Síneken robogó vöröskeresztes kórházak

2021. június 28. 14:17 Múlt-kor

A katonaegészségügy korszerűsítése

A harmincas évek végén a magyar kormány és a Honvédelmi Minisztérium kiemelt fontossággal kezelte a katonaegészségügy kiszélesítését. A minisztérium fontos szerepet szánt a Magyar Vöröskeresztnek, amely a háború alatt a hátországban hadikórházakat – ilyen intézmény volt például Budán az 1884-ben felavatott Erzsébet Kórház – és számos más terápiás intézményt működtetett.

A szervezet részt vett a sebesültek rehabilitációs gyógyításában, illetve utókezelését végző üdülőhelyek kialakításában és fenntartásában, de a fronton megsebesültek hazaszállításában, valamint a fertőtlenítőállomások telepítésében is élen járt. 1939 májusában vállalta, hogy újból kialakítja önkéntes ápolónői tanfolyamait.

A háború alatt véradókat toborzott, megszervezte azok nyilvántartását, és felépítette az országos véradó hálózatot. A Magyar Vöröskereszt ellátta a hadifoglyok gondozását is, továbbá szerepet vállalt a betegellátásban, valamint a légoltalmi kiképzésben is. A komoly anyagi áldozatokkal járó tevékenységeket sok esetben gyűjtések szervezésével vagy sorsjegyek kibocsátásával finanszírozták.

Életmentő kórházvonatok

A Magyar Királyi Honvédség kórházvonatait 1941 elején kezdték felállítani abból a célból, hogy a hadműveleti területen létesített tábori kórházakból az ott ellátott sebesülteket a hátországban található hadikórházakba szállítsák. A vonatok az odaúton egészségügyi felszereléseket, gyógyszereket, kötszereket, orvosokat és ápolókat szállítottak a frontra.

A Szovjetunió megtámadása után a doni frontvonalon harcoló 2. magyar hadsereg egészségügyi ellátása végett öt kórházvonatot állítottak fel, azok mindegyike 22 vagonból állt. A fekvőbetegek részére 10 kocsit rendeztek be, amelyek három szinten 24 betegnek biztosítottak férőhelyet vagononként. Az ülőbetegeknek öt 52 férőhelyes vagont alakítottak ki. A szerelvényhez ezenkívül egy műtő-kötöző kocsi, egy gyógyszertár, egy személyzeti vagon, pót-, illetve raktárkocsik is tartoztak.

A kórházvonatok, amelyeken önkéntes, vöröskeresztes nővérek is szép számmal teljesítettek szolgálatot, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álltak. A szervezet jelképét, a vörös keresztet a vagonok oldalára, és a légitámadások elkerülése érdekében azok tetejére is ráfestették. A harcok hevében a védelmet biztosító szimbólumot a szembenálló felek nem mindig vették figyelembe. A támadást gyakran az váltotta ki, hogy a gőzmozdonyok füstjétől bekormozódott vöröskeresztes jelzés nem volt teljesen kivehető, de a bombatalálattal akkor is számolni kellett, ha a kórházvonat éppen egy légitámadás célpontjává vált állomáson tartózkodott. A szerelvényeket ezért 1944-től légvédelmi ágyúkkal is felszerelték.

A vöröskeresztes kórházvonatokon folyó mindennapi életről az ellátásért felelős gazdasági tiszt, Reményi József főhadnagy háborús naplójának és az útjai során készített több mint ezer fényképnek köszönhetően részletes információkkal rendelkezünk. Egy-egy kórházvonaton 500–700 sebesültet is elláthattak, de a személyzet nemcsak rajtuk segített, hanem a háború sújtotta helyi lakosokon is. Reményi a mindenki felé irányuló, önzetlen segítségről a következőképpen írt: „A délelőtti eseményekről elmulasztottam egy kis orosz tragédiáról megemlékezni. Ugyanis az egyik állomáson akkor ütött el a mozdony egy 12-13 éves szép kis leánykát, amikor ott ácsorogtunk. A jobb alsó lábszárát és lábfejét roncsolta széjjel teljesen a kerék. (…) A sajnálatos műtétet (az amputálást) orvosaink azonnal végrehajtották.” Reményi a műtét után keksszel és cukorkával próbálta enyhíteni a kislány fájdalmát.

A kórházvonatokon a háború alatt több ezer sebesültet láttak el. A szerelvények a Vörös Hadsereg előrenyomulásával párhuzamosan részt vettek a magyar katonai kórházak kiürítésében, de segítséget nyújtottak a németek kelet-poroszországi evakuációjában is. Azokat a szerelvényeket, amelyek nem semmisültek meg a bombázásokban, a háború végén a szövetségesek lefoglalták. A Magyar Honvédség egyetlen kórházvonatát sem kapta vissza.