Amikor még félórányi járásra esett a Városliget Pest utolsó házaitól

2023. április 18. 11:17 Lovas Dániel

A Városliget általunk ismert arculatára az első markáns vonásokat gróf Batthyány József hercegprímás véste, aki 1799 nyarán bérbe vette Pest városának erdejét, és kétezer munkással nekifogott a mocsaras terület rendezésének. A munkálatokat vezető Witsch Rudolf hadmérnök a mocsár helyén két nyílt vizű tavat hozott létre, amelyekben szigeteket alakított ki.

Újabb lendületet akkor kapott a kirándulóhely fejlesztése, amikor a József nádor által vezetett Királyi Szépítő Bizottság 1813-ban pályázatot írt ki a még mindig félvad állapotú Városerdő rendezésére. A pályázat nyertese Nebbien Henrik (1779–1841) kerttervező lett, aki időtálló alkotást nyújtott be elbírálásra. Olyan létesítmény tervét, amely ötvözi a városi és a vidéki élet előnyeit, látogatóit kiemeli a hétköznapokból, és a szórakozás mellett a testnek természetes felüdülést, a léleknek pedig nemes élményeket nyújt. Az általa megálmodott, angol stílusú népkert tervében több kulturális létesítmény is szerepelt: amfiteátrum és nemzeti panteon, utóbbi az ország kiemelkedő személyiségeinek szobraival.

A Drót-szigetre vezető, 1826-ban megépült hidacska

Nebbien nagyvonalú tervének egyetlen gyengéje volt: a megvalósítása 700 ezer aranyforintba került – volna. A szükséges pénz azonban a közadakozás ellenére sem állt rendelkezésre. Ezért a megvalósítás során elhagyták a tervezett kulturális létesítményeket. A kompromisszum eredményeként a díjnyertes terv parkrendezésre vonatkozó elképzeléseit az 1820-as évek során sikerült megvalósítani.

Nebbien Henrik a pesti néppark egyik látványosságaként egy majorságot tervezett, istállóiban lovakkal, tehenekkel, udvarán tyúkokkal, libákkal, pávákkal. Az általa elképzelt mintagazdaság a vidéki életről adott – némiképp idealizált – képet a nagyvárosi embereknek. A látogatók a majorság rusztikus tejvendéglőjében megkóstolhatták a helyben készített termékeket is: tejet, túrót, sajtot. A Királyi Szépítő Bizottság jelentős összeget, 34 ezer akkori forintot szavazott meg a majorság építésére. Végül kevesebb pénzből, az eredetileg tervezettnél egyszerűbb formában hozták létre az állattartó mintagazdaságot a Páva-szigeten.

Így vált évről évre, lépésről lépésre egyre rendezettebbé a sokáig elhanyagolt városerdő. A tervező személyes irányításával 1917-ben megkezdett, közel egy évtizedig tartó munkálatok eredményeként sikerült a városszéli erdőcskében lerakni egy európai színvonalú városi közpark alapjait. A reformkor kezdetére létrejött a mai értelemben vett Városliget.

A park élete a reformkor éveiben

A Városliget történetét akár két párhuzamos, egymástól témában és hangulatban eltérő kötetben is meg lehetne írni. Az egyik a nyüzsgő, eleven nyári ligetet mutatná be, a másik – ugyanazokban az években – a csöndes, elnéptelenedett téli parkot. Az őszi levélhullás, az egyre korábbi sötétedés, majd a beköszöntő tél a Városliget életében fordulópontot jelentett évről évre már az 1830-as években is. A parkban tavasztól őszig zajlott az élet, a hétvégéken és ünnepi alkalmakkor tömegek látogatták. De amint megjött a rossz idő – a befagyott, korcsolyapályaként benépesülő tó kivételével –, téli álomba merült a Liget.

Az 1800-as évek első felében jóval hidegebbek voltak a városligeti telek, mint napjainkban. A kedvelt kirándulóhely akkoriban még félórányi járásra esett Pest épületekkel teli belvárosától. Nem védték a metsző, fagyos szelektől a körülötte emelkedő épülettömbök, mint napjainkban. Ősztől tavaszig, esőben, sárban a megközelítése is nehézségekbe ütközött. Csak akkor éledt fel néhány hétre, a tél közepén, amikor január környékén beálltak a nagy hidegek. A tájat ropogós hó borította, így szánnal vagy lóháton kényelmesen lehetett közlekedni. A tó is vastagon befagyott. A korabeli képek tanúsága szerint ilyenkor megjelentek a tó jegén a korcsolyázók, akiknek nézőik is akadtak szép számmal a parton sétálók között.

A Városliget hagyományosan húsvéttól, illetve a májusi tavaszünneptől népesedett be ismét. Ilyenkor kinyitott a két vendéglő is, amelyek főként nyaranta működtek. Attól kezdve, hogy beköszöntött a jó idő, élénk élet zajlott körülöttük egészen a következő télig.

A virágok kultusza semmivel nem volt gyengébb akkoriban, mint napjainkban. Az 1820-as évek parképítési munkálatai során virágágyásokkal díszített, árnyas sétányokat alakítottak ki a tó partján. A Városliget reformkori látogatóinak kedvenc szórakozásai közé tartozott a séta és a csónakázás. A fiatalabbak körjátékokat játszottak, táncoltak, szaladgáltak a szabadban, a friss levegőn.

Az 1830-as években jöttek divatba a városligeti május elsejék, amelyek kezdetben általában a délelőttre szorítkozó, csendesebb tavaszünnepek voltak. Egy 1833-ban megjelent újsághír szerint május első napján: „Számosan sereglett a pestiség ki a város erdejébe, hol a lengyel ezred muzsikusai szép darabokra várták. Sympathia uralkodott a lengyelek és a magyarok között; s ilyenkor a lefújt hangok mélyre hatók, érzékenyítők. Tarka volt a mulatság, kocsizásból, reggelizésből, muzsika hallgatásból, sétálásból, beszélgetésből, hajókázásból álló.”

Táncoltak, mulatoztak a városligeti szigeteken

A földrajzi elnevezések gyakran utalnak az adott terület jellegzetességeire. A Városligeti tavon mesterségesen létrehozott szigeteknek nem volt hivatalos névadójuk. A korabeli térképek évtizedekig nem is jelölték névvel őket. Elnevezésük a köznyelvben született meg. A három városligeti sziget közül kettőnek a rajtuk akkoriban látható állatokról adott nevet a Liget közönsége: Páva-sziget és Hattyú-sziget. A nagyobbik szigeten a reformkor idején egy vendéglő működött, melynek tulajdonosa az épület körül pávákat tartott, hogy növelje a hely vonzerejét. Vahot Imre festői hangulatú leírást adott a pávák szigetéről,ahol „esténként a szabadban mulat a nép, s ünnepnapokon száz meg száz pár táncol a gyepen.”

József nádor fiatalon meghalt leánya, Hermina Amália főhercegnő tiszteletére építtetett kápolna a Városliget nyugati szélén

Az 1830-as években ünnepnapokon és a hétvégéken katonazenekar szórakoztatta a Városligetbe látogató közönséget. A korabeli leírások szerint ekkoriban még elragadó szépségű kilátás nyílt a budai hegyekre a tóparti sétálóutakról és a Páva-szigetről is.

A Dróthíd, amelyről a kisebbik szigetet egy ideig Drót-szigetnek is nevezték, 1826-ban épült meg. Pest első vas tartószerkezetű, kábelekre felfüggesztett hídját Anton Frigyes bécsi mester készítette. A 22 méter hosszú hidacska szélessége nem egészen kétméternyi volt. A Városliget első műszaki jellegű műtárgya tisztességgel szolgált a reformkorban, majd tovább is, egészen 1865-ig, amikorra teljesen megette a rozsda.

Ugyancsak az első ligeti műszaki létesítmények közé sorolható az a két pódiumos körhinta, amelyek az erre a célra épített, hatszög alakú körhintaházakban működtek az 1830-as években a Városliget bejáratánál, a rondó mellett.

A legmagyarabb Habsburg kedvelt kirándulóhelye

A szigeteket körülölelő tó a Városliget népszerű attrakciójának számított. Amellett, hogy nyaranta csónakázásra szolgált, egy évszázadon keresztül haltenyésztésre is hasznosították. A tó mindenkori bérlőjének feladata volt a halak telepítése, gondozása, haszna pedig a tó halászati jogából származott.
A leglátványosabb halászatokat, amelyek zenés, táncos halvacsorával végződtek, a reformkor éveiben rendezték. József nádor nevéhez fűződik az első ilyen esemény, egy látványos vizahalászat 1839-ben. A nevezetes alkalomra díszes emelvényt építettek a nádor számára a Páva-szigeten, a köznép pedig a tó partjáról figyelte a bemutatót. A látványosság abból állt, hogy Schwarz halászmester a segédjeivel szakszerűen kifogta a közönség éljenzése mellett az előző nap a tóba engedett dunai vizát. A hatalmas halat előbb körbehordozták szekéren a városban, majd a Városligetben estére összegyűlt, népes társaság jóízűen elfogyasztotta a különleges halvacsorát.

Egy, a korabeli Városligetet ábrázoló térkép

Az 1847-ben elhunyt József főherceg a Városliget kiépítését és fejlesztését felügyelő Királyi Szépítő Bizottság elnökeként sokat tett az általa kedvelt parkért. Saját alcsúti birtokáról hozatott ritkaságnak számító platánfákat a tó partjára. Jelentős anyagi támogatást is adott a főváros első közparkjának kiépítéséhez. A nádor szívesen tartózkodott a Ligetben, kedvenc időtöltése volt a halak etetése a tó partjáról.

József nádor rendszerint nem egyedül kocsizott ki a Városligetbe, gyakran elkísérte leánya is. A korabeli leírások szerint Hermina (Hermina Amália Mária főhercegnő, 1817–1842) szép és kedves, de törékeny, betegségekre hajlamos ifjú lány volt. Pestről szóló könyvében Ágai Adolf író gyermekkori élményeként megörökítette a pillanatot, amikor egy kora tavaszi napon a királyi kisasszony a Hattyú-sziget avarjában virágot keresgélt. Amikor néhány, a száraz levelek alól kibúvó ibolyaszálat talált, boldogan szaladt velük az édesapjához. József nádor rajongásig szeretett leányának rövid életet szabott ki a sors: alig 25 évesen elhunyt. Emlékére közadakozásból kápolnát emeltek a Városliget peremén.

A közlekedés és a sport főszereplői: a lovak

Ha valaki 1830 körül Pest központjából ki akart jutni a Ligetbe, egyetlen útvonal állt a rendelkezésére: a Király utca, majd pedig annak folytatásaként az 1800-as évek elejére kiépített fasor, amely a Városliget bejárataként szolgáló rondóba torkollott. Az út gyalogosan legalább fél órát vett igénybe. A kellemesnek ígérkező sétát azonban szinte elviselhetetlenné tette az ugyancsak a fasorban közlekedő lovasok és kocsik által felkevert por, amely irgalmatlanul ellepte a gyalog járókat. Ezért már egészen korán felmerült egy rendszeresen közlekedő, a kényszerű gyaloglást kiváltó kocsijárat igénye.

A Városligetbe irányuló közösségi közlekedés elindítója Kratochwill János vendéglős volt, aki két kávéháza – a belvárosi és páva-szigeti – között 1832-ben óránként közlekedő társaskocsijáratokat indított. A gyorskocsikon tucatnyi ember fért el, és ha volt szabad hely, a járat menet közben bárhol megállt, ahol újabb utasok fel akartak szállni.

A főúri kocsik és az úrlovasok – a kivételektől eltekintve – nem szórakozásból, mások bosszantására verték fel a port a Városligetbe vezető úton. A 19. századi pesti főúri palotáknak természetes tartozéka volt az istálló és a kocsiszín az udvaron, hiszen a hátaslovak és a különféle alkalmakhoz illő kocsik az arisztokrata családok mindennapi közlekedési eszközének számítottak.

A palotaudvaron tartott lovakat rendszeresen járatni kellett, erre pedig kiváló terepet kínált a belvárosból viszonylag könnyen elérhető és egyre rendezettebb Városliget.

A hazai lovaskultúra megújításában központi szerepet játszó Széchenyi István gróf is rendszeresen lovagolt és kocsizott a reformkor idején a városligeti fasorban és a park belső útjain. (x)