Tíz szívszorító naplóbejegyzés a 2. világháborúból
2015. július 30. 08:18
Szomjúság Hirosimában
„Elindultam, de húsz vagy harminc lépés után meg kellett állnom. A lélegzetem kapkodóvá vált, a szívem kalapált, a lábaim pedig csaknem összecsuklottak. Ellenállhatatlan szomjúság fogott el, és könyörögtem Jaeko-sannak, hogy találjon nekem egy kis vizet. De sehol sem volt már víz. Miután valamelyest visszatért az erőm, folytattuk utunkat. Még mindig mezítelenül voltam, de a legkevesebb szégyent sem éreztem emiatt. A kórház felé tartó utunk végeláthatatlannak tűnt, végül a lábam, amelyen már megszáradt a kiömlő vér, megtagadta az engedelmességet, és nem akart tovább vinni. Az erőm, az akaratom cserben hagyott, és azt mondtam a feleségemnek (aki majdnem olyan súlyos sérüléseket szerzett, mint én), hogy menjen egyedül. Hallani sem akart erről, de nem volt más választása...” - olvasható Micsihiko Hacsija hirosimai lakos naplójában az 1945. augusztus 6-i napról.
1945. augusztus 6-án az amerikai erők egy atombombát dobtak le a japán Hirosimára, a pusztító erejű szerkezet közvetlenül a városközpont felett robbant fel, azonnal megölve a város lakosságának mintegy negyedét, a túlélőkre pedig a gyilkos sugárzás várt. A bomba robbanásakor a kórházi dolgozó Micsihiko Hacsija otthonában pihent, mintegy másfél kilométerre a centrumtól. 1955-ben megjelent naplója érzékletesen számol be az ominózus napról. A robbanás puszta ereje letépte róla a ruhákat, és a férfi testének jobb oldala súlyosan megégett, a naplóban is leírt „ellenállhatatlan szomjúság” pedig a súlyos égési sérülés közvetlen hatása, ugyanis a test folyadékmennyisége vészesen lecsökken. Micsihiko és felesége túlélték a háborút, a város azon kerülete lakóinak „csupán” 27 százaléka hunyt el, míg 800 méterrel odébb a halálozási arány már 86 százalék volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
