Múlt-kor.hu

Skócia egy déli öblében ma is úgy halásznak, ahogy egykor a vikingek tették

Skócia egy déli öblében ma is úgy halásznak, ahogy egykor a vikingek tették

2020. február 13. 15:11 Múlt-kor

A Nagy-Britannia nyugati partján, Anglia és Skócia határánál a tengerből a szárazföldbe benyúló Solway Firth északi, Skóciához tartozó oldalán különleges szokásnak lehetnek szemtanúi az arra járók: a kényelmesen, hajóról vagy csónakból horgászók helyett a vízben álló, furcsa eszközt tartó férfiakat láthatnak. A mára már ősi hagyománynak számító „haaf-hálós” halászat ez, amelynek eredete a középkorba nyúlik vissza.

Nehezen érthető hagyomány

Az első haaf-hálós halászok ugyanis a vikingek voltak. Sok évszázaddal ezelőtt, amikor a skandináv hajósok megérkeztek az Ír-tenger eme öblébe, a megszokottól eltérő árapály-viszonyokhoz alkalmazkodva új módszert fejlesztettek ki a halak befogására.

Ahelyett, hogy a hajókról vetettek volna hálókat, a vízben állva tartottak egy ötméteres gerendát, amelyen egy kétméteres rúd helyezkedett el keresztben.

A rudat az iszapba süllyesztve és a gerendát a vízfelszín felett tartva egy futballkapuhoz hasonlatos hálót feszítettek ki, amely alkalmas az áramlást kihasználva úszó óvatlan lazacok és pisztrángok összegyűjtésére.

A Solway Firth partján fekvő Annan városának (a híres Bruce klán első birtoka) lakói a viking kor óta gyakorolja a haaf-hálós halászatot.

Minden alkalommal meg kell küzdeniük a helyenként veszélyesen süppedős iszappal és a Solway Firth kiszámíthatatlan áramlataival, azonban a jelenlegi gyakorlói szerint a befogott halak mellett a bajtársias közösség miatt is megéri.

Napjainkban azonban a szokás alighanem eltűnőben van, jellemzően a nemzedékek óta halászattal foglalkozó családok tagjai űzik csak.

A nemrégiben hozott szabályozás szerint ráadásul kizárólag sportcélból lehetséges a halászat, azaz a régi időkkel ellentétben megélhetést senkinek sem biztosíthat már.

Annak ellenére, hogy bizonyára a Solway Firth sajátos viszonyai késztették a vikingeket a haaf-hálós halászat feltalálására, senki sem tudja, miért éppen e módszerre esett a választásuk.

A mai „hálósok” beismerik: nem különösebben hatékony, és nem is kiemelkedően hatásos vagy (eredeti értelmében) gazdaságos. A halászok órákon át állnak – általában derékig – a hideg vízben, ha pedig szerencséjük van, és beúszik egy hal a hálóba, az egész eszközt azonnal ki kell emelniük a vízből, hogy elfogják.

Bármikor előfordulhat, hogy a sötét vízben egy hal beúszik a hálóba, majd azonnal távozik is, a halász tudta nélkül. Sokkal kevesebb idejük van cselekedni, mintha horgásznának – a horogra akadt hal jóval hosszabb ideig marad kifogható, mint a hálóban nehezen érzékelhető állat.

A ma is kitartó „hálósok” szerint éppen a ritkán jelentkező „húzás” adja a tevékenység izgalmát. Habár a kapások által előidézett adrenalinlöketek között könnyű elveszíteni az időérzéket, a haaf-hálós halászat egyik fontos megtanulandó készsége az, hogy az ember figyelje a környezetét, és tudja, mikor kell aznapra abbahagyni.

A hirtelen áramlatváltozások akár ki is sodorhatják a mélyebb vízbe a halászokat, és előfordul, hogy a hálóikat tartó nagy faeszközökbe kapaszkodva kell kiúszniuk. Az áramlat hirtelen változása az iszap textúrájára is hatással lehet, és az elővigyázatlanok könnyen beleragadhatnak.

Skócia egy déli öblében ma is úgy halásznak, ahogy egykor a vikingek tették

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tél: Fagyos téli ütközetek

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra