Olvasztótégelyként működött a maja köztér
2015. március 26. 08:55
Guatemalában dolgozó régészek új nyomokra bukkantak arra vonatkozóan, hogy a nomád, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató maják hogyan tértek át a letelepedett életformára.
Az Arizonai Egyetem (UA) régészei, Takeshi Inomata és Daniela Triadan vezette kutatócsapat a guatemalai Petén megyében található klasszikus kori maja régészeti lelőhelyen, Seibalnál (El Ceibal) végzett vizsgálatának eredménye azt sugallja, hogy a nomád maja közösségek és a már letelepedett csoportok az eltérő életforma ellenére is együttműködtek, amikor közösen építkeztek és közösen vettek részt a vallási szertartásokon.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklap jövő heti számában megjelenő kutatás két közkeletű vélekedést igyekszik cáfolni: egyrészt hogy a nomád és a letelepedett csoportok nem keveredtek egymással, másrészt hogy a középületek csak a maja társadalom letelepedését követően kezdtek megjelenni.
"Van olyan elmélet, amely szerint a nomádok és a letelepedett csoportok a világ különböző pontjain egymás mellett élhettek, de a legtöbb ember úgy gondolja, hogy - bármennyire közel voltak is egymáshoz - e közösségek nem közösködtek egymással. Kutatásunk az első viszonylag szilárd bizonyíték arra, hogy igenis keveredtek és közösen építettek meg egy szertartási központot" - mondta el Inomata, az UA professzora és a tanulmány társszerzője.
A Seibalban feltárt szertartási központot (plaza) i.e. 950 körül emelték, s i.e. 800-ra további épületekkel monumentális térré bővítették. Az állandó lakóépületek akkoriban ritkának számítottak, a legtöbb ember hagyományosan nomád életmódot folytatott, egyik helyről a másikra vándorolt az esőerdőkben, ahogy tette azt még az elkövetkező 5-6 évszázadban is.
Mivel a területen nagyon kevés letelepedett ember élt, ők egyedül nem lehettek képesek megépíteni a most feltárt közteret, állítja Inomata. A szakember munkatársaival arra gyanakszik, hogy különböző életformát folytató csoportok vehettek részt a vallási ceremóniákban a szertartási központ megépülését követő néhány száz évben, a folyamat pedig segítette őket a társadalmi kapcsolatok szorosabbra fűzésében és a letelepedett életformára való átállásban.
"Ez sokat elmond az építkezések és a vallás kapcsolatáról. Általában azt gondoljuk, hogy előbb kell egy fejlett társadalom, s csak utána jönnek az építkezések. Úgy gondolom, sok esetben ez fordítva történt" - magyarázta Inomata. A szakember úgy véli, az átállás fokozatos volt, s valamikor i.e. 400-300 körül alakulhatott ki az agrárius társadalom. "A kutatás legfantasztikusabb megállapítása, hogy a különböző közösségek látszólag teljes harmóniában éltek egymással, generációkkal azt megelőzően, hogy a társadalom egységesült volna" - hangsúlyozta Melissa Burham amerikai antropológus, a tanulmány társszerzője.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
