Ritka képek a Titanic túlélőiről

2016. február 11. 13:46

A világ egyik legismertebb és legszebb luxus óceánjárműje impozáns méretekkel bírt: 270 méter hosszú, 28 méter széles és olyan magas volt, mint egy 18 emeletes ház, vagyis több mint 53 méter. Az 52 ezer tonnás monstrum fedélzetén kényelmesen elfért 3500 utas, akiknek egy része hihetetlen luxust élvezhetett: a hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt, nem beszélve a minden kívánalmat túlszárnyaló étteremről és konyháról. Nem volt ilyen bőség a mentőcsónakok tekintetében, ugyanis mindössze 20 darab kapott helyet a fedélzeten, ami azonban összhangban állt a korabeli törvényekkel, amely kimondta, hogy egy 10 ezer tonnánál nehezebb hajó legalább 16 mentőcsókot vigyen magával. Férőhely tekintetében a luxusgőzös kapacitásának mindössze harmadát, maximális kihasználtság esetén (3339 fő) körülbelül 1178 embert tudtak volna megmenteni a csónakok.

Az első, New Yorkba tartó útján a gőzös 1912. április 14-én éjjel 23.40-kor az Atlanti-óceán északi részén, Új-Fundland partjaitól mintegy 600 kilométerre nekiütközött egy jéghegynek. A hajó három órán belül lesüllyedt a 4 ezer méteres mélységbe, a 2224 utas és személyzet kétharmada került a hullámsírba. Akik nem jutottak mentőcsónakhoz, a mínusz két fokos óceánban várták a halált, amely általában 15-30 percen belül nagyrészt szívmegállás formájában érkezett. Habár a mentőcsónakokban még körülbelül félezer hely volt, csupán 13 átfagyott embert sikerült kimenteniük a vízből.

A Titanic számos vészjelzést leadott, a Cunard Line hajótársaság Carpathia nevű, főként kivándorlókat szállító, ekkor éppen Európába tartó hajójára 1912. április 15-én éjjel fél egy előtt öt perccel futott be az egyik jelzés. A katasztrófa helyszínétől mintegy 25 kilométerre lévő SS Californian volt a legközelebb a Titanichoz, ahol még láthatták is a jelzőtüzeket, mégsem ők értek elsőként a süllyedés helyszínére, hanem a 93 kilométerre lévő Carpathia. A hajnali négy körül megjelenő gőzös mentőtevékenységéről többek között a magyar Lengyel Árpád hajóorvos beszámolóiból tudunk.

A Titanicról a fedélközbe érkező megmentettek állapotáról először Lengyel Árpád adott gyors és pontos diagnózist, s ő döntött arról is, kinek, milyen orvosi segítségre van szüksége. A mentés során a 26 éves magyar doktor 42 sebesültet részesített sebészeti ellátásban, sok volt a zúzódás és a töréses eset. Sokan teljesen átfagytak, a legtöbben sokkos állapotban voltak. A Carpathia végül reggel 8 óra 50 perckor 705 túlélővel (Lengyel feljegyzése szerint 712-vel) indult vissza New York felé. Lengyel Árpád 1912. április 19-én a New York Times című amerikai napilapnak így nyilatkozott:

„Az emberek, akik az első mentőcsónakban ültek, annyira át voltak fagyva, hogy tehetetlen állapotban emeltük őket a fedélzetre a fedélzetmester székének segítségével. Néhányuknak kávét, másoknak konyakot, átmelegítő masszázst adtunk. Bár orvos vagyok, aki hozzá van szokva szörnyű helyzetekhez és látványokhoz, minden képzeletet felülmúlt, amit láttam. (…) Néhányan estélyi ruhát viseltek, néhányan pizsamát, de mindannyian sokkos állapotban voltak, mint Mr. Daniel, egy philadelphiai bankár, akinek saját öltönyömet adtam oda. Sokan sebesültek voltak, feltehetőleg ugrás közben szerezték a sérüléseket. (…)

Sok olyan gyereket mentettünk ki a mentőcsónakokból, akiknek nem voltak ott a szüleik. Négy esetben történt meg az, hogy a gyermekek és anyák külön mentőcsónakban menekültek meg, és akkor találtak egymásra, amikor egyesítettük a menekülteket a fedélzeten. Találtunk négy férfit, akik 2-3 órát úsztak a jeges vízben (…) Bár ezek a férfiak automatikusan úsztak, és tartották ki a fejüket a felszín fölé, mentálisan azonban eszméletlenné váltak attól a felismeréstől, hogy megmenekültek. Amikor a fedélzetre emeltük őket, úgy tűntek, mintha halottak volnának. Levágtam róluk a ruháikat, és befektettem őket egy meleg luxuskabinba, ahol nagyjából 12 óra múltán tértek magukhoz.”