Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Római kori Herkules-szobor került elő egy építkezésen

Római kori Herkules-szobor került elő egy építkezésen

2023. január 30. 14:20 MTI

Egy márványból faragott, életnagyságú Herkules-szoborra bukkantak Rómában, az ókori Via Appia közelében végzett csatornamunkák során – közölte az alkotást felfedező Federica Acierno olasz régész.

<

A munkát, amelynek során húsz méterrel a talajszint alatt is ástak, folyamatosan felügyelte egy régész.

A szobrot egy raktárba szállították, ahol megtisztítják, majd megpróbálják meghatározni korát és eredetét – tette hozzá Acierno.

A szakértő elmondta, hogy egyelőre túl korai lenne bármit is mondani a szoborról.

Mivel az alak kezében dorong, a fején pedig oroszlánbőr van, arra lehet következtetni, hogy a mű egy Herkulesnek öltözött embert ábrázol – magyarázta a régész.

Az 540 kilométer hosszú Via Appia a Római Birodalom egyik legfontosabb kereskedelmi és hadi útja volt, amely Rómát kötötte össze Brindisi kikötőjével, ahonnan Görögországba lehetett eljutni.

Egyben itt volt a keletről érkező áruk és rabszolgák egyik legfontosabb átrakodó helye.

A Via Appiát időszámításunk előtt 312-ben kezdte el építtetni Claudius Appius római konzul.

Útvonala mentén számos történelmi emlék található különböző korokból.

Olaszország azon fáradozik, hogy a Via Appiát a világörökségi helyszínként ismertesse el az UNESCO-val.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Római kori Herkules-szobor került elő egy építkezésen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra