Óriási veszteségek árán nyerték meg a polgárháborút az északiak
2024. április 12. 18:05 Múlt-kor
1861. április 12-én kitört a polgárháború, amelynek első „ütközete” a Sumter-erődnél emberi élet kioltása nélkül zajlott le. A következő évek nem voltak ennyire kegyesek sem az unionista, sem a konföderációs oldal erőivel: több mint hatszázezer halálos áldozat, több millió sebesült és romok maradtak az amerikai történelem legvéresebb háborúja után.
A konfliktus előszele
Észak és Dél egészen más fejlődési ívet járt be a 19. század első felétől kezdve. Míg északon az iparosodás folyamata megállíthatatlannak tűnt, és a modernizáció gyorsuló ütemben változtatta meg a mindennapi életet, addig a déli államok továbbra is az ültetvényes gazdálkodásból remélték az anyagi gyarapodást.
Az 1850-es években a gyapot ára meredeken emelkedett, ezzel együtt a déli birtoktulajdonosok rabszolga-munkaerőtől való függése tovább fokozódott. Az „okos” befektetésnek így – természetesen a mezőgazdasági termékek mellett – a rabszolgavásárlás mutatkozott.
Ezt a leegyszerűsített piaci logikát követve nagyon sok déli gazdálkodó tett szert jelentős vagyonra, talán nem véletlen, hogy ekkor még a leggazdagabb amerikaiak a déliek közül kerültek ki.
További jelentős tényező az északiak protekcionista, magas vámokra épülő gazdaságpolitikája, amely a déliek számára a gazdasági elszigetelődéssel volt egyenértékű.
Jefferson Davis (b.) és Abraham Lincoln (j.)
A déli államok fejletlen iparát ugyan a világpiacon ellensúlyozhatta volna az ültetvényes gazdálkodásból felhalmozott, nagy mennyiségű gyapot vagy dohány, viszont a kereskedelmi kizárások – elsősorban a Brit Birodalom volt jelentős partner – hátrányosan érintették a déli tagállamokat.
Az ellentét forrása elsősorban gazdasági alapú, soktényezős kérdés, amelyet nem lehet egyszerűen a rabszolgatartásra korlátozni, noha egyértelmű: az ország fejlődése szempontjából – nem csak gazdasági, hanem morális szempontból is – kirívó jelentőségű volt a kérdés. Az akkor még jelentős, kormányzás alá nem vont nyugati területek sorsa is lényegében ettől függött: északi vagy déli mintát követnek majd?
Az 1820-as Missouri kompromisszum szabályozta, hogy hányadik szélességi foktól északra lehetnek „szabad”, míg ettől délre rabszolgatartó államok, ám a mexikói-amerikai háború 1848-as (amerikai szemszögből sikeres) lezárását követően óriási területekről kellett dönteni: a több mint egymillió négyzetkilométer jövőjének kérdése már önmagában, a meglévő ellentétek mellett is konfliktusforrásként jelentkezett.
Mai szemmel nézve talán meglepő, de az 1854-ben alapított Republikánus Párt is elsősorban ezt a kérdést tűzte ki zászlajára: a nyugati territóriumokon mindenképpen meg kell akadályozni a rabszolgaság bevezetését. Az 1854-es Kansas-Nebraska-törvény egy lehetséges kompromisszum lett volna a felek között, hiszen a telepeseknek adta volna át a jogot, hogy eldöntsék, melyik állam lesz rabszolgatartó. Azonban ezek az útkeresések mind elbuktak, és csak kiélezték a felek közötti ellentéteket.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy az érvek elsősorban – vagy szinte kizárólagosan – morális megfontolásokon nyugodtak. Északon sem elsősorban a rabszolgák társadalmi helyzete, jóléte foglalkoztatta a politikusokat (függetlenül a pártállástól), hanem annak a gazdasági rendszernek, a szabad munkaerő-áramlásnak a gondolata, amelyet képviseltek a „déli intézményekkel” szemben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
