Rossz előjelnek hitték, ezért száműzték az oldaluknál összenőtt ikreket a 10. századi Bizáncból

2018. január 10. 13:07

A szét nem vált, a köznyelvben összenőttnek nevezett egypetéjű ikrek jelenségére már évmilliókkal ezelőtti leleteket is találtak a kutatók az állatvilágban. Az emberre vonatkozólag az ókortól kezdve maradtak fenn feljegyzések. (Érdekesség, hogy egyes elméletek szerint a római mitológia kétarcú istenét, Janust is összenőtt ikerpárok ihlették.) A tudományos szaknyelv kettős torzoknak nevezi őket, míg a köznyelvben az összenőtt kifejezés mellett a sziámi ikrek megnevezés a leggyakoribb. Ez utóbbi szófordulat az 1811-ben született, az egész világot beutazó Csang és Eng Bunkerhez köthető, akik a törzsüknél nőttek össze. A mai Thaiföldön látták meg a napvilágot, amit akkoriban Sziámnak hívtak, innen az elnevezés. Tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy világszerte ismert lett ez a jelenség.

A középkorban azonban még meglehetősen szokatlan, ritka és szinte egyáltalán nem volt ismert a különleges fejlődési rendellenesség. Diakónus Leó bizánci krónikás a 940-es évekből származó művében első kézből mutatja be, mit jelentett akkoriban egy összenőtt ikerpár látványa:

„Abban az időben egy Kappadókiából [a Római Birodalom, majd Bizánc egyik provinciája, ma Törökország része] származó férfi ikerpár a Római Birodalom [a korabeli szóhasználatban nem Bizáncnak nevezték az államot] számos részén keltett nagy feltűnést. Én magam, aki írom ezen sorokat, gyakran láttam őket Asiaban [Asia római provincia a mai Kis-Ázsia nyugati részét jelentette]. Egy szörnyű és újszerű csoda. A testük különféle részei egészek voltak, azonban az oldaluk a hónaljtól a csípőig összekapcsolódott egyesítve a testüket és összeolvasztva őket a másikba.

Az egymás melletti karjaikkal átkarolták a másik nyakát, a másik kezükben pedig botot tartottak, amelyek segítségével tudtak csupán járni. Akkoriban harminc esztendősek voltak, fizikailag fejlettek, fiatalosak és erőteljesek. Hosszabb utazások során egy öszvéren lovagoltak, a nyeregben oldalt ülve, ahogyan a nők szoktak. Különösen jó kedélyűek voltak.”

Más krónikások a 10. és a 11. századból további részletekkel gazdagítják az ikrek történetét. A fiúk Örményországban születtek, ám hamarosan, I. Rómanosz császár uralkodása idején (920-944) Konstantinápolyba, a fővárosba költöztek, ahol Theophanész Continuatusz történetíró szavai szerint „huzamosabb ideig tartózkodtak és számos kíváncsi tekintettel találkoztak, ám később száműzték őket, mert rossz előjelnek vélték a jelenlétüket”.

Diakónus Leó írása alapján az ikrek számos helyen megfordultak a birodalmon belül, csakúgy mint a 19. és a 20. század eleji társaik, például az „eredeti” sziámi ikrek, akik turnéra indultak az Egyesült Államokban. A furcsa pár bizonyára hasonló reakciókat válthatott ki a korabeli bizánciakból, mint a krónikásokból. Voltak, akik csodaként tekintettek rájuk, mások szörnyetegnek vélték őket. Mindezek ellenére a testvérpár kiváló fizikai és szellemi kondíciónak örvendhetett.

VII. Konstantin (944-959) uralkodása idején az ikrek visszatértek Konstantinápolyba. „Mikor az ikrek egyik tagja elhunyt, képzett doktorok megkísérelték elválasztani őket az összenövés vonalában abban a reményben, hogy megmenthetik a még életben lévő férfit. Azonban három nappal később ő is elhalálozott” – írta Theophanész Continuatusz.

Ez a legkorábbi ismert kísérlet arra, hogy műtéti úton próbáltak meg szétválasztani sziámi ikreket. A tény, hogy a testvérét túlélő férfi még három napig életben volt a műtétet követően, azt mutatja, hogy legalább részben sikeres volt a beavatkozás. Nem tudunk arról, hogy az 1689-es évig lett volna más hasonló, szétválasztási kísérlet. Ióannész Szkülitzész (1040 körül-1101 után) munkájában hasonló beszámoló olvasható a különös esetről, amelyről ábrát is készített: