Tanárból politikus

2018. december 1. 15:12 Tóth Eszter Zsófia

1944-ben, a második világháború alatt a Somló hegyi Szent István-kilátóban Antall Józsefet, a későbbi miniszterelnököt egy, az egész életútját meghatározó élmény érte. A 12 éves fiú a hegytetőre felmerészkedve szemtanúja volt a szovjet csapatok bevonulásának: a „Somló kilátóban egyedül voltam azon a reggelen, amikor a 8-as műúton vonultak vissza a németek, a Bakony felől pedig jöttek az oroszok.”

Antall az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi, illetve Állam- és Jogtudományi Karának lett a hallgatója: történelem–magyar nyelv és irodalom, levéltár–könyvtár–muzeológia szakokon. Tanárai közül példaképének tartotta Pais Dezső nyelvészt, Eckhart Ferenc jogtörténészt és Eckhardt Sándor irodalmárt. Egyetemi szakdolgozatát Eötvös József népiskolai politikájáról, bölcsészetdoktori értekezését Eötvös József és az 1867-es kiegyezés előkészítéséről írta. A miniszterelnöki székig vezető úton az európai liberalizmus és annak magyar értelmezése Antall József eszmerendszerének egyik alapköve volt. A magyar nemzeti liberalizmus nagy alakjait Eötvös Józsefben, Deák Ferencben, Széchenyi Istvánban, Kossuth Lajosban, Kölcsey Ferencben, Batthyány Lajosban és Wesselényi Miklósban jelölte meg.

A némaság tíz perce

Pályakezdésének évei irgalmatlanul nehezek voltak. „Egyes esetekben határozott formában szóba került a felvételem, azonban személyemet érintő speciális, nem szakmai okokra és kapott információkra hivatkozva ezt lehetetlennek minősítették” – jellemezte Antall a Levéltárak Országos Központja vezetőjének, Borsa Ivánnak címzett magánlevelében azt a képtelen szituációt, hogy annak ellenére, hogy képesítéssel rendelkezett, mindenütt falakba ütközött.

A támogató-segítő családi közeg, a megbízható barátok és tanítványok jelentették számára a megnyugvást, enyhülést a kommunista párt fő korifeusaival vagy akár helyi potentátjaival folytatott küzdelmében. Ezen konfliktushelyzeteket nem maga kezdeményezte, a hatalom képviselői próbálták rászorítani egy számára életidegen ideológia szolgálatára. 1956 előtti tanári időszakára – az Eötvös-gimnáziumbeli pályakezdő évekre – így emlékezett vissza Jász László: „Akkor elkezdődött valami szokatlan, egészen különleges a történelemórákon. A tankönyveket hordoztuk ugyan magunkkal továbbra is, de teljesen jelentőségüket vesztették. (…) Nevetséges, parány piszkozattá váltak a hivatásos történelemhamisítók igyekezetének lenyomatai”.

1956-ban részt vett a gimnáziumi diákparlament munkájában, az 1956-os forradalomban az Eötvös József Gimnázium Forradalmi Bizottságának elnökévé választották, szervezője volt a Keresztény Ifjúsági Szövetségnek, tevékenyen részt vállalt a Független Kisgazdapárt aktiválásában. Édesapjával a Parlamentben is járt a forradalmi napokban, majd a forradalom leverése után családja adott otthont Kovács Bélának, a Kisgazdapárt szellemi vezetőjének.

Kevéssé közismert, hogy az 1956-os forradalom első évfordulóján, 1957. október 23-án a Toldy Ferenc Gimnáziumban néma megemlékezést tartott a diákokkal. „1957. október 23-a. Toldy Ferenc Gimnázium. A szünetben elül a csivitelés. Nincs gyerekzsivaj. Egy szó se. Egyetlen hang se. Az öreg iskola ilyet még nem látott. A diákok a fal felé fordulva olvasnak. Hallgatnak. Néma tüntetés. Antall József szellemében, az ő inspirációjára. A némaság tíz percét örök emlékként hordozzák” – emlékezett vissza az egyik részt vevő diák az eseményekre.

1959. október 23-án négy hónapra felfüggesztették tanári állásából a tüntetés, valamint amiatt, hogy nem marxista szellemben oktatott, majd eltanácsolták a tanári pályáról. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Vadász utcai fiókkönyvtárában helyezkedhetett csak el.

A tanítási tilalom feloldását az 1963-as amnesztia hozta, attól kezdve közel egy évtizeden át tanított a dolgozók esti gimnáziumában, de a főállása előbb kutatói, majd igazgatóhelyettesi és igazgatói állás lett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM).

Ez a szakmai megnyugvását és a kiteljesedését hozta 1963-tól. Számos hazai és külföldi előadást tartott, orvostörténeti publikációkat írt, és „valójában az ő elképzelései és irányítása mellett szerveződött meg az orvos- és gyógyszerészet-történet írott és tárgyi emlékeinek országos feltárása, begyűjtése, az intézeten belüli rendjének kialakítása, a tárgyakra vonatkozó kutatások megkezdése” – idézte fel ezt az időszakot Kapronczay Károly, aki a Toldy-gimnáziumban előbb tanítványa, majd a SOM-ban kollégája volt Antallnak.

Az állambiztonság célkeresztjében

„Az utóbbi időben, közvetlenül 1968. február 7-én, 8-án, 9-én és ma 10-én (levelem írása közben is) állandó megfigyelés alatt tartanak.(…) Tanárként is kialakult jó arcmemóriám következtében pontosan felismertem és felismerem a gépkocsikon és gyalog (autóbuszon és villamoson) engem kísérő, tartózkodási helyeim előtt ácsorgó férfi és női alkalmazottakat.(…) Most is megfigyelhették, hogy elvittem reggel a fiamat iskolába (a következő nap a »Patyolatba« vittem egy bőröndöt), innen naponta bekísértek a Múzeumba, onnan a másik részlegbe, a könyvtárba és onnan vissza.” Antall József így érzékelte állambiztonsági megfigyelését, és ezért Kádár Jánosnak írt levelet annak érdekében, hogy megfigyelését megszüntessék. Antall József akkor már egy évtizede az állambiztonság célkeresztjében volt, szoros megfigyelését 1975-ig folytatták, és egészen 1989-ig nem feledkeztek meg róla.

Antall Józsefre vonatkozóan az „Árvai” fedőnevű, O-11386/1-3. jelzettel irattározott dossziék tartalmazzák az 1956–1960 közti időszakra vonatkozó jelentéseket. Ezután „Muzeológus” fedőnévvel foglalkoztak külön dossziéban az állambiztonság emberei a megfigyelésével. (ÁBTL O-14820/2-a.) A dosszié 1963. február 7. és 1975. július 16. között tartalmaz róla a megfigyelésével kapcsolatos iratanyagot. Ez azonban csak a reá vonatkozó állambiztonsági forrásanyag egy része: nemcsak a ráállított ügynökök, hanem számos, más ügynök is alkalomszerűen jelentett róla.

Miért tekintette az állambiztonság Antall Józsefet a szocialista rendszer ellenségének? Egyrészt édesapja, id. Antall József kisgazdapárti múltja, kapcsolathálója miatt. Másrészt az 1956-os forradalmi szerepvállalása miatt is „érdemes volt” az állambiztonság kiemelt figyelmére. Legközelebbi barátait, tanítványait állították rá, hogy jelentést írjanak róla. A szocialista rendszer „veszélyes ellenség”-nek tekintette. Azonkívül, hogy a forradalomban aktívan részt vett, úgy érvelt az állambiztonság, hogy diákjainak „szovjetellenes nacionalista kijelentéseket” és baráti körében „szovjet- és népidemokrácia-ellenes kirohanásokat” tett.

Mit jelentett a megfigyelés a mindennapokban? Azt, hogy Antall Józsefet követték az állambiztonság emberei, időszakosan még a telefonját is lehallgatták. Volt olyan ügynök, aki csak azért szeretett volna barátkozni vele, hogy kéthetente tartótisztjének – akár reggel nyolckor egy konspirált lakásban – megtehesse róla a jelentést. Olyan is előfordult, hogy a házban, amelyben Antall József lakott, álfelújítók jelentek meg, akik valójában az állambiztonság emberei voltak. De megtörtént olyan eset is, amikor egy kirándulást az állambiztonság szervezett meg az Antall családnak és barátaiknak, természetesen az ügynöknek is. A megfigyelés nem működött mindig olajozottan: egyszer az állambiztonság új tartótisztje nem ismerte fel Antall Józsefet, így a réginek kellett Antall József lakásához kísérnie őt, és megmutatnia a célszemélyt.

De volt olyan közeli barát is – Kiss György – akiben százszázalékosan megbízott, pedig a piarista gimnáziumbeli osztálytársa annak ellenére, hogy jó barátja volt, mégis jelentett róla. Antall Józsefné visszaemlékezése szerint: „Tízéves koruk óta jó barátok voltak, egy iskolába jártak, volt úgy, hogy egy padban is ültek. Közel laktak egymáshoz, férjem szülei a Ferenciek terénél, Kissék pedig a Kossuth Lajos utcában. Számtalanszor hívták egymást kölcsönösen »egy körre«, ami azt jelentette, hogy a Petőfi Sándor utcán át a Duna-partig és onnan visszasétáltak, s közben megbeszélték a világ dolgait. Ami többnyire azt jelentette, hogy a férjem elmondta gondolatait a világ folyásáról, a barátja pedig ezek szerint nemcsak odaadással figyelte, hanem a tartótisztjének le is írta a hallottakat.” Minderről Antall csak 1990-ben szerzett tudomást, akkor megbocsátott neki.

Állambiztonsági „díszkísérettel” érkezett tehát Antall József a rendszerváltoztatás évéhez, egészen pontosan az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokhoz. 1989. október 21-én, az MDF II. Országos Gyűlésén elsöprő többséggel (97%-kal) a párt elnökének választották, amely lendülettel egyúttal ki is lépett az országos politika színpadára – egy rövid, végső felvonásra.