Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Táncosnő, kurtizán, bűnbak – Mata Hari útja a párizsi éjszakától a vesztőhelyig

2020. július 6. 18:04 Múlt-kor

<

Az éjszaka nagyasszonya

Eleinte amellett, hogy festők mellé szegődött modellnek, Lady Macleod néven pedig – csak hogy volt férjének még egy utolsót odaszúrjon – lovas bemutatókkal szórakoztatta a cirkuszi közönséget. Hamarosan felismerte, hogy adottságait a szórakoztatóipar egy másik szegletében jobban kamatoztathatja.

Így hát, immár Mata Hari művésznéven, amely malájul annyit tesz, „a hajnal szeme” (vagyis a nap) erotikus táncosnőnek állt. Mivel Margaretha még Jáva szigetén látogatta egy tánccsoport foglalkozásait, nem volt számára teljesen ismeretlen a terep, eredendő tehetsége révén pedig villámgyorsan kiemelkedett a mezőnyből.

Hamarosan üzletemberek, politikusok, művészek, katonatisztek és tisztes családapák tömegei zsigeri csodálattal csorgatták nyálukat a különböző keleti kultúrákból vett tánclejtéseket és az erotikus vonaglást mesterien ötvöző szexszimbólum mozdulataira.

Keleties vonásait kihasználva mindenkivel elhitette, hogy ő valójában indiai hercegnő, aki európai férjet szerzett magának. A sajtó persze imádta a sztorit, Mata Hari neve pedig gyakorlatilag fogalommá vált a párizsi éjszakában.

Sőt. Ezekben az években nemcsak a francia fővárosban, hanem többek között Berlinben, Kairóban, Madridban, Rómában és Monte Carlóban is elkápráztatta kandi közönségét.

Mindeközben pedig alkalmi kapcsolatok révén szerzett pénzzel egészítette ki egyébként sem szerény jövedelmét. Később – mivel „kiöregedett” táncosnőként már nem keltette fel úgy a férfiak érdeklődését, mint korábban – ez lett a fő bevételi forrása.

Mata Hari persze jóval több volt egyszerű prostituáltnál: nyelvtudásának és intelligenciájának köszönhetően kliensei gyakran nemcsak nemi vágyaik kielégítésének eszközeként tekintettek rá, hanem társalgási partnerként is elfogadták. Az 1910-es években kurtizánként is a világ élvonalába tartozott.

Kuncsaftja volt többek között az Orosz Balett atyja, Szergej Gyagilev, a német trónörökös és külügyminiszter is. Bár gyakorta került közelebbi kapcsolatba bankárokkal is, sohasem tagadta, hogy korábbi vegyes tapasztalatai ellenére leginkább a katonatisztekhez vonzódik. Zavaros ügyei miatt azonban olyan komoly problémával találta szembe magát, amelyet már erotikus kisugárzása segítségével sem tudott megoldani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Táncosnő, kurtizán, bűnbak – Mata Hari útja a párizsi éjszakától a vesztőhelyig

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra