Őskori emberek telepíthettek farkasokat egy svéd szigetre
2026. július 9. 09:03 Múlt-kor
Egy svédországi szigeten előkerült, 3000–5000 éves farkasmaradványok arra utalnak, hogy a kőkori és bronzkori közösségek jóval összetettebb kapcsolatban állhattak a farkasokkal, mint azt a kutatók eddig feltételezték. A genetikai és izotópos vizsgálatok szerint az állatokat eleve az emberek hozhatták magukkal a szigetre, ráadásul táplálékukat is nagyrészt az ott élő közösségektől kaphatták.
A kutatás eredményei megkérdőjelezik azt az elképzelést, hogy az ember és a farkas kapcsolatának egyetlen fontos kimenetele a kutya háziasítása volt, és arra utalnak, hogy egyes őskori közösségek a farkasokat hosszabb ideig is tarthatták vagy gondozhatták anélkül, hogy azok valóban háziállattá váltak volna.
A kutatók a Svédországhoz tartozó, mindössze 2,5 négyzetkilométeres Stora Karlsö szigetén, a Stora Förvar-barlang feltárása során két, mintegy 3000–5000 éves kutyaféle maradványait vizsgálták meg. A genetikai elemzések egyértelműen kimutatták, hogy az állatok farkasok voltak, ami azért meglepő, mert a Balti-tengerben fekvő, őshonos szárazföldi emlősöktől mentes szigetet a farkasok a szakértők szerint csak emberi segítséggel érhették el.
A csontok izotópos vizsgálata alapján a farkasok étrendjének jelentős részét tengeri eredetű táplálék, elsősorban fóka és hal alkotta. Mivel ez nagymértékben megegyezett a szigeten élő újkőkori és bronzkori fókavadászok és halászok étrendjével, a kutatók szerint valószínű, hogy az állatok táplálékuk jelentős részét közvetlenül az emberektől kapták. Az elemzett emlősök emellett kisebb méretűek voltak a korabeli szárazföldi farkasoknál, az egyik példány pedig rendkívül alacsony genetikai változatosságot mutatott, ami elszigetelt populációkra vagy emberi szelekció hatására kialakult állományokra egyaránt jellemző lehet.
A kutatók egy bronzkori farkas csontvázán súlyos végtagsérülés nyomait is azonosították, amely jelentősen megnehezíthette az állat mozgását, ennek ellenére mégis sokáig életben maradt. A kutatók szerint ez alapján feltételezhető, hogy a farkas valamilyen emberi gondoskodásban részesült, ezért valószínűleg nem kellett önállóan elejtenie zsákmányát.
A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint az eredmények arra utalnak, hogy az őskori emberek és a farkasok kapcsolata jóval változatosabb lehetett annál, mint amit a kutyák háziasításának története alapján eddig feltételeztek. Elképzelhető, hogy egyes közösségek hosszabb időn át együtt éltek a farkasokkal, miközben az állatok soha nem váltak valódi háziállattá.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
