Múlt-kor.hu

Titkos alkukkal és intrikákkal terelte Európa államait a béke útjára a bécsi kongresszus

Titkos alkukkal és intrikákkal terelte Európa államait a béke útjára a bécsi kongresszus

2021. szeptember 18. 12:03 MTI

207 éve, 1814. szeptember 18-án ült össze az Európa arculatát a napóleoni háborúk után majd' fél évszázadra meghatározó, egy új nemzetközi rendszer alapjait megteremtő bécsi kongresszus.

A Napóleon elleni győztes koalíció hadai 1814. március 31-én vonultak be Párizsba. A lemondásra kényszerített császár helyett XVIII. Lajos került a francia trónra, aki május végén aláírta a Franciaországot minden hódításától megfosztó békeszerződést, ennek titkos záradéka rendelkezett a kongresszus megtartásáról.

A tanácskozásra Európa valamennyi államát meghívták: összesen 200 ország, város és különféle közösség képviseltette magát, csak az Oszmán Birodalom és Nápoly maradt távol (a Nápolyi Királyság élén akkor még Napóleon tábornoka, Murat állt). A legfontosabb kérdések eldöntésének jogát a négy nagyhatalom, Nagy-Britannia, Poroszország, Oroszország és Ausztria tartotta fenn magának. A nagy négyeshez – a rendszereken átívelő francia diplomata, Talleyrand ügyes manőverei révén – hamarosan csatlakozhatott Franciaország is, így a Bécsi Kongresszus valójában az ötök bizottsága lett.

A kevésbé jelentős ügyek megtárgyalásába bevonták Portugália, Spanyolország és Svédország képviselőit is, de a kongresszus egésze soha nem ült össze. A munka nélkül maradt diplomaták és előkelőségek szórakoztatását színházi előadások, koncertek, bálok szolgálták, nem hiába hagyta el Ligne herceg száját a mondás: „A kongresszus nem halad, a kongresszus táncol”. (A császárvárosban zajló vidám élet utóbb több zenés filmet ihletett, az 1965-ös Radványi Géza rendezte Táncol a kongresszus főszerepét például a német film két nagy csillaga, Curd Jürgens és Lilli Palmer játszotta.)

A kongresszuson megszabott új európai rend a legitimitás elvére épült: a francia forradalom előtti állapotokat kívánták restaurálni, visszaültetve a trónra a letaszított dinasztiákat és visszaállítva az eredeti határokat. Ez utóbbi persze a hatalmi ellentétek és az egyensúly megteremtésének szándéka miatt nem érvényesülhetett maradéktalanul, s végső soron mégis területi újrafelosztáshoz vezetett.

A kulisszák mögött sötét intrikák, titkos megbeszélések folytak, alkalmi szövetségek alakultak és bomlottak fel. 1815 elején Talleyrand-nak már-már sikerült a Lengyelország és Szászország kérdésében kibontakozó vitában Ausztriával és Angliával orosz- és poroszellenes szövetséget kötnie, de Napóleon 1815. március 1-jei visszatérésének hírére helyreállt a koalíció egysége.

A kongresszust hivatalosan 1815. június 9-én zárták le. A végső jegyzőkönyvet (Acte finale) mindössze kilenc nappal a Napóleon végső bukását hozó waterlooi csata előtt írta alá az öt nagyhatalom, valamint Portugália és Svédország képviselői, az olasz rendezést nehezményező Spanyolország csak 1817-ben adta hozzájárulását. A 121 cikkelyt tartalmazó okmány tartalmazta valamennyi megállapodást, érvényessége az Oszmán Birodalom kivételével valamennyi európai országra kiterjedt.

A döntés értelmében Franciaországnak le kellett mondania minden hódításáról, sőt a Napóleon visszatérését követő száz nap miatt területeket vesztett és hadisarc fizetésére is kötelezték. Franciaország északi határán Belgiumból és Hollandiából létrejött az Egyesült Németalföldi Királyság az Orániai-ház uralma alatt, délen pedig a Genovával kiegészült Szárd Királyság. Svájc deklarálta „örökös semlegességét”. A Dániától különvált Norvégiát perszonálunióra kényszerítették Svédországgal. Oroszország megkapta Finnországot, Besszarábiát és Lengyelország legnagyobb részét.

A Német-Római Császárság helyett létrejött a 38 tagállamból álló Német Szövetség, Ausztria elnökletével. Poroszország visszakapta elvesztett területeit, Lengyelország egy részét, valamint Észak-Szászországot, Svéd-Pomerániát, Vesztfáliát és a rajnai tartományokat. Ausztria Belgium fejében Észak-Itáliában szerzett birtokokat, Közép-Itáliában Habsburg dinasztiák kerültek a trónokra, ezen felül Bécs megkapta Salzburgot és Dalmáciát.

Nagy-Britannia korábban megszerzett, a hajózás szempontjából fontos birtokait (többek között Fokföldet, Ceylont) ismertette el a kongresszussal. Új államként létrejött Luxemburg és a Krakkói Köztársaság, az itáliai Pápai Állam pedig visszakapta eredeti határait. Külön pontok foglalkoztak a nemzetközi folyami hajózással, a diplomáciai sorrenddel és elítélték a rabszolga-kereskedelmet.

A kongresszus által létrehozott rendszer fennmaradását az 1815 szeptemberében megkötött, az 1848-as forradalmakig fennálló Szent Szövetség (Oroszország, Ausztria és Poroszország politikai-katonai szövetsége) biztosította, amely két hónappal később, Nagy-Britanniával kibővülve Négyes Szövetséggé alakult. A bécsi kongresszus figyelmen kívül hagyta a nemzeti elvet és fojtogató konzervativizmust erőltetett Európára, ezért már akkor sokat kritizálták.

A múlt században azonban már egyre többen csodálták – Henry Kissinger például e témában írta doktori értekezését –, hiszen fél évszázadra (a krími háború kitöréséig) elejét vette a nagyobb európai háborúknak. Ráadásul ez volt az utolsó nagy európai rendezés, amikor a győztesek és a legyőzöttek egy asztalnál ülve, tárgyalások és alkuk nyomán kötöttek békét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Titkos alkukkal és intrikákkal terelte Európa államait a béke útjára a bécsi kongresszus

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tél: Mesélő naplók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra