Sikertelen irodalmi pálya után vált Viktória királynő kedvenc miniszterelnökévé Disraeli
2024. április 19. 18:05 Múlt-kor
Karrierjének csúcsán
Belpolitikájának egyik legnagyobb sikere az 1866-os választójogi reform, amely jelentős mértékben kibővítette a választásra jogosultak körét Angliában.
Miután Edward Smith-Stanley, Derby grófja lemondott hivataláról, Disraeli lett az ország következő miniszterelnöke. Hivatalát ekkor (még) csak tíz hónapig töltötte be, de így is elérte a politikai ranglétra csúcsát.
Az ellenzék vezetőjeként is aktív maradt, a 19. századi politikai viták pedig a két ellenpólus (mint tűz és víz), Disraeli és Gladstone között forrtak.
Míg előbbi erős retorikájával, egyéni stílusával és piperkőcségével tűnt ki, addig Gladstone igazi erkölcsös életet élt, „szenteskedő” stílusával őrületbe kergette ellenfeleit.
1869-es, a Vanity Fair című lapban megjelent karikatúra Disraeliről
Maga Disraeli nyilatkozott így róla: „Ha Gladstone a Temzébe esne, az balszerencse lenne. Ám az lenne az igazi sorscsapás, ha ki is húznák onnan.” Gladstone kritizálása mellett Disraelinek az irodalomra is maradt ideje, többek között ekkor írta egyik leghíresebb regényét, a Lothairt.
Miután a liberálisok az 1874-es választást elvesztették, Viktória királynő Disraelit bízta meg a kormány megalakításával. Az 1874-től 1880-ig tartó időszakban ért pályafutása csúcsára, hiszen miniszterelnökként befolyása volt a birodalom jövőjére.
A belpolitikai sérelmek és konfliktusok helyett a külpolitikára helyezte a hangsúlyt, és a birodalom jövőjét az expanzív politikában, a brit érdekek idegen földön való érvényesítésében kereste.
Miniszterelnöki ciklusának kezdetén, már 1875-ben megvásárolta a Szuezi-csatorna részvényeit, ezzel növelve a brit befolyást a térségben.
Sir John Everett Millais festménye a miniszterelnökről
Szintén az ő javaslatára Viktória királynő 1876-ban felvette az India császárnője címet, ezért Disraeli – akit az uralkodónő kedvenc miniszterelnökeként tartott számon – érdemei elismeréseképpen megkapta a Beaconsfield grófja címet.
Aktív résztvevője volt a keleti kérdés rendezésének is: az orosz előrenyomulást megelőzendő a brit erők megvédték Konstantinápolyt, és az 1878-as berlini kongresszuson is arra törekedett, hogy az oroszok ne tartsák teljes ellenőrzésük alatt a balkáni területeket.
Ezen érdekek mentén tanácsolta az Osztrák-Magyar Monarchiának Bosznia megszállását is, és így került Ciprus brit kézre, növelve ezzel a birodalom befolyását Kis-Ázsiában.
Miniszterelnökségének utolsó évében már nem ért el kimagasló eredményeket, ráadásul korábbi külpolitikai sikerei sem folytatódtak az elvártaknak megfelelően – a búrok elleni háború Dél-Afrikában mindenképpen kiemelendő kudarc –, így az 1880-as választásokat pártjával elvesztette.
Egészségi állapota gyorsan romlott, irodalmi pályájának kiteljesítését már nem kísérelhette meg. 1881. április 19-én elhunyt Benjamin Disraeli, az a politikus, aki beteljesítette a regényhős álmát: kalandozó, lelkes, de sok kudarcot megélt „ficsúrból” a 19. századi Anglia egyik legnépszerűbb politikusaként és legismertebb miniszterelnökeként vonult örök nyugalomra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
