Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Százak máglyára küldésével és spanyol férjével váltotta ki népe ellenszenvét Véres Mária

2020. február 18. 12:04 MTI

504 éve, 1516. február 18-án született I. Mária, Anglia utolsó jelentős katolikus uralkodója, aki ötéves regnálása során népétől a "Véres" jelzőt kapta. A trónon a protestánsnak megmaradt húga, I. Erzsébet, az angol világhatalmi állás megalapozója követte.

<

VIII. Henrik idősebb lánya apja első, Aragóniai Katalinnal kötött házasságából származott. Kiváló nevelésben részesült, de élete viszontagságosra fordult, amikor Henrik 1525-ben eltaszította magától a nála hat évvel idősebb Katalint, mert az képtelen volt neki fiút szülni.

A pápa nem volt hajlandó felbontani a házasságot, ezért ezt a király maga tette meg, egyben szakított Rómával, létrehozva az anglikán egyházat. Henrik 1533-ban elvette Boleyn Annát, de ő is leánygyermekkel, a későbbi I. Erzsébettel okozott neki csalódást.

Három év után Henrik Annára is ráunt, hajmeresztő vádakkal lefogatta és kivégeztette, amikor pedig harmadik felesége, Jane Seymour megszülte a várva várt fiút, Eduárdot, mindkét lányát fattyúnak nyilvánította, és kizárta őket az örökösödésből.

"Lady Maryt" már Erzsébet születésekor húga udvarhölgyének fokozták le, hercegnői címétől megfosztották, s még anyja temetésére sem engedték el.

A magányos, életveszélyben lévő lány végül aláírta a saját törvénytelen származásáról szóló okiratot, de katolikus hitét nem volt hajlandó megtagadni, nem ismerte el apját egyházfőnek. Az udvarba így visszatérhetett, sőt Henrik élete végén - természetesen a fia után - ismét örökösének tette meg mindkét lányát.

A kilencéves VI. Eduárd - az első protestáns angol uralkodó - 1547-ben lépett trónra, de hat év múlva elvitte a tüdőbaj. Eduárd halála előtt tanácsosai befolyására, nővéreit mellőzve, Suffolk hercegének lányát, Lady Jane Greyt nevezte meg utódaként.

A szerencsétlen lányt sem a nép, sem a főnemesek nem ismerték el uralkodónak, kilenc nap után letették a trónról, és néhány hónappal később kivégezték.

Az akkor még rendkívül népszerű Mária diadalmenetben vonult be Londonba, ahol 1553. október 1-jén fejére került a korona. A harminchét éves új királynő saját hitének terjesztését tartotta legfontosabb feladatának: azonnal visszavonta elődei rendelkezéseit, és ismét a katolicizmust tette meg államvallásnak.

Ez sokak érdekeit sértette, mert amikor Henrik feloszlatta a szerzetesrendeket, azok vagyonának java részét hívei között osztotta szét. Mária hatalmas lendülettel látott neki a férjkeresésnek is, hogy halála után a trón ne protestáns húgára, hanem saját, katolikus gyermekére szálljon.

Végül V. Károly német-római császár fiánál, a későbbi II. Fülöp spanyol királynál állapodott meg, a házasságkötésre két nappal első személyes találkozásuk után, 1554 nyarán került sor.

A nép nem bízott a "pápista" spanyol férjben, s mint kiderült, erre volt is oka. Fülöppel együtt spanyol inkvizítorok érkeztek Angliába, akik hozzáláttak az eretnekség kigyomlálásához. A kirobbant lázongásokat leverték, Erzsébetet házi őrizetbe helyezték, törvényt hoztak a protestánsok üldözéséről.

A síri csendbe borult Angliát máglyák tüze világította be, csaknem 300 embert égettek meg eretnekség címén, köztük a canterburyi érseket és számos főnemest. Mária rendkívül népszerűtlenné vált, alattvalói a "Véres" jelzőt aggatták rá.

Külpolitikája is kudarcot vallott: az angolok nem kapcsolódhattak be az újvilági spanyol gyarmatbirodalommal folyó kereskedésbe, s ő vesztette el Calais városát, az utolsó franciaországi angol birtokot.

Nem sokkal a nász elhálása után bejelentették az örömhírt, hogy Mária várandós. A terhesség azonban egy ponton megakadt, idővel kiderült, hogy a királynő csak lelki alapon, a gyermek utáni vágyában produkálta a tüneteket.

Fülöp V. Károly lemondása után spanyol király lett, és 1556 januárjában hazatért Spanyolországba. 1557-ben rövid időre ismét meglátogatta feleségét, az immár negyvenkét éves királynő ismét anyának érezte magát, de mint kiderült, hasában ciszta nőtt magzat helyett.

Az álterhesség elmúltával egyre rosszabbul lett, haldoklása közben Erzsébetet nevezte meg utódául, remélve hogy az áttér majd a katolikus hitre.

Anglia utolsó jelentős katolikus uralkodója 1558. november 17-én halt meg, a trónon a protestánsnak megmaradt I. Erzsébet, az angol világhatalmi állás megalapozója követte.

A két nővér ma együtt nyugszik a westminsteri apátság VII. Henrik által építtetett kápolnájában, igaz, Erzsébet koporsója van felül, s csak a "szűz királynőnek" készült díszes síremlék alján utal egy mondat arra, hogy ez Mária sírja is.

A népszerű Bloody Marynek, a vodkából, paradicsomból kevert fűszeres koktélnak nincs köze a királynőhöz, ihletője vélhetőleg Mary Pickford filmsztár volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Százak máglyára küldésével és spanyol férjével váltotta ki népe ellenszenvét Véres Mária

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra