételhetetlen módon 1927 és 1936 között minden világbajnokságot, 1931 és 1936 között minden Európa-bajnokságot megnyert és nem talált legyőzőre sem az 1928-as, sem az 1932-es, sem az 1936-os téli olimpián.

Első ötkarikás aranyérmét 15 évesen és 316 naposan St. Moritzban szerezte, a mezőnyből nemcsak tudásával, hanem öltözékével is kitűnt: vetélytársainál jóval rövidebb szoknyában jelent meg az olvadástól latyakos jégen.

Második olimpiai győzelme alkalmából azzal is feltűnést keltett, hogy 24 kofferrel érkezett meg az amerikai Lake Placidba. Utoljára 1936-ban, a németországi Garmisch-Partenkirchenben állt az olimpiai dobogó tetején, de ekkor már igencsak szorongatták fiatal riválisai.

A brit Cecilia Colledge vitatott körülmények között maradt le az aranyéremről: a kötelezők után egyenlő pontszámmal álltak, ami annyira feldühítette Heniét, hogy kifüggesztése után letépte az eredményt közlő papírlapot. A kűrben Colledge másodikként lépett jégre a 26 versenyző közül, így alacsonyabb pontszámokat kapott, mint az utolsóként szólított Henie – egy évvel később meg is változtatták a lebonyolítás rendjét.

“A norvég jégkirálynő” (emlegették Fehér Hattyúként és később a kevésbé hízelgő Miss Pénzeszsák néven is) már sportolóként rendkívül népszerű volt, bemutatói előtt nemegyszer a rendőröket kellett kihívni, hogy féken tartsák rajongóit.

Nyílt titoknak számított, hogy őt mindenhová elkísérő apja a kor szigorú amatőr szabályait megszegve ezekért a fellépésekért tekintélyes summákat kért és kapott. Henie, aki kiskorától filmsztár szeretett volna lenni, visszavonulása után Kaliforniában telepedett le.

Ismertségére való tekintettel (tekintet nélkül vaskos akcentusára) hamarosan szerződtette is a Twentieth Century Fox stúdió. Gázsija aláírásakor vastagon fogott a ceruza, de meghálálta a bizalmat: már első filmje, az Egy a milliók közül kasszasiker lett.

Próbálkozott a drámai műfajban is, de igazán a zenés komédia műfajában futott be. Amerikában ő alapította az első sikeres jégrevüt, ebből és filmekből a negyvenes évek végén kétmillió dollárnál is többet keresett évente.

1956-ban némileg megcsappant vagyonnal és népszerűséggel vonult vissza, ezután műgyűjtőként és a modern művészet támogatójaként lett ismert. Harmadik férjével, egy norvég hajózási vállalkozóval az Oslo melletti Hovikoddenben központot alapítottak, ahol a modern művészetek lelnek otthonra.

Rendkívüli, sportban és a szórakoztatóiparban is sikeres pályafutására árnyékot vetett, hogy náci szimpátiákkal gyanúsították meg. Sokakban megütközést keltett, hogy Henie az 1936-os olimpián náci karlendítéssel üdvözölte Hitlert (bár ezt ő mindig tagadta), majd egy ebédre is ellátogatott a Führer Sasfészeknek nevezett alpesi nyaralójába.

Utóbbira mentségként azt hozta fel, akkor még nem is tudta, mit jelent az, hogy náci – 1939-ben viszont már biztosan tudta, mert elvállalta egy náciellenes, Németországban betiltott film főszerepét. Amikor a németek 1940-ben megszállták Norvégiát, a Henie család vagyonát nem kobozták el, ami gyanakvást keltett honfitársaiban, akik csak 1953-ban bocsátottak meg neki.

Abban az évben a Sonia Heine Jégshow kirobbanó sikerrel lépett fel Oslóban, az előadásokon a királyi pár is megjelent. Az 1960-as évek közepén leukémiát diagnosztizáltak nála.

Ő próbált talpon maradni, éppen a visszatérést tervezte, egy tévéműsorban lépett volna ismét jégre, amikor 1969. október 12-én, alig 57 évesen egy Párizsból Oslóba tartó repülőgépen örökre elaludt. Sírja Oslóban, a férjével együtt alapított központra néző domb tetején van. A norvég posta 2012-ben bélyeget adott ki arcképével.