Senki sem emlékezik meg a Milosevic-rezsim megdöntéséről

2015. október 5. 13:19 MTI

2000. október 5-én több százezer ember gyűlt össze a szerb fővárosban, hogy Milosevic lemondását követelje, miután az általa vezetett Szerbiai Szocialista Párt elcsalta a szeptember 24-i elnökválasztást, azaz annak ellenére második fordulót írtak ki, hogy az ellenzéki tömörülés, a Szerbiai Egyesült Ellenzék (DOS) jelöltje, Vojislav Kostunica abszolút többséget szerzett a voksoláson. Az eseménytelenül indult tüntetés délutánra szinte felkeléssé duzzadt, amikor a résztvevők egy csoportja behatolt a parlament, majd később az állami televízió épületébe, és felgyújtotta azokat. Miután a rendőrök egy része átállt a tüntetők oldalára és a vezérkari főnök megtagadta, hogy bevesse a katonaságot a tüntetők ellen, győzött a forradalom. Milosevic másnap elismerte vereségét.

Decemberben rendkívüli parlamenti választásokat tartottak, amelyet a DOS kétharmados többséggel megnyert, és az európai irányultságú Zoran Djindjic lett a miniszterelnök. Milosevicet 2001. április 1-jén elfogták, majd átadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ahol 2006-ban meghalt. Rövid időn belül azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a 19 szervezetet egyesítő ellenzéki tömörülés működésképtelen. Már ekkor megfogalmazódott a szerbiai lakosság mára szólássá vált megállapítása, miszerint október 5. legnagyobb hibája az volt, hogy nem követte október 6., azaz hogy nem számolták fel teljes egészében a Milosevic-rezsimet, nem indítottak pert a kulcsemberek ellen, és azok mind a mai napig jelentős szerepet játszanak a szerb politikai életben.

A Magyar Szó című újvidéki napilap egyik újságírója hétfői jegyzetében rámutatott, hogy ma "gyakorlatilag azok az erők irányítják az országot, amelyektől akkor akár utcai összetűzések árán is meg akart szabadulni az ország népe, az akkori ellenzék pedig ma épp annyira felaprózott, mint a kilencvenes évek során volt". Megállapítását a 2014-es előre hozott parlamenti választások eredményei is alátámasztják, az egykori DOS két vezető pártja közül az egyik, a 2000-es elnökválasztást is megnyerő Kostunica Szerbiai Demokrata Pártja be sem került a képviselőházba, míg a korábban Zoran Djindjic által is vezetett Demokrata Párt alig lépte át a parlamenti küszöböt a maga 6 százalékos támogatottságával. Elsöprő, több mint 48 százalékos támogatottságot szerzett viszont az Aleksandar Vucic nevével fémjelzett Szerb Haladó Párt, amelyet 2008-ban a Vojislav Seselj által vezetett Szerb Radikális Pártból kilépve alapított a jelenlegi köztársasági elnök, Tomislav Nikolic. Emellett 13,5 százalékot szerzett az Ivica Dacic vezette Szerbiai Szocialista Párt, ugyanaz a politikai tömörülés, amelyet 2000-ben még Milosevic vezetett.

Vladimir Goati, a Transparency International Serbia elnöke a Blic című napilapnak arról beszélt, igaz ugyan, hogy ugyanazok irányítják most Szerbiát, akiket 15 évvel ezelőtt "legyőztek", de tanultak a múltból és a hibáikból, és most már "európaibbnak" tűnnek az akkori demokratikus ellenzéknél, és erőteljesebben is képviselik az "október 5-i nézeteket". Ezzel szemben például a Demokrata Párt kormányzásának nyolc éve alatt több korrupciós botrányba is keveredett, és hitelét vesztette. Neven Cveticanin, a belgrádi Társadalomtudományi Intézet munkatársa - aki maga is aktívan részt vett a 15 évvel ezelőtti diáktüntetésekben - viszont azt hangsúlyozta: nem mondható ki egyértelműen, hogy az akkori vesztesek irányítják most az országot, hiszen azóta ideológiailag és személyiségükben is változtak.

Vesna Pesic szociológus szerint október 5. leglényegesebb pontja az volt, hogy az emberek azt mondták, soha többé nem akarnak háborút, és ezt azóta sikerült is betartani. A Politika című szerb napilapban a szociológus kedden azt írta: a másik cél az lett volna, hogy az ország kilépjen a jugoszláv szocialista vezetési és gazdasági modellből, amit ugyan nem sikerült teljes mértékben elérni, de ez nem kisebbíti magának a demokratikus fordulatnak a jelentőségét.

A 15 évvel ezelőtti változások gazdaságilag nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ám sok szempontból javulást hoztak. Az államadósság például 2000-ben a bruttó hazai termék több mint 200 százalékát tette ki, míg 2015-ben annak 72 százaléka volt. A munkanélküliség 15 évvel ezelőtt meghaladta a 30 százalékot, míg most hivatalosan 18 százalék körül mozog. 2000-ben gyakoriak voltak az áramkimaradások, és mivel az ország szankciók alatt állt, folyamatosan sorok álltak az amúgy is félig üres boltok előtt. Ezek megszűntek ugyan, de az alacsony, körülbelül 375 eurós átlagbér miatt egyre többen keresik a boldogulást külföldön, és a születések csökkenő száma (évi több mint 30 ezres negatív natalitás) miatt is folyamatosan csökken az ország lakossága.

Szerbia 2000 óta elvesztette egyik tagköztársaságát, Montenegrót, amely 2006-ban vált függetlenné, valamint déli tartományát, Koszovót, amely 2008-ban mondta ki függetlenségét (igaz, ez utóbbit Szerbia nem ismeri el). Az évforduló okozta ambivalens állapotot kihasználva pedig az is előfordulhatott, hogy Milosevic özvegye könyvet jelentetett meg Így volt ez (Bilo je to ovako) címmel - ebben Mira Markovic több mint ezer oldalon keresztül írta meg saját és férje történetét, a politikai háttérjátszmákat, valamint emlékeit az októberi demokratikus fordulatról.