Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szarmata kori temető nyomaira bukkantak Szentesnél

2020. április 8. 11:54 MTI

Feltehetően egy szarmata kori temető nyomaira bukkantak a Koszta József Múzeum régészei Szentestől délre Berekhát térségében.

<

Filep Fanni ásatásvezető régész kedden az MTI-nek elmondta, hogy Szentes térségének ez a mikrorégiója különösen gazdag régészeti leletekben.

A múzeum a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szakmai együttműködésével egy ipari beruházáshoz kapcsolódva kezdett megelőző régészeti feltárást.

Egy ásatás és a terepbejárások adatai alapján a régészeti topográfiai térképen két lelőhely is szerepel a közelben. Egy Árpád-kori temető nyomait fedezték föl korábban, és késő szarmata kori településre utaló kerámiákra is bukkantak már a felszínen - tudatta a szakember.

A beépültség miatt az utóbbi években azonban nem nagyon folyt kutatás a területen - tette hozzá.

Most egy kislány késő szarmata kori sírját találták meg, amely a Krisztus utáni 3-4. századra keltezhető. A jellegzetes tájolású sírban az elhunyt feje a déli oldalon, arccal északnak található

A mellkason egy vas fibulát, a lábfejekénél pedig egy, a korszakra jellemző, fekete fényezésű, sérült kerámiaedényt helyeztek el - közölte a régész.

Az ásatás mintegy kétezer négyzetméteren folyik majd, és várható, hogy a területről más késő szarmata kori sírok is előkerülnek majd.

Szentes környéke országos szinten is az egyik leggazdagabb a 3-5. századi régészeti lelőhelyek tekintetében. E korszak megismeréséhez szolgál majd újabb adalékokkal a megtalált temető - hangsúlyozta Filep Fanni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szarmata kori temető nyomaira bukkantak Szentesnél

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra