Múlt-kor.hu

Sokáig megfértek egymás mellett a latin betűk és a rúnaírás a középkori Norvégiában

Sokáig megfértek egymás mellett a latin betűk és a rúnaírás a középkori Norvégiában

2020. szeptember 15. 18:33 Múlt-kor

Latin a templomban

A viking korból a középkor későbbi szakaszába érve az egyház helyben is kiterjesztette befolyását, és az uralkodói hatalom is központosításra került. Az ember joggal feltételezné, hogy a rúnaírás ezzel el is tűnt, mert már széles alapja alakult ki a latin betűk használatának. Ez azonban nem így történt.

„A középkor, és különösen az érett középkor, bővelkedik a rúnákban” – mondta Kleivane. „A gallyakra írt mindennapi üzenetek is gyakoriak voltak, de az olyan tárgyakra vésett írás is, amelyekről úgy tartották, mágikus vagy gyógyító erővel bírnak. Imákat és ráolvasásokat is találni. Ezeket rúnákkal és betűkkel is írták, óskandinávul és latinul egyaránt.”

Tisztán látható az átfedés, mind az írásrendszerben, mind a nyelvben. Mindet lehet ugyanarra alkalmazni, de tendenciák is kirajzolódnak a felhasználás különböző területein.

„Az óskandináv volt az anyanyelv, a latint úgy kellett megtanulni. Egyes társadalmi szerepkörökben helyénvalóbb volt a latin használata. A latint használta az egyház is, és leggyakrabban a papként vagy magas rangú hivatalnokként képzést kapott emberek voltak azok, akik ismerték e nyelvet. De az egész középkort tekintve ez a felosztás túlságosan leegyszerűsítő. Mind a kutatásban, mind a norvég köztudatban előfordul az a tendencia, hogy elnyomó nyelvként gondoljunk a latinra. A használatát tekintve azonban nem ez a kép rajzolódik ki” – magyarázza Kleivane.

Latin nyelven szinte mindenki megtanulta az Apostoli hitvallást, a Miatyánkot, illetve az Ave Mariát, azonban mindet megtalálták már rúnaírással is rögzítve, ami arra utal, nem volt szabálytalan vagy törvénybe ütköző lefordítani őket a beszélt nyelvre. Kleivane mindazonáltal úgy gondolja, a többség továbbra is latinul kívánt imádkozni. „Valószínűleg úgy érezték, hogy ennek így kell lennie, talán helyesebbnek tűnt, vagy erősebbnek, latinul.”

Rúnák és betűk keveréke

Kleivane szerint látható, hogy az emberek az írásnak szánt szerep szerint választották a rúnák vagy a betűk használatát, a kutatók azonban sok esetben különös keveréket tapasztalnak: a rúnák és betűk felváltva történő használatát. Jó példa erre egy Trøndelag megyei sírkő.

„Itt a sírfelirat betűkkel kezdődik, óskandinávul. Aztán a „faþer” („apa”) szó közepén, a þ („thorn”, az angol „th” hangnak megfelelő) betűnél – tehát annál a betűnél, amely nem található meg a latin ábécében –, rúnákra vált át. És onnantól a felirat további része rúnákkal van írva.”

A kutató szerint az, hogy melyik írásrendszert használták, arról is elárul valamit, hogy ki írta kinek. Az ilyen hirtelen váltásokra azonban Kleivane sem tud biztos magyarázattal szolgálni. „Az ember nem kezdhet el kőbe vésni betűket anélkül, hogy előre átgondolta volna, hogyan fog végződni!” – mondta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sokáig megfértek egymás mellett a latin betűk és a rúnaírás a középkori Norvégiában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra