Tényleg nem halt meg senki az 1939-es Dohány utcai merényletben?
2016. december 16. 14:25 Frojimovics Kinga
Elgondolkodtató eset
A februári merényletnek azonban nem Lukács Zsigmond volt az egyetlen halálos áldozata. A robbantás után egy évvel, 1940. február 6-án levelet írt a PIH főtitkárának, Eppler Sándornak, Vogel Ödön budapesti óra-, ékszer- és drágakőkereskedő. Vogel levelében a következő áll: „Azzal a kéréssel fordulok t. Főtitkár Úrhoz, hogy soraim átadóját, Ullmann Zsigmondnét fogadni, és az általa élőszóval is előadott kérését a legmesszebbmenően támogatni szíveskedjék. Ullmann Zsigmond a Dohány utcai templom-merénylet egyik áldozata, aki a merénylet alkalmával súlyos szívattakot kapott, és még ma is annak következményeit viseli.
Ullmann Zsiga tegnap rosszul lett, és állapota oly súlyos, hogy azonnal a Zsidókórházba kellett szállítani.
Arra kérem tehát Főtitkár Urat, hogy Ullmann Zsiga díjtalan kezelését és ápolását, mint arra érdemes és nagyon is rászorult embernek jóváhagyatni szíveskedjék.”
Vogel levelére a PIH egyik alkalmazottja a következő megjegyzést írta rá: „menekültek, 1938. X. hó óta itt laknak”. Ullmann menekült státusza kórházi lapjából is kiderül, hiszen annak ellenére, hogy Sopronban született 1874-ben, 1940-ben foglalkozásként az „emigráns kereskedő” megjelölés szerepel, és kórházi kezelését is a Wanderfürsorge alap fedezte.
Ullmann Zsigmond összesen 8 napot töltött a Zsidó Kórház B. Belosztályán, ahol 1940. február 12-én meghalt. Ő volt tehát a Dohány utcai merénylet (legalábbis eddig kikutatott) második halálos áldozata.
Az eset több szempontból is elgondolkodtató. Egyrészt meglepő, hogy a témával foglalkozó történészek egyike sem kutatta a PIH fennmaradt iratanyagát, miközben a támadás a hitközség reprezentatív főzsinagógáját érte, melyből éppen a közösség tagjai távoztak a péntek esti istentiszteletet követően. A magyarországi zsidó történelem, vagy akár a holokauszt történetét kutatók (és feltehetően még hosszan sorolhatnám a szakterületeket) számára azonban talán még inkább elgondolkodtató az a tény, hogy a korabeli hivatalos dokumentumokban szereplő kemény adatokat nem mindig lehet biztos forrásnak tekinteni.
Jelen esetben nyilvánvaló, hogy Ullmann Zsigmond 1940 februárjában bekövetkezett halálakor a korabeli vizsgálatok már jó ideje lezárultak. Nem tekinthetők tehát hiányosnak, vagy tévesnek a vizsgálati dokumentumok, mi mégsem használhatjuk őket egyedüli forrásként. Hiszen a Dohány utcai merénylet esete is ékes bizonyítéka annak, hogy az áldozatok később is belehalhatnak szerzett sérüléseikbe és betegségeikbe, legyenek azok fizikaiak, vagy akár lelkiek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
